Reggel 9 órakor Prof. Dr. Rácz Béla rektorhelyettes köszöntötte az érdeklõdõket a hatodik alkalommal meghirdetett rendezvény nyitányaként. 30 ezer hallgató, 8 és fél ezer közalkalmazott, közel 2 ezer oktató, 60 milliárd forintos költségvetés - sorolta a rektorhelyettes az univerzitás paramétereit, valamint megemlítette a sanghaji egyetemi rangsort, melyben a világ 500 legjobb felsõoktatási intézményei között szerepel az egyetem. "Igazi minõséget szolgáltató intézmény az SZTE, ahol a lehetõségek szinte korlátlanok" - összegzett Rácz Béla, említve az egyetem nagy arányú ipari kapcsolatait, melyek révén a hallgatók már a végzés elõtt ipari ösztöndíjasként szerezhetnek gyakorlatot.
A megnyitón szólt Dobi János, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója, aki a minõséget hangsúlyozta. Mint elmondta, jóllehet változás alatt van a közoktatás rendszere, õ az emeltszintû érettségit részesíti elõnyben, amely számára garanciát jelent a diákok felkészültségére.
A megnyitó után az Országos Felsõoktatási Információs Központ munkatársa ismertette az idei felsõoktatási jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat.
Nagy népszerûségnek örvendett a Mezõgazdasági Kar lézeres lövészete. A karok standjai mellett többek között a Hallgatói Szolgáltató Iroda, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, valamint az SZTE Tehetségpont is információval látta el az érdeklõdõ diákokat. Ez utóbbi standnál például a leendõ hallgatók tájékozódhatnak a Szegedi Tehetség-HÍD (Hallgatók Ígéretes Diákokból) Programról - középiskolai-egyetemi tehetséggondozó kezdeményezés -, mely segítségével a diákok többek között ösztöndíjjal és szakkollégiumi tagsággal kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat. Az Életvezetési Tanácsadó Központ szervezésében a diákok pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt, kitölthettek egy képzési orientációs tesztet, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat standjánál pedig a diákéletrõl tájékozódhattak. Az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet képviselõinél a tanulók a nyelvtanulási lehetõségekrõl szerezhettek információkat. A rendezvényre közel 1700-an regisztráltak, de a tényleges érdeklõdõk száma minden évben meghaladja a regisztráltakét.
A központ elõadótermeiben az egyes karok képviselõi háromnegyed órás elõadásokon mutatták be képzéseiket.
Délután 15 óráig várták az érdeklõdõket, a rendezvény zárásaként csütörtök délután adták át a Szegedi Tehetség-HÍD Program okleveleit.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!