|
Jó napot, de olykor csak napot kívánok, így jönnek be az ifjak, lányok halkabban fiúk harsányabban az osztályba, ahol az érettségi vizsgabizottság várja õket. Nem buták, nem csibészek, ennyi telik. Különben sem szeretnek köszönni, igazából talán nem is tudnak, a fiúk haverjaikat másként üdvözlik, a lányok puszilkodva kacarásznak, igazán csak tanáraiknak tartják fenn ezt a rövidített jónapotot.
Az érettségin különben sem ez számít, gondolják, hanem a tudás, meg majd segít a tanár. Egyébként többen kaptak a fejükhöz tételhúzás után, ez nem lehet igaz, nem hiszem el, hogy a 13-as tételt húztam, amikor csak az elsõ 12-t tanultam meg! Nem létezik, hogy az utolsó kettõbõl húztam, kiáltott fel egyikük. Egy mára tán még igaz jelzõvel élve: gyermekeink lazák, nagyon lazák. Bájosak és szeretnivalók, meg lazák. Nem veszik olyan nagyon komolyan ezt az egész vizsgát, elõtte persze szoronganak, a legényke is mondja, hogy õ úgy izgul, mint egy lány, de ettõl még nem tanult többet, csak most itt izgul az érettségin. Közben mindenki szereti õket, szorít nekik, ami számukra természetes, végtére is miattuk a sok vénség, az õsök meg a 40-en felüliek, õk pedig a mi szívrepesen várt s jóreménységgel eltelt Jövõnk hordozói.
Nekik már végképpen nincs történelem élményük, a Rákóczy-szabadságharc pontosan olyan régen volt, mint 1956, sõt a rendszerváltás is születésük elõtt esett meg. Ettõl még akár választani is elmennek, de sokuknak az is csak egy buli, mint a világ többi dolga. Aranyosak és szépek érettségizõ gyerekeink, akik persze szüleiknél, kivált nagyszüleiknél jóval fölkészültebben indulnak helyükért a világba, amely észrevették vagy sem, de bársonyba vont acél karmaival már feléjük csap.
|
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!