Keddig lehet jelentkezni a középfokú továbbtanulás központi Ãrásbeli felvételi vizsgáira
MTI
2013 December 05, Thursday
(MTI) - Keddig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik központi Ãrásbeli vizsgát szeretnének tenni; a kérelmet abba a középiskolába kell benyújtani, ahol a vizsgát le kÃvánják tenni
|
(MTI) - Keddig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik központi Ãrásbeli vizsgát szeretnének tenni; a kérelmet abba a középiskolába kell benyújtani, ahol a vizsgát le kÃvánják tenni - hÃvta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal.
    A hivatal csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen osztályokat indÃtanak a 2014/2015. tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkezõ tanulókat, és ennek keretében közölték azt is, ha a jelentkezõknek központi Ãrásbeli vizsgát kell tenniük.      Az iskolák több mint fele egyáltalán nem tart majd felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi fel a tanulókat. Mintegy 490 középiskola Ãrta elõ, hogy a hozzájuk jelentkezõ - 6. vagy 8. osztályos - tanulók elõzetesen vegyenek részt a központi Ãrásbeliken. Ha tehát egy tanuló úgy tervezi, hogy majd februárban ilyen iskolába is beadja felvételi jelentkezését, részt kell vennie a központi Ãrásbeli vizsgákon.     A diákoknak december 10-ig a www.oktatas.hu honlapról letölthetõ "TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP" benyújtásával kell jelentkezniük az Ãrásbeli vizsgára. Ez a lap csak az Ãrásbeli vizsgára vonatkozik, nem tévesztendõ össze a felvételi eljárásban használatos jelentkezési lappal, amelyet a középfokú iskolákba való jelentkezésre kell majd használni - hÃvták fel a figyelmet.     Ezt a jelentkezési lapot abba a vizsgát meghirdetõ középiskolába kell benyújtani, ahol a központi Ãrásbeli vizsgát a diák meg kÃvánja Ãrni. A tanuló maga dönti el, melyik vizsgaszervezõ intézménybe nyújtja be a jelentkezési lapját, függetlenül attól, hogy a késõbbiekben a felvételi eljárás keretében melyik középfokú intézménybe kÃván majd jelentkezni, és milyen jelentkezési sorrendet jelöl meg. A központi Ãrásbeli vizsgát szervezõ iskola minden hozzá forduló tanuló jelentkezését köteles fogadni. Egy tanuló csak egy intézménybe jelentkezhet Ãrásbeli vizsgára - jelezték.      A központi Ãrásbeli eredményérõl a vizsgát szervezõ középfokú iskola 2014. február 6-ig közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat. A felvételivel és ezen belül a központi Ãrásbelivel kapcsolatos minden információ megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás cÃm alatt. Itt megtalálhatók a különbözõ iskolatÃpusoknak megfelelõen az Ãrásbeli vizsgát szervezõ intézmények listái, és letölthetõk az Ãrásbeli vizsgákra való jelentkezési lapok is.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!