(MTI) - Bajnai Gordon szerint "egy normális országban" a választás a demokrácia közös ünnepe, de az országjárásán és az általa szombaton Fóton tapasztaltak azt mutatják, hogy Magyarországon sok mindent "a fortélyos félelem" igazgat, nem ritka a megfélemlítés, és az sem, hogy fideszes vezetõk visszaélnek a hatalmukkal.
Az Együtt-PM szövetség vezetõje errõl a fóti Fáy András általános iskola elõtt beszélt, ahová a barátságos focimeccsre érkezõ politikusokat, köztük õt sem akarták beengedni, mint ahogy a nézõket és az újságírókat sem.
A pár tucat ember a portást félretolva végül mégis bement, mondván: érvényes szerzõdése van a helyi teniszklubnak a tornaterem bérlésére az iskolával. Ezt az intézmény alkalmazottja az igazgatóra hivatkozva cáfolta, majd rendõrt hívott. A rövid idõn belül kiérkezõ járõrök ellenõrizték a terembérleti szerzõdést, amelyet rendben találtak, majd meghallgatták a portásnõt, illetve néhány jelenlévõt, azután távoztak.
Bajnai Gordon a történteket a meccsre érkezõ játékosoknak, érdeklõdõknek, újságíróknak a még zárt kapuk elõtt állva úgy kommentálta, mint látható, Fóton is megérett a helyzet a változtatásra, olyan polgármester kell a település élére, aki az ellenfelet is becsüli.
A hatalommal való visszaélésre példának állította, hogy "ellenfelei" az abonyi kampánygyûlése elõtt körbetelefonáltak az érdeklõdõknek azzal, egy órával késõbb kezdõdik a program, emiatt hatvan ember egy órát késett.
Bajnai Gordon kérdésre válaszolva a Nemzeti Választási Bizottság szombati döntésével kapcsolatban, amely szerint a választópolgárok megtévesztésére alkalmas, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogent használt az egyik közösségi oldalon, azt mondta: egyelõre nem ismeri a döntést.
Az õszödi beszéd kiszivárogtatására vonatkozó kérdésre azt mondta: Õszödrõl már nem akar beszélni, az a múlt, inkább a jövõrõl szeretne, de beszélhetnek például Paksról, Felcsútról vagy "Simicska milliárdjairól" is.
A focimeccsre érkezõ Takács István - aki a baloldali összefogás színeiben indul Fóton a vasárnapi megismételt idõközi polgármester-választáson - azt mondta, a fóti teniszklub barátságos focimeccsre hívta meg a helyi nõi focicsapatot és több közéleti személyiséget, s mivel a bérleti szerzõdésben nem szerepel semmilyen kizáró ok (tehát a rendezvényt nem zártkörûre tervezték), csatlakoztak a kezdeményezéshez MSZP-sek és mások is.
Az MTI úgy tudja, hogy a kötetlen szabadidõs programra Takács István, illetve az összefogás térségbeli országgyûlési képviselõjelöltje, Szabó Imre invitálta meg a városban reggeltõl tartózkodó (elõtte Fót alagi részét bejáró) volt miniszterelnököt. A programot a szórólap tanúsága szerint elõre meghirdették, s mint azt Takács István mondta, péntekig semmi nem utalt arra, hogy a tanítási idõn kívül az iskolát mûködtetõ önkormányzat visszakozott volna. Pénteken is csupán "kósza hírek" érkeztek arról, lehet, hogy mégsem tarthatják meg a meccset, de az írásos engedélyt senki sem vonta vissza - tette hozzá, kiemelve: "nem politikai, hanem sportrendezvényrõl van szó".
Szabó Imre, a baloldali összefogás országgyûlési képviselõjelöltje megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, felvetve: miért ne lehetne egy barátságos meccsen megmutatni, hogy egy kampány "nem csak ordítozásból állhat". A játék megakadályozására irányuló törekvést "pitiáner dolognak" nevezte.
A meccs rendben véget ért.
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!