Gonzales (valódi nevén: Jason Charles Beck) Párizsban él, és szombat éjfélkor kezdte el a fárasztó maratoni vállalkozását, amelynek tervezett idõtartama 27 óra.
Gonzales szombat éjfélkor lépett a pódiumra egy kis, párizsi színházban, a Montmartre-on, és ha minden jól megy, akkor hétfõn hajnalban gördül le a függöny. "Fantasztikusan jól csinálja" - mondta Frank Chambers, a brit, Guinness Világrekordok Könyvének helyszínen tartózkodó megbízottja, aki szerint Gonzales vállalkozása nem csak az állóképesség tesztje, hanem mûvészi elõadás is.
Vasárnap napközben, 12 órán át tartó zongorázás után, Gonzalesen látszódtak a fáradtság jelei - írja az AFP, amely szerint Gonzales fújt egyet, majd folyatatta a zenélést a zongoráján, amely mellett egy digitális óra mutatja neki, hogy mennyi idõt játszott eddig.
A 37 éves zenész, aki saját öltözékben próbál világrekordot felállítani, hiszen kék-fehér csíkos pizsamában játszik, kávét és gyümölcslevet iszik, idõnként pedig csokit majszol, mert a szabályok ezt lehetõvé teszik. Minden harmadik órában tarthat egy 15 perces pihenést, illetve két szám között egy fél perces szünetet, hogy magát is áthangolja belül a következõ mûre. Így volt lehetõsége, hogy az egyik pihenõ idején megborotválkozzon.
Gonzalesnek még tréfálkozni is volt kedve. Beethoven Örömódájának eljátszása után úgy tett, mintha elszundítana, mire a közönség felpattant és tapsolni kezdett, így adva erõt a folytatáshoz. Gonzales 300 zenemûvet akar eljátszani a klasszikusoktól a popslágerekig. Beethoven mellett például Michael Jackson, Gershwin és Britney Spears számai is szerepelnek a repertoárjában.
Gonzales nem dédelget nagyratörõ álmokat, hiszen a jelenleg érvényes világcsúcsot decemberben állította fel 26 óra 12 perccel az indai Prasanna Gudi, vagyis Gonzales csak 48 percet próbál rátenni erre, ami persze rengeteg idõ több mint egy napi zongorázás után. Elmondása szerint alvásszakértõkkel, étkezési specialistákkal konzultált, mielõtt belevágott a kalandba, és a kezeit még akupunktúrásan is felkészítették. Az érdeklõdõk a www. gonzpiration. com honlapon nézhetik meg, hogy sikerül-e Gonzalesnek a világrekord.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!