A közelmúltben megkaptad a szegedi önkormányzattól a Kölcsey-emlékérmet egy civil-szervezetben, a Soroptimist-ban végzett városszépítõ munkádért. Hogyan jut még erre is idõd?
Amit az ember szeret és fontosnak tart, arra próbál idõt szakitani. Mindig szerettem sétálni, nézelõdni, és gyakran elõfordult, hogy például egy utcanevet elolvasva utánanéztem, ki is volt az utca névadója. Sok éve tervezgettem, hogy a szegedi utcanevek alá a névadóról rövid magyarázó táblát helyezünk el. Ez az elképzelés a közelmúltban megvalósult. A Szegeden 1992 óta folyamatosan mûködõ civil egyesületünk, a Soroptimist Club - mely elsõsorban jótékonysági tevékenységet végez - hölgytagjai elhatározták ugyanis, hogy a szegedi utcanevek alá a névadóról rövid magyarázó táblát helyeznek el. Az elmult 2-3 évben több, mint 200 ilyen táblát tettünk ki Szeged egész területén. A megvalósítás költségeit saját erõbõl és pályázatokból fedeztük. E programunk folytatásaként készítjük el a névadó magyarázó táblák magyar és angol nyelvû szövegeit tartalmazó kiadványunkat, melyet a közeli jövõben szeretnénk megjelentetni.
Szakmai karried szépen ívelt felfelé, holott a férjed, dr. Venetianer Pál akadémikus stabil családi hátterét is te biztosítottad, nevelted a fiatokat és közben kutatómunkát végeztél magad is...
Bizony, ez néha nem volt egyszerû feladat! Tõsgyökeres budapestiek lévén 2 éves fiunkkal Szegedre költözve mindenféle családi háttér, segítség nélkül teljesen új szakmai és emberi környezetben kellett megszervezni az életünket. Nagy szerencsénkre fiunk világ életében kiegyensulyozott, mondhatni problémátlan gyerek, ill.kamasz volt, aki szinte természetesnek vette, hogy a szülei reggeltõl estig dolgoznak, õ pedig az iskola mellett sakkozik, nyelveket tanul, sportol, stb. Persze, jó oldala is volt a szülõi elfoglaltságnak! Én például gyakran dolgoztam rövidebb ideig külföldi laborokban és a franciaországi lelkes élménybeszámolóim hatására gimnazistaként az angol mellett franciáiul is megtanult! Sõt, többször meg is látogatott Parisban. Férjemnek tényleg igyekeztem kiegyensúlyozott, kellemes hátteret biztosítani. Megkönnyítette a helyzetünket, hogy mindketten kísérletes természettudományi területen dolgozva - bár sosem egy intézetben - nemcsak meg tudtunk bizonyos szakmai kérdéseket beszélni, hanem el is fogadtuk, ha valamelyikünknek este még dolga volt a laborban.
Megjelenésed mindig ápolt külsõt,harmónmikus belsõt sugárzott és sugárzik ma is. Honnan ez a belõled áradó nyugalom, a természetedbõl adódó nyitottság?
A bennem lévõ harmónia elsõsorban a boldog, kiegyensúlyozott családi háttérnek köszönhetõ. Bár édesapámat korán elveszítettem, nagyon szoros, meleg családi környezetben nevelkedtem és ezt próbáltam-próbálom továbbvinni. A családon kívül sok egyéb is fontos a számomra. Komoly kihívásnak éreztem a kutatást, ami az alkotó munka összes kínszenvedése mellett nagyon sok örömet és sikert hozott. Viszont természetembõl és talán nõi mivoltomból következõen sosem voltam monomániás, mindig szívesen jártam például kiállításokra, szinházba, moziba, síelni, kártyázni, sõt, egy új, különleges ebéd elkészítése is örömet okoz.
Többnyire úton vagy! Hol Szegeden, hol külföldön...
