A polgári engedetlenségtõl és a sztrájktól sem riadnának vissza a pécsi autóbusz sofõrök, mert kiderült, hogy el akarják vonni a családtagi bérleteket és megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjakat is.
Utcára vonulhatnak a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. és a Pannon Volán dolgozói. A PK Zrt-nél sikerült ugyan az OÉT-tárgyalásokon elfogadott 4-6 százaléknál magasabb bérfejlesztést kiharcolni, de a Pannon Volánnál, illetve a Volán-társaságoknál még nincs megállapodás, mert a tulajdonos MNV Zrt. csak kompenzációt akar végrehajtani, 2,8-3,2 százalék értékben. A közösségi közlekedésben dolgozók érdekképviseletére alakult, mintegy 500 fõs Független Demokratikus Szakszervezet elnöke, Hofekker Ferenc a Dunántúli Naplónak elmondta: olaj volt a tûzre, amikor kiderült, hogy el akarják vonni a buszos dolgozóktól a családtagi bérleteket. Az érdekvédõk nehezményezik, hogy a kétes ügyekkel terhelt MÁV és BKV hatalmas pénzeket kap a kormánytól, miközben a vidéki városok helyi közlekedése a tönk szélén van. Ezután jött a hír, hogy megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjakat. A sofõrök - legalább 25 év szolgálatot követõen - ma 5 év kedvezményt kaphatnak.
Pécs városa három hete rendkívüli közgyûlés összehívását kezdeményezte a PK Zrt.-nél február közepén megállapított 774 milliós adótartozás miatt. A közgyûlést március 9-ig kellett volna megtartani, ám a bama. hu hírportál úgy tudja, hogy még a pontos idõpont sincs meg. Keczer László vezérigazgató ugyanis - aki a közgyûlést összehívhatná- betegségére, valamint arra való hivatkozással, hogy nem csatolt a város elõterjesztést leveléhez, még nem intézkedett. Szabó Iván, a pécsi önkormányzat ügyvédje közölte: nem szükséges elõterjesztést csatolni, ezért újra felszólítják a vezetõt a közgyûlés összehívására.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!