(MTI) - Jól van Széles Sándor, a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédõ Gyurta Dániel edzõje, akit kedden hazaküldtek a barcelonai vizes világbajnokságról. A jó hírrel személyesen a mesteredzõ szolgált szerdán az MTI-nek.
"Szerencsére jól vagyok - reagált Széles Sándor az MTI megkeresésére. - A fekélyem sajnos kiújult, de kaptam gyógyszert, nem súlyos a dolog, augusztus 22-én kell visszamennem kontrollra."
A tavaly az Év edzõjének választott szakember hozzátette, Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökével tisztázták a helyzetet, majd hangsúlyozta:
"A lényeg most az, hogy közösen szorítsunk Dani sikeréért. Én ezt ezúttal a tévé képernyõje elõtt teszem."
A kedvezõ fejleményt megerõsítette Gyárfás Tamás Barcelonában az MTI tudósítójának.
"Reggel felhívtam telefonon Sándort, aki nagy örömömre jól volt. Elmondta, szokott orvosánál a kórházban kitûnõ ellátásban részesült. Megígérte, vigyáz magára" - fogalmazott Gyárfás, aki szerint az edzõ megértette, hogy ami egy vb-n valakivel történik, az nem tartozik a magánszférába.
"Mivel közölte, hogy jól van, felvetettem: nincs-e szándékában visszatérni Barcelonába. Nyíltan megmondom: nagy örömömre azt válaszolta, most már inkább otthon marad, onnan szorít tanítványáért, Gyurta Daniért" - folytatta a MÚSZ elsõ embere, akit a múlt hét végén a katalán fõvárosban a nemzetközi szövetség (FINA) alelnökévé választottak.
Gyárfás közlése szerint Széles hangsúlyozta, hogy nyombélfekélye van, ez újult ki. A sportdiplomata hozzáfûzte: "Én tényleg nem tudom, hogy ezt mi mindentõl lehet kapni."
Arra is kitért, hogy újfent beszélt Szabó Tünde MÚSZ-fõtitkárral, aki egy szállodában lakott Széles Sándorral.
"A fõtitkár asszony megerõsítette, hogy amikor a mesteredzõt olyan állapotban látta meg, nem tehetett mást, a saját érdekében haza kellett küldeni. Véleményével egyetértek, Sándornak azért kellett távoznia, mert visszavárjuk." - mondta Gyárfás.
Gyurta Dániel csütörtökön rajtol a vb-n, s ha túllesz a selejtezõn és az elõdöntõn 200 m mellen, pénteken szerepelhet a fináléban.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!