Elõzmény:
"A 2006-os választás a jövõ nagy kérdéseirõl szól; olyan tágasabb világot kell teremteni, ahol a fiatalok összes álma teljesül - jelentette ki Orbán Viktor" - a teljes cikk
ittNemrég azt álmodtam, hogy volt egy választás, ami piszkosul alacsony reszvétel mellett mindösszesen két pártot juttatott a Parlamentbe.
Megalakult a kormány, elfoglalták állásaikat az ellenzék emberei is. Berendezkedtek kényelmesen.
Jól is érezték magukat abban a nagy épületben: bejártak újságot olvasni, pasziánszozgatni az ingyen-laptopon, beszélgetni, ilyesmi.
Tényleg jó hely: meleg van, a székek is kényelmesek és rohadtul olcsó a büfé, a kaja meg jó.
Néha lezavartak a pártemberek egy-két vitának nevezett izét - ami leginkább a "Ki tud jobban beszólni a másiknak?!" címû házi verseny alcímet kaphatná -, vagy alakítottak viccbõl, ötlettelenségbõl meg unalomból pár bizottságot kivizsgálni ezt-azt. És ha a Népnek is kellett valamit mondani, hát akkor mindkét tábor ugrasztotta a Demagógia Bizottságot, fabrikáltak pár, a fentihez hasonló mondatot, egymás után szerkesztették õket lazán, majd kiálltak kamerák és mikrofonok elé elmondani azokat mosolyogva.
Persze néha össze is dumálnak félre esõ sarkokban, zárt ajtós irodákban, ha arról volt szó. Általában semmiben nem értettek egyet látszólag, de a lényegben azért tökéletesen egyeztek az álláspontok: ez a világ legjobb helye, a világ legjobb munkája és marhára nem szeretnének ettõl megválni. Mindkettõnek van médiabefolyása, no meg gazdasági is, hát csak összehozzák szépen a következõ ciklusra is azokat a kényelmes székeket!
Néha helyet cseréltek a kormányrúdnál, akkor a kormányos mindig jobban megtömte a zsebét, na de fájóan üresen sosem maradt a másiké sem.
Egy sem, semelyiknek.
A társadalom egy része pedig szépen lassan megszokta a Demagógia Bizottság áldásos munkáját, megkajált már mindent, amit az orra elé tettek, s jó sokan el is hitték magukról, hogy õk az egyik banda szimpatizánsai, míg mások a másikéi, és hogy köztük komoly különbségek vannak. Fõleg az, hogy - evidens képlet - mindig a másik banda a rossz, õk meg a jó, s persze az õ oldaluk a helyes út térképének ismerõje.
Azt meg egyik se vette észre, hogy a pártoknak igazából - ha megkapirgálták volna picit a felszínt - az ég világon semmi épkézláb ötletük nem volt.
A társadalom másik része ugyanekkor pedig még a korábbinál is jobban tett az egészre, s a drága politikusok megítélése már annyira mélyre zuhant, hogy igazából nem is érdekelt senkit.
Konzerválódott az állapot jó hosszú idõre, s a látszatviták és látszattörténések közepette mindinkább nem történt valójában semmi, nem haladt a szekér se jobbra, se balra, se elõre, se hátra. Vagy maximum hátra.
Aki pedig mindebbe nem törõdött bele, az jobb híján kikacsintott Nyugatra és általában ott is felejtette magát.
És ekkor álmomban elkezdtem én is gondolkozni, hogy lehet nekem is ki kéne kacsintani külföldre, Nyugatra.
Aztán felébredtem.
Azt hiszem, ez egy rémálom volt.
Ezek után én nem szeretném, ha az összes álmom teljesülne!
Kovács M. Norbert
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!