Évek óta Szeged legnépszerûbb csapata a Pick Szeged. De így volt ez az elõdjével a Tisza, sõt még elõbb a Szegedi Volánnal is. A népszerû csapatban az elmúlt huszonnyolc évben, amit az NB I-ben töltött a gárda, rengeteg jó játékos megfordult. Közülük is kiemelkedik azonban, Szabó László. De az Õ esetében inkább a becenevén kell szólítani, hisz a telefonkönyvben is jó pár Szabó László szerepel, de Szabó Soni (Sonka) csak egy van. Mivel a lapot fiatalok is olvassák, s mint tudjuk egy újszülöttnek minden „vicc" új, arra kértem Sonkát idézzük fel a sportpályafutását.- Elég régen születtem, s nem is örültem, amikor a legutóbbi születésnapomon, bemondták, hogy hányadik. De félretéve a viccet, húsz évesen kezdtem komolyan kézilabdázni, az akkor még NB I/B-s Szegedi Volánban, Kõvári Árpádnál, gyakorlatilag rögtön az elsõ kerettel. Talán ennek is köszönhetem, hogy nem égtem ki hamar. Az izomzatom kifejlõdését ugyanis nem vágták agyon napi két, három edzéssel. Legutóbbi kutatások szerint 213-szor szerepeltem a válogatottban. Nyolcvanhatban tagja voltam a világbajnoki ezüstérmes csapatnak, majd az olimpiai negyediknek, Szöulban. Van egy bajnoki címem. Sajnos nem a Volánnal, hanem a Honvéddal szereztem. Háromszor nyertem MNK-t, azt már a Volánnal. Késõbb átigazoltam a Délépbe, nem kis vihart kavarva. Körülöttem általában viharok voltak. Nyolcvanhatban kiigazoltam Ausztriába egy Graz melletti kisvárosban, elsõ ligában játszottam. Majd az akkor még NSZK-nak nevezett ország következett, ott harmadosztályban szerepeltem. Hazajövetelem után Soltvadkerten kértek, hogy segítsek. Kilencvenkettõben, többekkel együtt, újraindítottuk Makón, szülõvárosomban, a kézilabdát. Akkor visszajöttem, s a megye I-tõl az NB I/B-ig jutottunk. A Magyar Kupában a Veszprém elleni meccsünkön teltház volt a szegedi sportcsarnokban. Bartalos Zoli barátom és egykori csapattársam segítségével még kijutottam újra Németországba. Meglehetõsen „idõs fejjel" negyedik ligában szerepeltem. A játékot 1999-ben fejeztem be itt Makón, közben, ha baj volt játékos-edzõ is voltam. Kétezerig akartam játszani, de a többiek (Gulácsi Peti, Zsódi Imi) már nem bírták.
-
Mit csináltál, a kézilabda mellett?- Lediplomáztam a Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskola Földrajz-testnevelés szakán. Kézilabda segédedzõi papírt is szereztem. Tanítani egy percet sem tanítottam. Az elsõ profi éveim után vállalkozó lettem, de bevallom férfiasan, abban nem voltam sikeres. Most egy kocsmát üzemeltetek, s mivel újra megkeresett a kézilabda klub, elvállaltam az edzõséget.
-
A játékosaid tudják e milyen jó játékos volt az edzõjük?l
- Nem hiszem, ha csak Avar Gyuritól, Aki tavaly még itt játszott nem hallottak felõlem. A mai srácok legfeljebb ovisok voltak „fénykoromban", de inkább, még a bölcsödébe hordták õket.
-
A kocsma törzsközönsége a játékos múltad miatt jár ide?- Á dehogy. Ez egy alternatív kocsma, s nagyon fiatalok járnak ide. A sporthoz való viszonyukról annyit, hogy a nõi kézilabda EB döntõje alatt nyolcan, a játékgépek elõtt ültek, mi meg hárman néztük hátul a meccset.
-
Kislányod sportol?- Igen is meg nem is. Mindenhez tehetséges, 176 centi magas tizennégy évesen és természetesen gyönyörû. Állítólag rám ütött, s ha a régi képeimet nézem, van is igazság tartama, de ha a tükörbe nézek...
2003-09-28 Barok István
Ezt a sorozatot, Sonival kezdtem 2003-ban. Sajnos az eltelt idõben gyakorlatilag nem találkoztunk. Nem tudok Róla semmit. Illetve csak azt, hogy már kiszállt a kézilabdából.
,
Sport
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!