A rendõrség már felkészült az unió soros elnökségével kapcsolatos feladatokra - hangzott el az Országos Rendõr-fõkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. Az egyenruhások 260 rendezvényt biztosítanak majd országszerte, a legtöbb a fõváros területén illetve Gödöllõn lesz. A rendõrség célja, hogy ne borítsák fel az itt élõk mindennapi életét, vagyis hogy a változások minél kisebb mértékben legyenek észrevehetõk a közlekedõk számára. Ezért igyekeztek olyan útvonalakat választani, hogy ne "vágják ketté" Budapestet.
Makula György, az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szerint nagy szakmai kihívást jelentenek a rendõrségnek az EU soros elnökségével kapcsolatos közlekedésrendészeti feladatok, de felkészültek ezek végrehajtására. Jánosik István, a BRFK Közlekedésrendészeti Fõosztály vezetõje ennek kapcsán elmondta: céljuk, hogy a közlekedõk ne érezzék az ezzel járó plusz forgalmi nehézségeket, ezért igyekeznek minél kevésbé beavatkozni Budapest mindennapi életébe. Olyan útvonalakat alakítottak ki, amelyek nem vágják ketté a várost. A fontos útvonalak közé tartozik majd az M0-ás és az M3-as autópálya valamint az M35-ös autóút egy része. A legtöbb rendezvény ugyanis Budapesten illetve Gödöllõn lesz. Jánosik István hozzátette: minden szükséges segítséget megkapnak majd a BKV-tól, a Fõvárosi Közterület-fenntartótól és a Fõpolgármesteri Hivataltól is. Török Csaba, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság Közlekedésrendészeti Fõosztály vezetõje hozzáfûzte: számolva a várható forgalomterheléssel, komoly egyeztetéseket folytattak az Állami Autópálya kezelõvel és a Pest Megyei Állami Közútkezelõvel is. Õk egyebek mellett elõre jelzik a közlekedõknek a várható változásokat, és ahol kell, forgalomtechnikai eszközzel - például sebességkorlátozással - segítik azt, hogy minél biztonságosabbak legyenek az érintett útvonalak. A rendõrség egyeztetett a gödöllõi önkormányzattal is, hogy akik itt élnek - csak úgy, mint a fõvárosiak - minél kevesebbet érzékeljenek a változásokból. A rendõrség egyébként országszerte 260 rendezvény biztosítását végzi majd. Az aktuális forgalmi változásokat legalább 24 órával annak kezdete elõtt jelzik. A tájékoztatást a rendõrség honapján, a www. police. hu -n lehet majd nyomon követni. Az ORFK keddi sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy az elsõ korlátozások a belvárost érintik majd: a nívós szállodák környékét, az Apáczai Csere János utcát illetve a Néprajzi Múzeum környékét.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!