DK: szemfényvesztés a közmunkások képzési programja
MTI
2013 December 18, Wednesday
(MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szemfényvesztésnek tartja a közmunkások számára szervezett képzési programot – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, hogy ezzel a ...
|
(MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szemfényvesztésnek tartja a közmunkások számára szervezett képzési programot - jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, hogy ezzel a kompetenciaképzéssel semmiféle tényleges eredményt nem lehet elérni.
A politikus úgy fogalmazott: a közmunkások számára szervezett téli képzések tananyagából kiderül, hogy egészen alapvetõ ismereteket próbálnak megtanítani a résztvevõknek. A közmunkások jelentõs részének viszont nem az a problémája, hogy funkcionális analfabéta lenne, hanem az, hogy a korábban elsajátított szakismereteik nem teszik õket alkalmassá arra, hogy a munkaerõpiacon boldogulni tudjanak - folytatta. A programnak nyilvánvalóan az a célja, hogy a kormány „fényezni" tudja a foglalkoztatási statisztikákat - ismertette meglátását. A DK szerint az is problémát okoz, hogy az oktatási kormányzat korábban lényegében minden olyan programot „befullasztott", amelyek a rosszul képzett, sajátos nevelési igényû, hátrányos helyzetû családokból származó gyermekek iskolai integrációját segítették elõ - jelentette ki. Egyúttal arra is kitért, hogy a közmunkások oktatását szervezõ kormányzat volt az, amelyik a tankötelezettség korhatárát 16 évre szállíttatta le.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!