Holokauszt-emlékév-L. Simon: kormány másfél milliárd forint értékben támogat civil kezdeményezéseket
MTI
2013 September 30, Monday
(MTI) - A kormány másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására
|
(MTI) - A kormány másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására - mondta L. Simon László, az Országgyûlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke hétfõn.
A fideszes politikus sajtótájékoztatóján kiemelte: a kezdeményezés célja, hogy az emlékévet, annak céljait a magyarországi zsidó közösségek bevonásával megismertessék a társadalommal, segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a civil szféra aktivitását. Kifejtette: a pályázat keretében egyebek mellett a társadalmi emlékezést és emlékeztetést segítõ programokat támogatnak a magyar holokauszt témakörében, és segítik a zsidóság hagyományait, a helyi közösségeket ért veszteségeket bemutató programok szervezését. Ugyancsak ösztönzik a 2014. november 9-i Radnóti-emléknappal összefüggésben tervezett programok rendezését és a magyar holokauszttal kapcsolatos tudományos publikációk, szakmai kiadványok megjelentetését - mondta. (A munkaszolgálatos Radnóti Miklós költõt 1944. november 9-én lõtték le a Gyõr-Moson-Sopron megyei Abda határában.) L. Simon László hozzátette: szintén támogatják a holokauszt új mûvészi feldolgozásainak elkészítését, a holokauszttal kapcsolatos kiállítások rendezését és az emlékév céljaival összhangban álló ösztöndíjak kiírását. A pályázatokat november 15-ig várják - közölte. Pályázhatnak természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkezõ egyéb szervezetek. A nyertes pályázó vissza nem térítendõ támogatásban részesül. Mivel nincs pályázati önrész, egy kezdeményezésnek akár a teljes költségvetését fedezheti az alap - mutatott rá. Megjegyezte: sok pályázóra számítanak. L. Simon László kitért arra is, hogy nagyon széles azoknak a köre, akik pályázhatnak az alap támogatására. A határon túlról és a diaszpórából is várnak pályázatokat, hiszen nemcsak az ország határain belül élõ magyarokat sújtotta a vészkorszak - hangsúlyozta. A politikus azt is elmondta, hogy a benyújtott pályázatokról a kulturális és sajtóbizottság dönt. Legkésõbb december 10-ig véleményezi és rangsorolja, majd a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár elé terjeszti a beérkezett pályázatokat. A bizottság munkájába több szervezetet is bevonnak, például a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetséget és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt - magyarázta. L. Simon László kiemelte: a pályázatok támogatásáról a Miniszterelnökség legkésõbb december 15-ig dönt.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!