7. lap. �sszesen 11.
2008. március 6. (csütörtök)
Délelõtt ismét workshoppoltunk: filmes plakátokat készítettünk egy grafikus segítségével.
Nemzeti csoportokra bomlottunk, és az eddig látott filmekhez kellett plakátot terveznünk - a lengyeleknek valamelyik olaszhoz, az olaszoknak a Kontrollhoz, nekünk pedig a Sztuczkihoz.
Mivel ehhez azért nem volt szükség mind a 11 csapattagra, a többiek forgattak vagy elmentek bevásárolni a magyar esthez.
Délután egy városfelfedezõ játékot játszottunk, vegyes csapatokban. Minden csapat kapott egy-egy fényképet, amin a város egy nevezetes helye volt, oda kellett eljutni, a járókelõk segítségével, majd megoldani a kapott feladatot (pl. szedjünk 5 követ). Ez azért volt különösen poénos, mert a lengyelek nagy része nem beszél semmilyen idegen nyelven - akár csak a magyarok, gondolom, ez nagyban a szocialista oktatáspolitika számlájára írható... A megtalált helyen aztán egy lengyel segítõ várt bennünket, egy újabb borítékkal, így végül minden csapatnak el kellett jutnia mind az 5 helyre, csak más sorrendben. Élveztük ezt a feladatot, jót tett az integrációnak is, csak az a csapat volt kicsit morcos, akik a leglogikátlanabb sorrendben kapták a helyeket, és ezért gyakorlatilag kétszer annyit kellett mászkálniuk, mint nekünk többieknek.
A játék után nekiálltunk a magyar est elõkészítésének, néhány olasz lány segítségével. Úgy döntöttünk, hogy (a töltött káposzta és a káposztás tészta ötletét egybõl elvetve) paprikás krumplit, lecsót és tojásos lecsót fõzünk, Réka vezényletével, aki vendéglátást tanul, így némileg szakértõnek mondható a téren. A problémák ott kezdõdtek, hogy nem kaptunk TV-paprikát, így piros és sárga kaliforniai paprika került a lecsóba. Aztán természetesen fûszerpaprikát se vittünk magunkkal, és amit kint kaptunk, az egyáltalán nem színezett, ellenben erõs volt, így sokat ebbõl se nagyon használhattunk. A lecsókolbász is inkább csak kívülrõl hasonlított a hazaira, viszont finom volt, és a szárazkolbásszal együtt markáns, füstös ízt adott az ételeknek. Krumplipucolás közben az is kiderült, hogy három, azaz 3 darab normális kés áll rendelkezésünkre, így akinek nem jutott, az szerencsét próbálhatott a mûanyag késekkel...
Ám a hõsies küzdelem eredményeképpen nagyon finom lecsóval és paprikás krumplival sikerült megvendégelnünk a többieket. A paprikás krumplinak ugyan nem igazán volt paprikás krumpli íze, ettõl függetlenül szinte mind elfogyott, pedig majdnem 4 kiló krumpliból csináltuk. Az igazi küzdelem azonban másnap várt rám: ki kellett vakargatni a lábasokból az odaégett részeket, fémdörzsi segítsége nélkül. Errõl is forgathattunk volna egy sci-fit, Mire jó a mûköröm? címmel...
Amíg a vacsi készült, a többiek egy igazi magyar kultuszfilmet, A tanút (1969, Bacsó Péter) nézték - már aki fogékony volt rá, és nem hagyta ott fél óra után. Az olaszok egyáltalán nem tudták magukat beleélni a történetbe, de az egyik lengyel srác is megkérdezte tõlem, hogy tényleg nem volt-e szabad disznót vágni - pedig õ azért ugyan abban a blokkban szocializálódott (na jó, majdnem, mert még csak 17 éves; ez is mutatja, hogy mennyire meghatározó a generációs tudat néhány film esetében).
Jó magyar szokás szerint a (házi) bor és a házi pálinka sem maradhatott el az ételek mellõl, sõt Pirula még a fröccs készítésének mûhelytitkaiba is beavatta a másik két csapatot. Apropó pálinka: mind a lengyel, mind az olasz csapatban akadtak rajongói, mégis volt, akit meglepett, hogy ez egy hangyányit erõsebb, mint a jól ismert bolti fütyi bari (fütyülõs barack).
Ezután még rávettük a társaságot egy Magyarországról szóló vetélkedõre, amit nagyon demokratikusan a fiúk és a lányok között rendeztünk. És hát ki más gyõzhetett volna, mint a lányok... Személyes kedvencem az volt, amikor a Sorolj fel minél több magyar szót vagy kifejezést! résznél Aga felolvasta a megoldásban, hogy: „B*d meg! TE b*d meg!"
Az este további részét bulizással töltöttük, ha már így ráhangolódtunk.
,
Gyûjtemény
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!