Úgy ment el, hogy itt sem volt, amikor elment... Másodszorra már.
Emlékszünk, a kezdetben sorra olvastuk félszeg tûnõdéseit a metropolisok világában. Aztán megjelent egy tárcája, amely Amerikából megjõvén, arról tudósított, milyennek is találtatik számára e honi táj.
Hej, irigylettük is természetesen, mint mindenkit, akit jó szerencséje Amerikába vezérel. Aztán meg, gondoltuk, marad egy idõre köztünk, e Tisza parti porlódiában. De õ, mint a pletykák mondják, visszament a tengeren túlra, - hiába, napjainkban már csak így van ez. Hol itt, hol ott az ember - egyre megy.
Mondják, New York annak a városnak a neve, ott, pedig valamelyik rangos nevû egyetem, college ad otthont a hírlapírónak. Akirõl az is tudható, hogy alteregója révén, a magyar irodalom rangos prózai mestere is egyben.
Mindennek ellenére ismételt útnak indulása nem olyan volt, mint máskor: elment, de közben itt maradt. Így tette ezt emlékezetünk szerint Berlinnel, meg Franciaországgal: volt is, meg maradt is... Tolla itt, tûnõdéseinek sora pedig, ott.
Most elment és ugyanakkor el is ment. Végelegesen
Bizonyítja ezt legnépszerûbb napilapunk, amelynek hátlapján ugye, mostanság nincs jelen. És az a tárcaíró, akinek tárcája nincs jelen, az a tények tanúsága szerint nincs is.
A szakmabéliek szerint így állt be a harmónia a Szeged rangját meghatározó sokkévtizedes napilapunkban. Az ugyanis, teljes mértékben hasonulva korunk olvasói/tulajdonosi elvárásaihoz, menesztette a tárca félévszázados tradíciójú rovatát.
És vele a hírlapírókat.
Köztük Szív Ernõt.
Belátható: ideje volt már ennek az elnyûtt szenvedélyekben megrokkant párkapcsolat felszámolásának. Egy sikerorientált napilap szövegeinek társaságában avíttnak tûntek a tárcák míves mondat és szószerkezetei.
Ha valami bableves, akkor legyen az, elsõtõl az utolsó falásig - képzavaros hasonlatunkban - az elsõ oldal legyen ugyanolyan ízû, mint az utolsó. Nehogy fõzõ kolbászba harapunk a kezdõ kanál bekapásakor, aztán meg tejszínhabos málnaszemek ússzanak az utolsó nyelet tetején.
Szóval, nem tudni, kinek tûnt fel a beállt új rend, (nagy csinnadratta bizonyosan nem kürtölte világgá): ha Porlód városa olyan szellemi anyagú, mint amilyen, akkor Szív Ernõ féle (Podmanicki, meg Farkas Csaba stb.) tárcákat bizony ne közöljön annak napilapja.
A világ már csak ilyen.
A világ ebbéli részleteinek tisztázásaként pedig, illõ az illetékest, Szinbád, vagy Esti Kornél harmadik évezredi unokaöccsét citálni:
„A világ nem szereti, ha minden kiderül róla... - írja Szív Ernõ.
- A világ szereti a titkokat, a rejtélyeket, a hangsúlyok tologatását, a világ nem magát szereti, hanem önnön ideáját, és ennyiben neki is igaza van. A világ folyton szebb és jobb akar lenni, mint amilyen valójában, és ezért mindenre képes. Ezért amennyiben a világ diktátor, úgy a hírlapíró forradalmár. Ám minden forradalomnak vannak alaptörvényei, melyeket illik megtartani. Az történt tehát, hogy Szív Ernõ egy szép napon bukott forradalmár lett, és tökéletesen rászolgált a sorsára.
Szív Ernõ a hírlapíróknak ama kiveszõfélben lévõ fajtájához tartozott, kik kizárólag az emberi életet figyelték. Ezek a hírlapírók sorsokat és történeteket lesnek el, hogy nyomban megírják õket, és amikor írnak, meg vannak hatva a saját érzékenységüktõl és szépérzéküktõl, könnyeznek és sóhajtoznak, s eszükben sem jut, miféle kellemetlenségeket és kínos pillanatokat okoznak az írásaik.
Ezért Szív Ernõ végtelen hálás volt minden történetért, és természetesen addig volt hálás, amíg meg nem írta azokat.
Ó, pedig a világ hányszor és hányszor odasündörgött Szív Ernõhöz, rimánkodott neki, hogy ezt írja meg, vagy amazt, és Szív Ernõ rendre megírta ezt meg amazt is. A világ azonban hálátlan volt. A világ folyton szemrehányást tett neki, már hogy õ nem is olyan, ahogy Szív Ernõ megírta, meg nem is úgy történt, és Szív Ernõ hiába bizonygatta, hogy éppen olyan a világ, és éppen úgy történt, ahogy a közre lett adva. Ha tehát olyakor hálátlan volt a világ, most súlyosabb dolog történt. Az volt a tendencia, hogy a világ el akarta söpörni Szív Ernõt...
És mint tudjuk, vádat is emeltek ellene - a következõ pontok alapján.
- Ez az ember... visszaélt a szabadsággal, az élet lehetõségeivel, s ahelyett, hogy vigaszt, segítséget, együttérzést nyújtott volna, inkább gúnyt ûzött embertársaiból. Kiszerkesztette õket, Nevetség tárgyává tette õket, eltorzítva mutatta be õket, ironizált és parodizált, a nem mással volt elfoglalva, akkor az érdektelen és végtelenül unalmas személyes ügyeit tárta a világ elé. Kit érdekel, hogy Szív Ernõ szorong, hogy éjszaka felriad, és kit érdekel, hogy piros folt van a száján, és hogy szereti a fényt? Eredetiséget várunk tõle! Holott az összes története plágium, olcsó hamisítás! Ez a Szív Ernõ egy érzelgõs, rosszindulatú, cinikus, nárcisztikus, öntömjénezõ, és ami a legszomorúbb, egy roppant korszerûtlen alak.
Nem a mi világunkba való...
Fertály óra múlva a bíró és az esküdtek újra megjelentek. Némán és nagyon komolyan felvonultak, elfoglalták a helyüket, majd pedig állva maradtak.
Akkor mindenki felállt.
És a bíró nagyot sóhajtott, és kihirdette az ítéletet.
...amelyrõl a tárcaíró egykori (önbeteljesítõ jóslatú) tárcája, érthetõen, egyetlen szót sem árult el. Akkor.
Mi azonban tudjuk, „tökéletesen rászolgált a sorsára."
Rövid idõre kapott - a mûfajjal együtt - felfüggesztõ hatályú haladékot. Hogy aztán végképp távoznia kelljen. Ami meg is történt.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!