Engem is sokszor kerültek már ki 30 cm-re, de meg lehet szokni, az autónál nem gond, csak a busznál, de azok is többnyire (tapasztalatom szerint), ha tudnak, nagy helyet hagynak. Amikor nem, én is mérges vagyok, de túl lehet élni a dolgot. Azt nem állítottam, hogy nagyon szeretek a körutakon járni, de nem vagyok bajban, ha rájuk kell mennem. Nég mindig biztonságosabb az út, mint a járda a sok gyalogossal - mellesleg a KRESZ is tiltja a járdán hajtást.
Az Oskola utcai sávról nem vitatkoznék, az ott tényleg kell, mert egyirányú az utca és forgalmas, szembe menni nam nagyon lehetne - persze, ha a parkolósáv újra közlekedési sáv volna, már mindjárt más lenne a helyzet!
Egyébként a kerékpáros sáv ellen nincs kifogásom - bár a Csongrádi sgt-on a járhatatlan részen van - mert biztosítja a haladást; de a kerékpárútról rámenni a rendes útra igen bajos, rádásul azt elõszeretettel nézik járdának.
mikajani: Hogy 25% fél a forgalomtól, meg, hogy kevesellik a tárolóhelyeket? Szegeden egy-két kivételtõl eltekintve toleránsak az autósok, ha az embernek van egyensúlyérzéke, a külsõ körúton sincs veszélyben
Sajnos nem építhetünk teljesen az olyan kerékpárosokra, mint te vagy én. Viszont nyilván az sem jó, ha a kocabiciklisekre épített rendszert kötelezõ használni nekünk is...
mikajani: a bicajt meg bárhol le lehet rakni, az egész világ biciklitároló meg sörnyitó! A legtöbb hivatalos biciklitámasztó viszont rossz, mert csak az elsõ kereket lehet belerakni, és úgy nem lehet biztonságosan lezárni.
Tároló ügyben épp ma írtam egy kisebb szösszenetet ebben a fórumban (2132). Annyival egészíteném ki, hogy azóta jártam ma a Torontál téri parkolóban, ahol nagyszámú, de nagyon sz@r kerékpártárolót is kiraktak. Sajnos a négy-öt éve kirakott normális tartók óta csak ilyen elmebeteg cuccok jelennek meg az utcákon, ilyen a TIK elõtti is. Ezeknek mindig a legszélsõ tagja mellé állítom a biciklimet és a vázat zárom hozzá.
mikajani: "És nézz utána, van egy gumiszabály a KRESZ-ben, amely szerint a gyalog- és kerékpárutat nem vagy köteles használni (természetesen csak akkor, ha a párhuzamos úttesten nincs kirakva tiltó tábla)."
Ez igen hasznos infó, köszi.
Egész pontosan így néz ki:
Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.
Tehát ha egyetlen gyalogos sincs az egész utcában, akkor azért erre ne hivatkozz.
Elolvastam a doksit. A legnagyobb részével egyet tudok érteni. A fölmérés eredményei kicsit megdöbbentettek, hogy ennyire igazam van az ún. kocabiciklisekkel kapcsolatban. Hogy 25% fél a forgalomtól, meg, hogy kevesellik a tárolóhelyeket? Szegeden egy-két kivételtõl eltekintve toleránsak az autósok, ha az embernek van egyensúlyérzéke, a külsõ körúton sincs veszélyben; a bicajt meg bárhol le lehet rakni, az egész világ biciklitároló meg sörnyitó! A legtöbb hivatalos biciklitámasztó viszont rossz, mert csak az elsõ kereket lehet belerakni, és úgy nem lehet biztonságosan lezárni. A tolvajoktól való félelem sajnos jogos.
A módosítási javaslatokat viszont kicsit kevésnek találom az elõtte fölsorolt sokoldalas leíráshoz képest. A tartalmának kb. fele nem igényel komoly intézkedést, viszont szerintem sok haszna sem volna, mert azokat a (fölösleges) szabályokat úgysem tartom be most sem (a kanyarodás korlátozása és az ehhez hasonló dolgok). Egy részét nem különösebben tartom jónak, mert a kétirányú kerékpárutat és a járdára vezetettet alapból rossznak tartom. Az aszfalt kijavítása viszont valóban nagyon elõnyös lenne! A mindenféle összekötõutak is biztosan jók lennének, bár nem járok arra, viszont egy térkép jól jött volna a tervek szemléltetésére. Ilyen hálózatról egyébként már olvastam az errõl szóló topicban még egy-két éve, ami a szervízutakat akarta fölhasználni, de annak sem lett gyakorlatilag semmi visszhangja.
És nézz utána, van egy gumiszabály a KRESZ-ben, amely szerint a gyalog- és kerékpárutat nem vagy köteles használni (természetesen csak akkor, ha a párhuzamos úttesten nincs kirakva tiltó tábla).
Ez igen hasznos infó, köszi.
