Elhunyt Séra Miklós mesteredzõ
Független Hírügynökség
2007 October 23, Tuesday
Hétfõn, 60 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt Séra Miklós kajak mesteredzõ. Séra Miklóst a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) saját halottjának tekinti - olvasható az MKKSZ közleményében.
|
Séra Miklóst a szövetség saját halottjának tekinti.
Séra Miklós 1961-ben, az MTK színeiben kezdett kajakozni, késõbb szerepelt korosztályos válogatottakban is. A kajak mellett jégkorongozott is, ebben szintén válogatott kerettag lett. Edzõként 1972-ben kezdett dolgozni, miután mindkét sportágban szakedzõi diplomát szerzett. Kajakedzõként az MTK, a KSI és a Budapest Honvéd versenyzõivel dolgozott. Tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek. Közülük is kiemelkedik a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor.
Az elmúlt években Séra Miklós készítette fel az egyik legeredményesebb egyes versenyzõt, Vereckei Ákost és a 2006-ban, Szegeden világbajnoki címet szerzett férfi kajak négyest. Versenyzõivel már a pekingi olimpiai sikerekért dolgozott, ám betegsége miatt a nyári versenyeken már nem vehetett részt.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!