A közgazdász akadémikus a Független Hírügynökségnek azt mondta: többen kérték szakvéleményét a gazdasági válsággal kapcsolatban, amelyrõl azt gondolja, hogy Magyarország akár jól is kikerülhet belõle.
A neves közgazdász elmondta, hogy a Széchenyi-díj egy jó sorozat része, hiszen az utóbbi években több tudományos díjjal is kitüntették. A folytatásról pedig azt mondta: továbbra is sok a munkája, tanít az egyetemen és egy új tankönyvön dolgozik.
Nem lehet kizárni, hogy a válság tovább fokozódik, bár történtek lépések, amelyekkel sikerült elkerülni, hogy a bankszektor, így a gazdaság is összeomoljon - mondta Palánkai Tibor. Hozzátette: nem igazak azok a híradások, amelyek arról szólnak, hogy Magyarországon a legrosszabb a helyzet a térségben. A reálgazdaságban továbbra sem rosszak a mutatók, és ha végrehajtják az államháztartásban a reformokat, ha nem is egy csapásra, de konszolidálni lehet a magyar gazdaságot. Sõt, talán vissza is lehet hozni a régió élvonalába - tette hozzá.
Palánkai Tibor 1938. március 1-jén Jakabszálláson született, 1960-ban végezte el a budapesti közgazdasági egyetemet kitüntetéssel. A diploma után az egyetemen maradt tanítani, majd a különbözõ tudományos oktatói feladatok után Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora is volt 1997 és 2000 között. Most a Budapesti Corvinus Egyetem Európai Tanulmányi és Oktatási Központjának igazgatója, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Az elmúlt 4 évtizedben csaknem 350 magyar nyelvû és 100 idegen nyelvû publikációt tett közzé, kutatási területe elsõsorban a nemzetközi integráció, a fejlett országok gazdasága és újabban a kelet-közép-európai átalakulás kérdései. Tudományos munkásságáért 1994-ben elnyerte az Akadémiai Díjat. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét, valamint a Deák Ferenc díjat. 2008-ban Kautz Gyula-díjjal tüntették ki.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!