Jóváhagyta az Iveta Radièová ((ragyicsová)) vezette szlovák kormány programját kedden a pozsonyi parlament. A 150 fõs törvényhozás mind a 79 kormánykoalíciós képviselõje jelen volt, és valamennyien igennel szavaztak.
Az ellenzék 66 képviselõje nemmel voksolt, további öt ellenzéki - köztük Pavol Pa¹ka ((paska)) elõzõ házelnök és Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke - nem szavazott. A program szerint Radièová kormánya az egészséges és fenntartható gazdálkodás programját tekinti fõ célkitûzésének. Zérótoleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, és az igazságszolgáltatás átfogó reformjára törekszik. A kormány terve, hogy gátat szabjon az ország eladósodásának, csökkentse a költségvetési hiányt és a munkanélküliséget. A jelenleginél sokkal ösztönzõbb közeget teremtene a vállalkozóknak, valamint "a tevékeny polgári társadalom kiépítését" tekinti egyik legfõbb céljának. Ugyancsak fontosnak tartja, hogy az egészségügyi ellátás mindenki számára egyformán jól elérhetõ legyen. A tervek között szerepel egy választási kódex megalkotása, bevezetnék például az internetes voksolás lehetõségét. Mivel a pozsonyi kormány szerint új politikai kultúra meghonosítása mellett kötelezték el magukat, a kabinet a képviselõi, köztisztviselõi és bírói mentelmi jog korlátozását tervezi. A képviselõk csak a parlamentben elhangzott kijelentéseikkel kapcsolatban élveznek majd védettséget, szabály- és törvénysértések - például ittas vezetés - esetén nem. A júniusi választás után felállt szlovák kormány szigorúbb vagyonnyilatkozatra akarka kötelezni a köztisztviselõket, az információhoz való szabad hozzáférést pedig a közszféra minden intézményének biztosítaná. Pozsony tervezi, hogy a közpénzek felhasználásáról rendelkezõ szerzõdések, megállapodások a jövõben csak azt követõen lépjenek hatályba, ha azokat már közzétették az interneten. Megjelentetik - s részben már nyilvánossá is tették - az olyan szerzõdéseket, amelyeknél az egyik fél az állam, teljesen állami tulajdonú cég vagy valamelyik közigazgatási szerv. Szerepel az elképzelések közt a közbeszerzési eljárás kiterjesztése olyan ügyletekre is, amelyeknél eddig nem volt kötelezõ. Elemzõk szerint jó jel, hogy a négypárti jobbközép koalíció mind a 79 képviselõje felsorakozott a kormányprogram mellett. Az Egyszerû Emberek nevû kezdeményezésnek a Szabadság és Szolidaritás listáján bejutott négy képviselõje ugyanis korábban kifogásolta, hogy javaslatai nem kerültek a programba. Ennek ellenére már akkor kimondták, hogy a koalíció cselekvési tervét támogatni fogják. Radièová a szavazás után kijelentette, hogy a kormányprogramból fakadó konkrét lépések ütemtervét szeptember végéig vitára bocsátja.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!