(MTI) - Lette esküjét Sárhegyi Zoltán, a Fidesz-KDNP Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált tagja csütörtökön az Országházban, az NVB ezzel nyolctagúra bõvült. A pártdelegáltnak a testületi munkában ugyanolyan jogai vannak, mint a parlament által választott hét tagnak.
A választási eljárásról szóló törvény szerint az NVB hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyûlés választja meg, ez tavaly szeptemberben megtörtént. Az Országgyûlés alakuló ülésétõl a következõ országgyûlési választás idõpontjának kitûzéséig a parlamentben frakcióval rendelkezõ pártok is delegálhatnak egy-egy tagot a testületbe.
Az országgyûlési képviselõk választásának kitûzése után az Országgyûlés által választott NVB-nek egészen mostanáig hét tagja volt, az NVB-be azonban minden jelölõszervezet, amely az országgyûlési választáson országos listát tud állítani, delegálhat egy tagot. A közösen listát állító szervezetek együttesen jogosultak a delegálásra.
A Fidesz-KDNP közös országos listáját múlt héten pénteken vette nyilvántartásba az NVB, a nyilvántartásba vétel hétfõn emelkedett jogerõre. A Fidesz-KDNP által a testületbe delegált Sárhegyi Zoltán ügyvéd - aki a 2010-es önkormányzati választás idején volt már az Országos Választási Bizottság tagja - csütörtök délelõtt tette le esküjét és a testület délutáni ülésén már elfoglalhatja helyét a bizottságban.
Az NVB-ben a nemzetiségi listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok is megbízhatnak egy-egy embert a képviseletükkel, de õk csak a nemzetiségeket érintõ ügyekben szavazhatnak a bizottságban. Az NVB tagjainak száma tehát részben attól függ, hogy a választáson induló szervezetek közül mennyi tud országos listát állítani az országgyûlési választáson.
Az országos lista állítása jogán az NVB-ben helyet foglaló delegáltak megbízatása az új Országgyûlés alakuló üléséig tart. Ezután már csak a parlamenti frakcióval rendelkezõ pártok delegálhatnak jelöltet a bizottságba.
Az NVB független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerv, amelynek elsõdleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
Általános feladata, hogy iránymutatást adjon ki a választással kapcsolatos jogszabályok egységes értelmezéséért, az egységes joggyakorlat kialakításáért, és megállapítsa a választás országosan összesített eredményét.
Az NVB dönt a hatáskörébe tartozó kifogásokról - így például a külképviseleti választási iroda tevékenységével kapcsolatos kifogásokról is -, valamint az országgyûlési egyéni választókerületi választási bizottságok határozatai elleni fellebbezésekrõl. Ha törvénysértés jut a tudomására, kezdeményezi a hatáskörrel rendelkezõ szerv döntését.
Az NVB-nek az országgyûlési választáson további feladatai is vannak: dönt az országos listák és a rajtuk szereplõ jelöltek nyilvántartásba vételérõl, valamint kisorsolja az országos listák sorszámát.
Az NVB felügyeli a levélben érkezett szavazatok számlálását, és megállapítja a magyarországi lakcímmel nem rendelkezõ választópolgárok levélben szavazásának eredményét.
Az NVB megállapítja, mely jelölõszervezetek érték el a törvényben meghatározott ötszázalékos szavazathatárt; ezen listák jelöltjei juthatnak mandátumhoz. Legkésõbb a szavazást követõ 19. napon - április 25-én - megállapítja, hogy a listák jelöltjei közül kik szereztek mandátumot, és megállapítja a választás országos listás eredményét is. Feladata továbbá, hogy kiadja a mandátumot szerzõ képviselõknek a megbízólevelet.
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!