Civil magyar bölcsességek
Pavlovits Miklós
2009 February 26, Thursday
Biztos vagyok abban, hogy a magyar civil polgárok millióinak fogalma sincs e, a világ komoly tudományos berkekben már alig vitatott kérdésekrõl.
Ezért azután nem is kellene rájuk hivatkozniuk a tiltakozóknak.
|
1. lap. �sszesen 4. Az ember már föl sem kapja a fejét a rádiók, televíziók hírfelolvasóinak alkalmi szövegeinek hallatán. Többnyire kiderül, vegytiszta baromság, vagy épp a fele sem igaz, esetleg nem úgy éppen, ahogy mondták, meg ha igaz is, akkor csaknem az ellenkezõje éppen. Vagy esetleg igaz a hír - és éppen ezért borzasztó. A következõ hírlelés nem is tudom, melyik kategóriába tartozik. Hazai közszolgálati rádiónkat hallgatva nemrégiben friss meghökkenés villant át agyamon. Arról a világraszóló eseményrõl értesítettek ugyanis, mely szerint a magyar civil társadalom kérvényt juttatott el az Európai Parlament környezetvédelmi minisztereihez. A folyamodvány szerint kies hazánkban tiltani kérik mindennemû, úgynevezett génmódosított növény termesztését - függetlenül attól, hogy a világban másfelé már százmillió hektárnyi nagyságú földterületeken, problémák nélkül, több mint egy évtizede termesztenek ilyeneket. Ezeket a nem hagyományos módon keresztezett, gének módosítása útján nemesített szóját, kukoricát, gyapotot stb. magas tudományos rangú kutatóintézetek nagynevû tudósainak eredményei alapján a legmodernebb felszereltségû fejlesztõ laborok állították elõ. És eredményeiket ellenõriztették - tudósi lelkiismeretük és törvényi kötelezettségeik szerint. Az ilyen, emberi fogyasztásra szánt növények hatás-kockázatait számos ország nemzetközi hírû intézetének tudósai nem kevésbé szigorú módon ellenõrizték. Megalkuvás nélkül, - már csak azért is, mert munkájuk eredménye nem kevés emberre vonatkozott. A kutatást és az ellenõrzõ hatásvizsgálatokat végzõ tudósok egyként a korszerû növénybiológiai módszerek elkötelezettjei voltak. És tették dolgukat azért, mert hitük szerint a növekvõ létszámú és mind kevesebb hasznosítható földterülettel bíró fölgolyónkon ez az egyetlen tudományos módszer kínálkozik az emberiség táplálék termelésének fenntartására. A mind több éhes száj jóllakatására - a mind több környezeti ártalmat elviselõ termõterületekrõl. #
|< Kezd�
< El�z�
1
2
3
4
K�vetkez� >
Utols� >|
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!