| Hírfolyam |
|---|
14:42
| 14:41
| 14:40
| 14:38
| 14:36
| 13:44
|
|
|
|
Bagaméry László
Munkatársunktól
2005 August 01, Monday
 Barátainak, ismerõseinek, akik szép számmal vannak, csak egyszerûen Baga. Szegeden nem volt olyan sportoló, akirõl ne tudott volna, ne tudna valamit. Számomra Õ a Sportújságíró. Büszke vagyok, hogy tanítványának vallhatom magam.
|
 - Én is, mint abban az idõben minden gyerek, focizni akartam. Kocsis Sanyi szerettem volna lenni, nyújtottam is a nyakamat. Apámtól, hatéves koromban egy focit kaptam karácsonyra, egész éjjel azt rugdostam. Akkor Vásárhelyen volt a megyei Tanács, ahol apám dolgozott, így a MÁV HMTE-ben kezdtem a labdarúgást. Már visszaköltöztünk Szegedre, de én még átjártam a Bethlen Gimnáziumba. Hatvankettõben, érettségi után elkerültem Tatabányára, bányásznak és focistának. Akkor védett ott Grosics Gyula, a Fekete Párduc. Egy év múlva hazajöttem Szegedre, mert az Orvosi Egyetemre akartam járni. Már le volt beszélve a SZEAC-ba igazolásom, mikor megjelent nálunk két rendõr, s közölték, hogy csak a Dózsában játszahatok. Nem bántam meg, mert Szél „Bulóval", Madarász Misivel játszottam együtt egy nagyon jó csapatban. Sajnos nem sokáig. Május elsején egy meccsen rácsúsztam a kapufára, s ki kellett venni a vesémet. Itt ért véget a focikarrierem. Bár késõbb, már újságíróként, megalakítottam a „Benfirkát". Rengeteg kispályás meccset játszottunk, szinte a megye összes településén. Azok a meccsek nem csak a fociról, de a barátságról is szóltak.
- Volt még egy sportja, ahol ráadásul magyar bajnok lett.
- Csak csapatban. Kertes Jani barátom addig rágta a fülemet, míg el nem vállaltam a motorcsónak klub elnöki posztját. Hétszer nyertük meg a csapatbajnoki címet, sõt, Masánszki Ivánnal a megbízhatósági kategóriában ezüst és bronzérmet nyertünk. - Mikortól datálható az újságírói karrier?
- A bányász korszakom után, ahol megismerkedhettem a mai magyar foci perspektívájával, dolgoztam a DÁV-nál, raktárosként, két évet jártam, Apám sugallatára, a Jogi karra. Egy igaztalannak érzett kettes után, megtapostam az indexemet és abbahagytam az egyetemet. Hatvankilencben, Nikolényi Pista hívására beléptem a Sajtóházba. Az elsõ évben a megyei Hírlapnál, majd több mint, húsz évig a Délmagyarországnál dolgoztam. Utóbbinál sokáig én voltam a sportrovat vezetõje. Késõbb, megszûnéséig a Reggeli Délvilágnál, palléroztam a sportrovat fiatal munkatársainak munkáját. Azóta a Páholynál írok. Szép feladat, de hiányzik a napilapos pörgés. Mi még szerettünk, s talán tudtunk is dolgozni. Az újság mellett nagy élmény volt és nagy szerelem a rádió. Elõször a körzeti stúdió megszületésénél bábáskodtam, majd a felejthetetlen Óriással csináltuk a nyolcvannyolcat. Figyelve a mai színvonalat, már nem szívesen vennék részt benne. - Ilyen hosszú karrier alatt, biztosan sok szép emléke maradt.
- A legszebbek a kajak-kenu világbajnokságok. Mivel abban az idõben nem volt devizánk, nem tudtuk befizetni az akkreditációs díjat, az Ada Ciganjlián például a RAI újságírójának kártyájával dolgoztam. Csodálatos volt megénekelni Csapó Géza világbajnoki címeit. De ugyan ilyen nagy élményem, amikor megszerveztem a Szegedi Volán elsõ nyugati útját. Írtam a L'Humanite fõszerkesztõjének, s õk hívták meg a csapatot és engem Ivrybe, egy tornára. - A gyermekei sportolnak?
- Legidõsebb lányom, Krisztina jelenleg Svájcabn él, az unokáimat sajnos ritkán látom. Laci fiamat az elsõ labdaérintésénél lebeszéltem a fociról. Kajakozott, részt is vett Amszterdamban a maratoni vb-n. Most, ezt a legkeményebb küzdõ sportot a K-1-et mûveli, aggódom is miatta. Nóra lányom szintén kajakozott, nagyon tehetséges volt, de abbahagyta. Most Leonba költözött, barátjával, Laluska Balázzsal. Hiányozni fog.
Barok István A cikk megjelenését támogatta az Indóház magazin
|
|
|
|
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!