WebKozmo
Kecse-Nagy Helga: a játék a legnagyobb élmény
ImageHálás vagyok a szüleimnek, mert mindenben segítettek, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból. Nemcsak anyagi értelemben. Lelkileg és erkölcsileg is mindig velem voltak, támogattak - engem és a húgomat is. Szeretnék én is ilyen őszintén jó és megbízható, szilárd támasza lenni a gyerekeimnek.
Pelle Anita: egyszerre vagyok boldog és fáradt
Árvai Mara: Harmóniára vágyom
Janik Gabriella:Tudni kell kompromisszumokat kötni
Zolnay Kriszta: Megfogalmazhatatlan a szeretet...
Kaczvinszky Emilia: a nők nem mernek nők lenni
Könyv
Történelmi évfordulók
Párizs bukása 3.
Somogyi-könyvtár könyvajánlója
Stephen Clarke: Egy év a Francban
Szegedi írók
Üzenetek egy elsüllyedt vilából
Szabadegyetem - Szeged
Gallé László professzor előadása
Színielőadások
Mandragóra
Filmleírások
Ilyen az élet
Hírlevél
Hírlevél
Arcképcsarnok
Kovács Béla -generációk francia tanára
Kipróbáltuk
Dél-Alföldi szolgáltatók a neten
Programajánló
November 2018
H K S C P S V
2930311 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Ebben a hónapban
Színikínálat
Gyüjtemény
WebKozmo
Égető Mária: örülök, hogy tehetem, ami a dolgom és amit szeretek
Relax
Vidám képek
Filmleírások
Feketék fehéren
Szex, csajok, Ibiza
WebKozmo WebKozmo
Ági: Nyugodt vagyok és jólérzem magam...
Munkatársunktól   2006 November 03, Friday  

Sokféle karrier van, sokféle értékkel. A sokféleségben az egyik állandó érték az egyén vagy a csoport gazdagodása. Az alábbi so- rokban egy egészen sajátos női karrierről,sikertörténetről esik szó.
  Hozzászólások Nyomtat E-mail PDF

Beszélgetés helyett ezúttal monológ következik. Ági avat be bennünket élet-és karrier-történetébe.

