A Szegedi Volán egykori kapusát Szegeden imádták a nõk.
Magas, jóképû fõiskolás srácért sok tini járt a sportcsarnokba. Természetesen a
játéktudása is megsüvegelendõ volt. Pedig késõn kezdte a védést. Bartalos Béla,
a báty már válogatott kapus volt, s Zoli, mint legfõbb drukker járt a meccseire
a Szondi SE pályára. Majd Õ is kapuba állt. Villám karrier következett, hisz
bekerült az ifi, majd junior válogatottba. Kovács, Kontra, Kenyeres, Szabó „Soni",
Õry, Oláh Béla fémjelezte azt a nagy 1955-ös generációt.
A Szondiból, ahol katona volt, a Székesfehérvári MÁV Elõre
következett. A Szegedi Volánnal vívott élet-halál harcból, õk jöttek ki
vesztesen. Az év végén Szegedre igazolt.
- Hét
gyönyörû évet töltöttem a Szegedi Volán játékosaként, és pedagógia-tesi szakos
fõiskolásként a városban. Nagyon jó csapatunk volt. Lele, Buday, Szabadics,
Szabó „Soni", Tenke, hogy csak a legnagyobb neveket említsem. Szívfájdalmam,
hogy ennek ellenére nem bírtunk bajnokságot nyerni.
- Szegedrõl is válogatott lett?
- Már a MÁV Elõrébõl bekerültem, így
kiutazhattam a montreali olimpiára, majd, már szegediként a 78-as vb-re, ahol
Dumitrescu Bélának lõtt idõntúli gólja miatt nem jutottunk az elsõ hatba.
- Mikor, miért igazolt el Szegedrõl?
- Nyolcvanháromban,
Béla ki akart menni edzõsködni Kuvaitba. Csak úgy engedte el a Veszprém, ha
engem odavisz. Engedtem a családi nyomásnak, s bár a balatoni házamat ennek az
idõszaknak köszönhetem, soha nem szûnök meg szegedinek lenni.
-
Hogyan folytatódott a karrierje?
-
Nyolcvanhétben kimentem én is edzõsködni Kuvaitba. Nekem tetszett, de a nejem
nem bírta a bezártságot. Így Németország következett. Keller Lajos haverom,
Akivel egy gimibe jártam, s a Veszprémben is együtt játszottunk, akkor már ott
edzõsködött, szerezett egy második Bundesligás csapatot nekem, Gensungent. Ott
védtem még pár idényt. Késõbb edzõsködtem a Regionál ligába, de az üzlet miatt
abba kellett hagynom.
-
Mivel foglalkozik most?
- Van egy vendéglõnk Wabernharléban, az
említett Gensungentõl négy kilométerre. Most nyitottunk egy áruházat, ahol egy
szegedi cég termékeit áruljuk. Épület-szépítészeti stukkókat. Foglalkozunk
képek kiállításával és árusításával is. A szegedi, Nono képeit favorizáljuk
Németországban.
- Mi a helyzet a mozgással?
-
Két éve alakítottunk Gensungenben, egy öregfiúk csapatot, és elindultunk a
legalsó ligában. Veretlenül megnyertük, s most eggyel feljebb is nyolcból,
nyolcat nyertünk. Ott védek, s 48 évemmel én vagyok a legöregebb, de harminc
alatti játékosunk nincs.
- Folytatódik-e, a Baratalos hagyomány a
kézilabdában?
- A középsõ kislányom, Aki tizenhat éves,
kézilabdázik, de mezõnyben. A négy gyerekembõl egy fiú, de õt a foci érdekli,
mint Németországban szinte minden kissrácot.
- Elégedett a sorsával?
-
Feltétlenül. Szinte csak szép dolgok történtek, s történnek velem.
2003-12-29 Barok István
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!