(MTI) - A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti - mondta az emberi erõforrás minisztere a Parlamentben rendezett csütörtöki szakmai konferencián.
    Balog Zoltán felhĂvta a figyelmet arra, hogy komolyan kell venni a gyerekszegĂ©nysĂ©get, mert beszĂ»kĂti az Ă©rintettek világát, bizalmatlanná teszi a környezetet Ă©s a benne Ă©lõket egyaránt.
    A miniszter közölte: a gyerekszegénység szorosan összefügg a szülõk iskolai végzettségével, társadalmi státuszával, az elégtelen lakhatási körülményekkel, a területi hátrányokkal és az etnikai hovatartozással is. Utóbbira utalva jelezte, hogy a cigány családok gyermekeit nagyobb arányban érinti a szegénység.
    ArrĂłl is szĂłlt, hogy a gyermekszegĂ©nysĂ©g elleni kĂĽzdelem Magyarországon kormányokon átĂvelõ program, mĂ©g 2008-ban fogadta el az OrszággyĂ»lĂ©s. Hozzátette, szeretnĂ©k elĂ©rni azt is, hogy a cĂ©lra szánt források, támogatások minĂ©l nagyobb arányban eljussanak az Ă©rintettekhez.
    Balog Zoltán közölte, az idĂ©n már 47 Biztos kezdet gyerekház mĂ»ködik, Ă©s terveik szerint 2015-re további 50 ilyen ház kapcsolĂłdhat be a felzárkĂłzási programba. A gyerekházakban a halmozottan hátrányos helyzetĂ» kisgyerekek (jellemzõen 5 Ă©ves korig) családjuk bevonásával kapnak segĂtsĂ©get a korai fejlesztĂ©sben.
    Szeretnék elérni, hogy az ilyen szolgáltatásokat az állami ellátórendszer részévé lehessen tenni úgy, hogy közben ne vesszenek el a helyi értékek - tette hozzá.
    A generáciĂłkon át öröklõdõ szegĂ©nysĂ©g ellen csak hosszĂş távĂş - a fogantatástĂłl az iskoláig, munkavállalásig tartĂł - programokkal lehet Ă©rdemi eredmĂ©nyeket elĂ©rni, ezĂ©rt az Ă©ves pályázati rendszert feladatalapĂş finanszĂrozással szeretnĂ©k kiváltani - mondta.
    A miniszter szólt az "együtt vagy külön" kérdésérõl is, azaz arról, a gyerekeket szabad-e kiemelni a családjukból, hogy "megtörjék a szegénység ördögi körét". Balog Zoltán szerint akik a "terepen" dolgoznak, tudják, hogy a családok bevonása nélkül nem lehet sikeres a gyerekek felzárkózása.
    A családbĂłl kiemelĂ©sre azt a kanadai pĂ©ldát emlĂtette, amikor egy egĂ©sz generáciĂłt kollĂ©giumokban, intĂ©zmĂ©nyekben helyeztĂ©k el, hogy Ăşj közĂ©posztályt hozzanak lĂ©tre belõlĂĽk. Az egyĂ©bkĂ©nt sikeres program tragĂ©diákkal vĂ©gzõdött. A családjukhoz visszatĂ©rõ fiatalok Ă©s az õket elengedõ szĂĽlõk körĂ©ben is megnõtt az öngyilkosságok száma.
    A miniszter szerint a pĂ©lda intõ jel, Ă©s hangsĂşlyozta, amĂg csak lehet, a családokat be kell vonni a gyerekszegĂ©nysĂ©g elleni programokba.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!