- A szüleim 1956-ban  hagyták el az országot. Egyszerűen csak elmentek, mert a határhoz közel dolgoztak, s mert  mások is mentek.  A testvéreim és  én, öt lány, mi már odakint  születtünk. Odahaza magyarul beszéltünk, de csak míg el nem kezdtük az iskoláinkat. A végén mi  testvérek egymás között angolul beszéltünk, a szüleim pedig egymással továbbra is magyarul. Annak rendje és módja szerint felnőttünk, különböző iskolákban tanultunk, dolgoztunk. 
Engem 27 évesen elhagyott a szerelmem. Rettentően kétségbe estem, magányos lettem. Visszaköltöztem a szüleimhez, de ez sem segített. Sőt! Nem találtam a helyem, állandóan magányosnak és megcsalatottnak éreztem magam, míg rá nem éreztem az alkohol könnyítő, lazító, oldó hatására. Inni kezdtem, s egyre többet ittam. Menekülni akartam a piától, s úgy vélték a szüleim is, jobb a környezetváltozás. Így hazajöttem Magyarországra, a rokonokhoz.
Egy nagynénémhez jöttem, nála laktam. Ő protezsált be a Sebészeti Klinikára. Ott műtősnőként dolgoztam. Jól voltam, dolgoztam és élveztem a munkámat. Szerettem a munkahelyemet is. Furcsa volt ugyan, hogy mi fertőtlenítünk de úgy ahogy megszoktam. Azt is furcsának találtam, hogy az emberek nem őszinték egymáshoz, s hogy  a kollegalitás csak látszólagos. Meglepett az is, hogy itt nyíltan rákérdeznek arra, hol dolgozol, mennyit keresel, mit mennyiért vettél, miből élsz? Otthon, Amerikában ezek nem illendő kérdések idegenekkel szemben, csak ha már ismerősök vagyunk.
Nem értettem, a rosszindulatot, az irigységet sem, amit az itteni emberek mutattak azok  iránt, akik egy kicsit is jobban élnek. Az élelmiszerboltok is furcsák voltak. Nem voltál készárúk, sokkal több időt kellett a konyhában tölteni vagy a mosással, mint otthon.
Eredetileg úgy terveztem, hogy megnyugszom, kilábalok a szerelmi csalódásomból és visszamegyek Amerikába. Csakhogy  közbejött egy újabb és az igazi szerelem. Megismertem a férjem. Egyszer hazafelé menet megszólított, de én megijedtem, mert Chicago-ban azt tanultam, kerülni kell az ilyen helyzeteket. Aztán nap mint nap várt és egyszer bemutatkozott, hogy ne legyünk "idegenek". Így kezdődött, s a vége az lett, hogy nem mentem vissza, hanem 1989-ben összeházasodtunk. A szüleim nem voltak maradéktalanul  boldogok, de azt mondták, legyen így, hisz így mégis lesz kapcsolatuk közvetlenül is az óhazához, egy unoka által.
A házasságomban és a munkahelyemen is jól éreztem magam. A Klinikán beiskoláztak, a férjemmel volt társaságunk is, akikkel összejártunk, ittunk is, de nem vesztettem el a mértéket. A problémák akkor kezdődtek, mikor egyre többet maradtam egyedül. A férjem vállalkozó lett a rendszerváltozást követően, ami azt jelentette, hogy rengeteget dolgozott, szabadidejében pedig edzésre járt vagy meccsekre, mert focizott. S aztán megszületett a fiunk, 1992-ben. Szinte örökösen egyedül voltam. A kisfiammal járó tennivalók monotonná váltak számomra és kezdtem félni a másnapoktól, az ugyanazon cselekvéssorok ismétlődésésétől, az egyhangúságtól. Naponta jártam bevásárolni, s miután megvettem az első üveg 2 decis vodkámat, rájöttem, sokkal könnyebb így. Ezzel viszonylag jól működtem.
Nálunk, otthon a testvéreim mind egymás után születtek. Öt éven belül született meg az öt lány. Ezért én sem akartam túl nagy korkülönbséget a gyerekek között. 1994-ben megszületett a lányunk. Sajnos, a lelkiállapotom nem javult és a férjem továbbra is a munkának és a focinak élt. Kevés szünet után ismét az ital nyújtott segítséget nekem. Ittam újra és már napi kétszer 2 decit vásároltam, aztán már féllitert, s később az is kevés lett.
27 hónapos volt a lányom, mikor egy reggel részegen ébredtem. Nagyon megrémültem. S még jobban, mikor egy alkalommal a fiamnak nem tudtam beadni a kanalas gyógyszert, mert annyira remegett a kezem. Rájöttem, baj van velem. Az ivásommal. Megpróbáltam leállni, nem ment. Eleinte hosszabb, később egyre rövidebb lett az az idő, amíg ivás nélkül éltem a napjaimat. Eleinte tagadtam a férjem előtt, hogy ittam. Meg magam előtt is. Aztán úgy döntöttünk a férjemmel, hogy visszamegyek dolgozni, mert az ottani elfoglaltság biztosan jót tesz nekem. Én meg inkább úgy voltam, biztosabb helyen vannak a gyerekek az óvodában mint velem, mert én kiszámíthatatlan vagyok.
Visszamentem dolgozni. Napközben és a munkahelyemen nem ittam, csak otthon és hétvégeken. Az élet zajlott körülöttünk. Voltunk Amerikában is.
A szüleim nem vették észre, hogy mennyit iszom, s tán azt sem, hogy iszom. A munkahelyemen volt, hogy délután kettő felé már remegett a kezem az alkohol hiánya miatt, s előfordult az is, hogy hiába sminkeltem magam órákig, egyértelmű volt, hogy másnapos vagyok. Szóvá is tették az orvosok, de azt azt mondtam, csak otthon iszom, ez meg magánügy!

Nincs vége, lapozzon!



Hozzászólások Kedves Olvasó! Jelentkezzen be és akkor hozzászólhat a témához!



Webradio.hu - Szegedi, országos és sport hírek a nap 24 órájában!:Hírek arrow Gyűjtemény



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player