2006-09-24 21:02 (El�zm�ny: ifj. Nagy Gábor, 2006-09-24 19:03)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
mikajani: A webrádiós cikkben nem azt írták, hogy a bicajozás propagálása volt a cél.
Pedig nem olyan hosszú a cikk, hogy ezt ne lehessen észrevenni benne:
mellyel egy egészséges, gazdaságos és egyben környezetbarát közlekedési alternatívát népszerûsítenek.
mikajani: Ez a Critical Mass kb. annyit használ a biciklistáknak, mint a mint a Levegõ Munkacsoport a környezetvédelemnek! Piszkálják a döntéshozókat (határozott követelések nélkül!!!)
A város megkapta, aztán a "Bérház" felújítása után azt mondták, hogy elveszett...
Talán azért, mert túl sok konkrétum volt benne...
De ha megnyugtat, tervezünk további konkrét kéréseket benyújtani a közeljövõben.
mikajani: Csak azok a törekvések idegesítenek föl, amik a biciklisek elszeparálására irányulnak. Vagy, felõlem lehetne sárga csík a járdán és tsai. de akkor ne legyen kötelezõ használin.
Jómagam, amikor a rendezvény elõtt bármilyen sajtónak beszéltem a témáról, sohasem kerékpárutakról beszéltem (kivéve a felújításukat), hanem "kerékpáros közlekedés feltételeinek javításáról", "kerékpáros infrastruktúra fejlesztésérõl". Ez összecseng az általad írtakkal. Természetesen a meglévõ kerékpárutak nagy része meg fog maradni, de egyes gyalogosokkal közös szakaszokat a felújításkor mindenképpen külön kellene választani (pl. József Attila sgt. a nagy- és külsõ körút között, hely van rá bõven).
Azt se felejtsd el, hogy az emberek többségének buksijában még mindig az elszeparálás a nyilvánvalóan tökéletesnek tartott megoldás és ezen nehéz változtatni (lásd a reakciókat a Csongrádi sgt. kapcsán).
És nézz utána, van egy gumiszabály a KRESZ-ben, amely szerint a gyalog- és kerékpárutat nem vagy köteles használni (természetesen csak akkor, ha a párhuzamos úttesten nincs kirakva tiltó tábla).
mikajani:
Az autósoknak nem minden esetben tetszett, hogy várniuk kell néhány percet, sok esetben káromkodtak és szidták a biciklistákat.
Ezen mit kell csodálkozni, ki szeretne 10 percet várni az átkelésre?! És lehet, hogy némelyik késésben is volt...
Autómentes napról volt szó, elõre tájékozódhattak a felvonulás útvonaláról és idejérõl.
Arra is felhívnám a figyelmed, hogy a villamosokat (ill. ahol lehetett, az autóbuszokat) átengedtük, azoknak egy percet sem kellett várni, tehát aki nem kerékpárral, de autó nélkül tartotta ezt a napot, az nem szenvedett még ennyi késedelmet sem.
2006-09-24 19:03 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
A webrádiós cikkben nem azt írták, hogy a bicajozás propagálása volt a cél. Ha az lett volna, nem lett volna vele semmi bajom, azzal egyetértenék. Csak azok a törekvések idegesítenek föl, amik a biciklisek elszeparálására irányulnak. Vagy, felõlem lehetne sárga csík a járdán és tsai. de akkor ne legyen kötelezõ használin.
Pénteken délután 3000 biciklista képezte Szegeden a kritikus tömeget.
Ez a Critical Mass kb. annyit használ a biciklistáknak, mint a mint a Levegõ Munkacsoport a környezetvédelemnek! Piszkálják a döntéshozókat (határozott követelések nélkül!!!), hogy csináljanek vmit az ügyben, azok pedig a (feltételezzük) legjobb szándékuk ellenére is sokszor ártalmas döntést hoznak, mert közülük kevesen értenek ehhez a témához! A legmegfelelõbb döntés az lenne, ha elismernék a biciklist a gépjármûvekkel egyenrangú közlekedõnek, és hagynák békén!!!! És ez volna a legolcsóbb is, mellesleg. De jönnek ezek az eszementek, akik félnek az úton, és hatásukra sárga csíkok varázsolódnak a járdákra! Az ilyen biciklisek veszélyesebbek, mint az ún. "vicceskedvû kamionsofõr", mert sokszor képesek a forgalommal szembe menni.
Aki fél a lövöldözéstõl, az nem megy katonának, akinek tériszonya van, nem megy pilótának, akkor mi a fenének ül biciklire az, aki fél a forgalomtól?! Az járjon busszal, és ne keserítse a rendes kerekesek életét!
Az autósoknak nem minden esetben tetszett, hogy várniuk kell néhány percet, sok esetben káromkodtak és szidták a biciklistákat.
Ezen mit kell csodálkozni, ki szeretne 10 percet várni az átkelésre?! És lehet, hogy némelyik késésben is volt...
2006-09-24 10:10: Critical Mass Szegeden
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!