Komócsin „Milura" Porlód és vármegyéje egykor korlátlan urára emlékezünk a borbéllyal. Családi hagyományként õ nyírta az apját, majd hogy az már nem tudott eljönni, helyébe ment. A Helytartó testvére K. Zoltán, ha apjuknál érte a borbélyt, kezet fogott vele és mi újságot kérdezett. Elvbarátja, a református püspökbõl lett külügyminiszter, szintúgy kezelt vele.
Egyedül a Perzekutor nem nézett felé se, idézi föl a borbély, majd gyorsan hozzáteszi: attól félt, még kérek tõle valamit. Velem sem volt ez másként, amíg a számára oly boldogító hatalomban ült, felém sem nézett, mondom most kopaszításom közben. Utóbb ha találkoztunk, nyugdíjasként szívélyesen váltottunk néhány mondatot...
***
Beleolvasok egy emlékkönyvbe, mely a Kádár-kort idézi. Vészi Endre (az Angi Vera történet írója) jegyzi meg: soha nem gondolta volna az egyetemi tanárról, az irodalom-tudományok doktoráról, a szigorú ítészrõl, hogy éppen õ jelent. Rendszeresen, róla is. Ma már egyre megy, mindenki odaát: Jelentõ és Jelentett por s hamu. Mutatóban, ha maradt még egynehány, akkor szenvedõ Tanú s mára bocsánatot nyert Jelentõ ideát. Már a középkorúak is csak legyintenek, az öregek megértõn. Új világok jöttek, NEM az elõdök vállára építve, meg sem tagadva azt, csak feledékenyen átlépve.
***
Apokalipszist ígérõ bibliai átok: nem akarnak a fiatalok tanárnak menni? A pénzrõl beszélnek, de valójában a kinevetett bensõ hívás hiányzik nekik. Az is lehet, bizonytalanok, mit is tanítsanak... sõt: kinek? Hol vannak az elkötelezett tudnivágyók? Konfucius ilyen volt: tudnivágyó ember.
,
Szines
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!