Kisebb áfa olcsóbb étel
Független Hírügynökség
2011 March 22, Tuesday
Egységesen az ötszázalékos áfakulcs alá sorolná az alapvetõ élelmiszereket a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ide tartozik például a baromfi- és sertéshús, a tej és a kenyér is.
|
Egységesen az ötszázalékos áfakulcs alá sorolná az alapvetõ élelmiszereket a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ide tartozik például a baromfi- és sertéshús, a tej és a kenyér is. Az átsorolás több százmilliárdos rést ütne a költségvetésen, ezt azonban Matolcsy tárcája nem díjaz - írja keddi számában a Népszabadság.
A napilap információi szerint "tanulmány" formában már a következõ hetekben a kormány elé kerülhet az az elõterjesztés, amelyben az agrártárca három változatban vázolja fel az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését. Mindhárom verzióban szerepelnek a sertés-illetve baromfiágazati termékek, ugyanis ez a két ágazat van a legnehezebb helyzetben. A második változat szerint a termékkör kiegészülne a tejtermékekkel valamint a kenyérrel. Ezekre most egyébként 18 százalékos adókulcs vonatkozik. A harmadik elképzelés pedig már tartalmazná az étolajat és a tojást is, amelyekre 25 százalékos kulcs van érvényben.
Az elképzelés feszültséget okozhat a kormányon belül, mivel az agrártárca szerint 240 milliárd forintos kiesés érné éves szinten a költségvetést. Az elõzetes számítások viszont azt mutatják, megállna a fogyasztás csökkenése, és a kedvezõbb áfakulcs miatt azok, akik eddig szürke-vagy feketegazdaságban mûködtek, legálissá tennék tevékenységüket. Ez pedig a támogatók szerint ellensúlyozná a kiesést.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!