Nagy László nem vesz részt a világbajnokságon
Munkatársunktól
2011 January 01, Saturday
Nagy László, a magyar kézilabda válogatott korábbi csapatkapitánya egyelõre nem vállalja a részvételt a 2011-es svédországi világbajnokságon, azonban a tárgyalások folyományaként elképzelhetõ, hogy az EB selejtezõin már pályára lép.
|
Január elsején kiderült, hogy Nagy László, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya biztosan nem fog pályára lépni a 2011-es svédországi kézilabda világbajnokságon, ugyanakkor egyre valószínûbb, hogy a Barcelona kiválósága újra magára húzza majd a címeres mezt. Kõvári Árpád, az MKSZ alelnöke kérdésünkre elmondta, hogy folyamatosak voltak a tárgyalások a játékossal, azonban az idõ rövidsége miatt egyelõre nem tudtak minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy az átlövõ ismét visszatérjen a válogatottba. A Nagy László által korábban támasztott feltételek jó részét már megoldotta a szövetség, azonban még jó néhány megoldásra vár, melyet szerzõdésben kell majd összefoglalni.
Január végéig fog eldõlni, hogy az egykori csapatkapitány visszatér-e a válogatottba. Kõvári Árpád ugyanakkor kérdésünkre elmondta, hogy a tárgyalások jó irányba haladnak, így jó esély van arra, hogy az Európa Bajnokság márciusi selejtezõin Nagy László már pályára lépjen és azt követõen minden világversenyen segítségére legyen a Mocsai Lajos vezette magyar kézilabda válogatottnak.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
lantos Géza 2011 January 02, Sunday, 09:13:17
Szerintem is kamu. Nagy L. arra játszik, hogy az Õ kétsételen jogos, de kemény feltételeit úgysem tudja teljesíteni a szövetség, s így vállalhatja a Spanyol állampolgárságot és vele együtt a válogatottságot. Így pályája vége felé Londonban esélyes lehet egy olimpiai érem(akár arany)megszerzésére.
Handballer 2011 January 01, Saturday, 20:56:51
Kamu duma!