NĂľi lĂŠlek levĂŠlben:
...megkĂŠrdezte, mit mondott rĂłla BĂśbe? Elmondtam, hogy BĂśbe szerint korĂĄbban kellett volna talĂĄlkoznunk, Ăşgy tĂ­z ĂŠvvel. MĂśgĂśttem Ăźlt, kormĂĄnyzott, ĂŠs akkurĂĄtusan kijavĂ­totta: tizenegy (ennyi ideje hĂĄzas).
Amikor ezt kimondta, szerettem volna felállni a helyemrõl, a hajó elejébõl, kézbe venni a lapátomat, hátramenni hozzá és addig ütni, amíg mozog.. vagy, ameddig bírom.. A szemét disznó ezzel elismerte, hogy élt volna velem. Hogy élt volna velem, kipróbálhattuk volna, vajon valóban olyan jó csapat lettünk volna, mint ahogy tûnik. És amikor eddig jutottam, egy pillanat alatt, újult erõvel támadt fel bennem a vágy, hogy üssem, amíg bírom, rugdossam, ahogy csak tudom.
Mert most mĂĄr, ha a fejem tetejĂŠre ĂĄllok, akkor sem fogom megtudni soha, milyen ĂŠletĂźnk lett volna egyĂźtt, meddig bĂ­rtuk volna...

* * *

Alig-tinik egymås kÜzt a trolin, mikÜzben ketten hallgatnak egy walkmant: rózsaszín póló, bugyi  -   buzik. Pedig nem is, teszi hozzå.
-MĂĄsikuk eperajka elĂŠ kapja kezĂŠt: csssss!
-Ja, bocs, mosolyog Êgþ fekete szemmel emez. Huncutul råm nÊz, majdnem elrÜhÜgÜm a helyzetet. 

* * *

-Te! Ezek engem nem szeretnek?
-Kit szeretnek ezek JĂłzsi bĂĄcsi?!
-Leszarom, csak Ă­rjanak rĂłlam... JĂłt!

(trĂĄser)