Egy magĂĄt a VĂĄros hercegĂŠnek tartĂł fĂľszerkesztĂľ (amĂşgy alanyi kĂśltĂľ) bukĂĄsakor kezdtem remĂŠnyleni: mĂŠg ebben a vilĂĄgban sem tart a Hatalom ĂśrĂśk ĂŠlet meg egy hĂŠt... Tegnap mĂŠg kĂŠt titkĂĄrnĂľ Ăźlt elĂľszobĂĄiban, ma tisztelettudĂłn elĂľre kĂśszĂśn.
Polgármester voltál, magabízó politikus, szavaid lestük udvaroncok, mosolyunk vett körül, ma megerõsítõ szavamat lesed a járdán: majd címekért indulsz ismét! Hittünk benned! Kiálltunk mögötted, elvégre ott voltál az Élen! Adtál, ha akartál, vagy éppen megelégelted, hát elzártad a csapot.
Ma csak sunnyogsz egykori hatalmadhoz kĂŠpest, hol biztonsĂĄgi emberek vigyĂĄztĂĄk lĂŠpteid. UtĂłdod mĂĄr tudja, mily mĂŠzĂŠdes a Hatalom ĂślĂŠben, hĂĄt szorongva gondol a Holnapra! Amikor ezek! (Egek, ezek!!!) dĂśntenek felĂľle.

* * *

Mindig csak rosszat mondott nekem. Hamar rájöttem, ha találkozom vele, csak rosszabb lesz nekem. Így idõvel igyekeztem õt nem is kérdezni szerelmem felõl, minek magamra húzni a bajt.
Mindez megint eszembe villant, hogy ott ĂĄlltunk a rosszhĂ­rvivĂľvel a kiflis bolt elĂľtt, hiszen eltelt mĂĄr ĂŠppen ezer esztendĂľ, meg egy fĂŠl, s ĂŠppen ma 29 ĂŠve, hogy elĂľszĂśr voltunk egyĂźtt a kishĂĄzban, egy szĂĄl pĂźnkĂśsdi rĂłzsa ĂĄllt a vĂĄzĂĄban... mielĂľtt ĂśsszebĂşjtunk, kĂĄvĂŠt vagy konyakot ajĂĄnlott. SzĂłval hallgatom amint mesĂŠl magĂĄrĂłl, mĂĄr nem kĂŠrdeztem mĂĄsrĂłl.
Mára haja mint a kóc, de azért csak keresem benne az asszonyt, aki mézédes szerelmével megsejtette velem a Paradicsom bizonyságát. És szandálba bújt lábán egyszerre mint varázsütés, fölismerem szerelmem lábujjait. 29 év után, lám elküldte hírnökeit. Szóval még nem múlt el semmi lényeges. A megállt Idõ égi jelre várakozik fölöttünk... Uram, irgalmazz.