Három évad után ezen a héten leveszi mûsoráról a János vitéz címû elõadást a Nemzeti Színház. Alföldi Róbert fõigazgató elmondta: bár százmilliókkal kevesebb pénzbõl gazdálkodhatnak, ez az egyetlen produkció, amit nem láthat tovább a közönség, és ennek nem anyagi okai vannak. A következõ évadban elsõsorban klasszikus szerzõk mûveit mutatják be a Nemzeti Színházban.
A Nemzeti Színházban tavaly tízezerrel nõtt a nézõszám és 50 százalékkal több bérletet adtak el, mint 2009-ben. Az elõadások összesen 120 ezer nézõt vonzottak, ami 95-97 százalékos látogatottságot jelent. Ez azért komoly teljesítmény, mert a kulturális tárca 1,7 milliárdról 1,45 milliárd forintra csökkentette a teátrum költségvetését. A szigorú takarékossági intézkedéseknek köszönhetõen decemberre tartalékot is tudtak képezni, amibõl ki tudták fizetni a januári béreket. A pénzhiány miatt egyetlen tervezett bemutatót vagy elõadást sem kellett lemondani, de állagmegóvásra és fejlesztésekre már nem jutott pénz. A Nemzeti Színház mostantól nonprofit Zrt-ként gazdálkodik tovább - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház fõigazgatója.
A direktor bejelentette, hogy a János vitéz címû elõadást három évad után ezen a héten leveszik a mûsorról. Alföldi Róbert úgy fogalmazott: " ennek oka nem a hisztéria, ami körülötte van, hanem az, hogy a hisztéria megbuktatta az elõadást". A fõigazgató hozzátette: ez az egyetlen produkció, amit nem láthat többé a közönség. Alföldi Róbert megjegyezte: annak idején éppen azért válaszotta be a programba a Jánost vitézt, hogy "legyen valami, amivel biztosan nem lesz baj, mert mindenki szeretni fogja". A direktor úgy érzi, hogy 60 elõadás után semmiképpen sem lehet bukásnak nevezni a produkciót.
A személyét és pozícióját ért támadásokkal kapcsolatban Alföldi Róbert elmondta: a kulturális kormányzattal normális, emberi viszonya van és "beszélgetnek". Arról azonban nem volt szó, hogy fel kellene állnia és el kellene hagynia a fõigazgatói posztot, amelyre 2013-ig érvényes a szerzõdése. Kérdésre azt is hozzátette, hogy a kormányzati illetékesek nézik az elõadásaikat és nagyjából képben vannak a Nemzeti Színházzal kapcsolatban.
Alföldi Róbert nem kívánt reagálni Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatójának vele kapcsolatos, korábbi interjújára. Vidnyánszky Attila az Origo. hu-nak december közepén azt mondta: ha felkérnék, szívesen elvállalná a Nemzeti Színház vezetését, a János vitézzel kapcsolatban pedig úgy vélte: az elõadás hibája nem a meztelenkedés, hanem a szerzõ üzenetének meghamisítása. Alföldi Róbert szerint neki nem kell reagálnia, mert ezt megtette helyette a debreceni Jobbik, amikor Vidnyánszky Ludas Matyi- rendezését szó szerint ugyanazokkal a jelzõkkel illette, mint a budapesti János vitézt. "Vidnyánszky Attila talán most egy kicsit tisztábban lát"- fogalmazott Alföldi Róbert. A Jobbik debreceni frakcióvezetõje, Ágoston Tibor szerint a Ludas Matyi címû daljátékban "Vidnyánszky Attila rendezõi módszere Alföldi Róberté felé hajlik: kultúra- és hagyományellenes". A politikus szerint az eredeti mûvet teljesen meggyalázták az érthetetlen és ízléstelen megoldásokkal és aberrált jelenetek egymásba fûzésével.
A Nemzeti Színház jelenlegi évadával kapcsolatban Alföldi Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy március 1-ig lehet jelentkezni a Romagyilkosságok címû dokumentum-dráma pályázatra középiskolás és felnõtt kategóriában. A fõigazgató azt is elmondta, hogy hamarosan elindítják a 90 decibel Projektet, amelynek célja, hogy a siket és nagyothalló nézõk jeltolmács segítségével élvezhessék a Nemzeti Színház elõadásait.
A 2011/2012-es évadban a Nemzeti Színházhoz szerzõdik Nagy Zsolt színmûvész és gyakorlatra érkezik Váncsa Gábor, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója. Rátóti Zoltán - aki õsz óta színházigazgató Kaposváron - már nem lesz társulati tag, de a szerepeit tovább játssza. Péterfy Bori színésznõ pedig kisbabát vár, ezért márciustól a Három nõvér címû elõadásban Ónodi Eszter veszi át a szerepét - mondta Alföldi Róbert. A fõigazgató hozzátette: a következõ évad elsõsorban a klasszikusoké lesz. G.B. Shaw, Moliére, Sütõ András, Bródy Sándor, Shakespeare és John Osbourne mûvei mellett azonban két különlegességgel is készülnek. Az egyik az Óz, a csodák csodája felnõtt változata, amelyben Törõcsik Mari lesz a címszereplõ. A másik pedig Ulrich Hub német kortárs drámaíró Náthán gyermekei címû ifjúsági elõadása, amelynek témája, hogy mit jelent kereszténynek, zsidónak vagy muszlimnak lenni.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!