Ez tényleg így van. Családom nagyrésze most is Budapesten él, gyakran látogatom õket. De képes vagyok egy jó kiállításért v. elõadásért Budapestre menni. Szeged nyugalma után élvezem a fõváros vibrálását, amitõl kifáradva viszont nagyon jól esik a kellemes, barátságos Szegedre visszatérni. Nagyon szeretek utazni, a tudományos kongresszusok jóvoltából a világ nagyon sok helyére eljutottam. Mostanában inkább a családi utazások kerültek elõtérbe, februárban született harmadik unokánk az USA-ban, így már megvettem a márciusi repülõjegyet hozzájuk.
Többször jártál már kinn! Milyen egy tipikus amerikai család? Természetesen nincs egységes amerikai család-modell. Mivel arrafelé a GYES és GYED nem létezik, a gyermekvállalás és nevelés személyes döntés és felelõsség kérdése. Kórházban dolgozó gyermekorvos-neonatológus menyem 3 hónap fizetés nélküli szabadságot vehet ki a szülést követõen, így az õ magánügye, hogy babysitter vagy egyéb segítséggel látja el a gyerekeket. A magasan képzett, professzionális nõk közül egyre többen késõbbi idõszakra halasztják a szülést. Mások viszont nem, vagy csak részállásban dolgoznak, amíg a gyerekek kicsik, esetleg úgy vállalnak munkát, hogy a férjük felügyeli a gyerekeket. Tapasztalataim szerint az amerikai családok nagyon gyermekcentrikusak, sok esetben például a lakóhely kiválasztásánál döntõ szempont, hogy milyen iskola van a közelben. Személyes - persze nem általánosítható -tapasztalataim nagyon jók az amerikai állami (public) iskolákkal kapcsolatban. A gyerekeket kis kortól kezdve arra tanítják, hogy gondolkodjanak, merjék és tudják elmondani a véleményüket, és ne azt az osztálytársat tekintsék "király"-nak, akinek a legszebb az autója, hanem aki a legjobban oldja meg például a feladatokat vagy a legszebben zongorázik.
Honnan veszed az energiát ehhez a sokmindenhez?
Ha az ember sokfélét csinál, sokféle energiát használ, így ha az egyik fogytán van, jöhet a másik...
Nehezebb-e ma nõnek, társnak, önálló-alkotó személyiségnek maradni mint, mondjuk a múlt században? Egyáltalán, kell-e egyszerre ennyi mindent vállalni ma egy nõnek?
Úgy érzem, hogy a mai fiatal nõk választási lehetõsége sokkal nagyobb, mint a rendszerváltás elötti idõkben volt. Amikor diplomáztam, fel sem merült, hogy egy rövid , esetemben 14 hónapos gyes után nem kell dolgozni menni, és ez szinte minden évfolyamtársamnál így volt. Ma elég sok olyan fiatal diplomás nõt ismerek, aki úgy döntött, hogy jónéhány évig otthon marad a gyerekekkel, és a prioritások közül a család és a gyerekek minél tökéletesebb nevelése áll az élen. Ugyanakkor sok olyan fiatal hölgyet is ismerek, aki igen felelõsségteljes, nagy presztizsû állást tölt be, akár külföldön is. Tehát közelítünk ahhoz a kívánatos állapothoz, amit szabad választásnak neveznek. Hogy kell-e ennyi mindent vállalni? Ez, részben legalábbis, szintén preferencia dolga, szerintem a sokféleség kevésbé fárasztó, mint amilyen hasznos. De ezt a véleményemet nem szeretném általánosnak tekinteni.
Milyen családot kívánsz az unokáidnak?
Nagyon boldognak és szerencsésnek érzem magam, mert életem egyik legfontosabb része, a gyerekem élete sok mindenben úgy alakult, ahogy azt szerettük volna ( a kilométerben kifejezett távolságot leszámítva). Szóval azt szeretném, ha unokáim is olyan boldog, szeretõ, egymásra figyelõ, értékközpontú családban élnének, mint a szüleik.
,
Gyûjtemény
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!