Felnõttek vertek gimnazistákat egy nyíregyházi kollégiumban
Független Hírügynökség
2010 February 27, Saturday
Felnõtt férfiak diákokat vertek össze szombaton Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnázium kollégiumában. Információink szerint az idegenek törtek-zúztak a folyosón, aki szembejött velük, azt megverték.
|
Egy odajáró gyerek édesapja értesítette a Független Hírügynökséget, hogy a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium kollégiumába idegen férfiak rontottak be szombat délután. A neve elhallgatását kérõ édesapa elmondta: a férfiak törtek-zúztak, egy feszületet is leakasztottak a falról, azzal ütötték azokat, akiket értek. Az õ fia szerencsére nem sérült meg. A diákoktól úgy tudja, a verekedés elõtt az egyik kollégista keveredett vitába a 30-40 év körüli férfiakkal a lakótelepen - ahol egyébként az iskola is áll -, akik aztán nem sokkal késõbb, többedmagukkal megjelentek az intézményben, illetve annak bejárata elõtt.
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje érdeklõdésünkre annyit mondott: a nyomozás jelenlegi adatai szerint szombat délután négy ismeretlen férfi ment be a középiskola kollégiumába, ahol verekedni kezdtek az ott lévõ diákokkal. A mentõk három fiatalt szállítottak a nyíregyházi kórház sürgõsségi osztályára, sérüléseik nem súlyosak. Hogy mi áll az ügy hátterében, egyelõre nem tudni, a tanúk és a sérültek meghallgatása szombat este is folyt a Nyíregyházi Rendõrkapitányságon. A rendõrség garázdaság miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást, négy személyt keresnek az üggyel kapcsolatban.
Az iskola kollégiumában is szerettünk volna tájékozódni a részletekrõl, de ott egyelõre senkit nem sikerült elérni telefonon.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!