(MTI) - A koszovói szerb települések közössége a helyi törvények szerint tevékenykedik majd, és nem jelent autonómiát az ott élõ szerbek számára, hanem a települések közötti együttmûködést szabályozza - nyilatkozott Atifete Jahjaga koszovói elnök a pristinai köztelevízió 2-es, szerb nyelvû csatornájának.
Az interjúban - amelynek szövegét a Politika címû szerb napilap közölt kedden - a koszovói elnök kifejtette, hogy a Pristina és Belgrád között áprilisban született megállapodás értelmében létre kell hozni a koszovói szerb települések közösségét, de ezt "a koszovói alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel összhangban végzik majd". Hozzátette: "ez nem politikai-területi autonómia, és nem a hatalom valamilyen második vagy harmadik szintje, hanem a települések közötti együttmûködés, amit az alkotmány és a törvény is elõlrejelez". Szerinte a helyhatósági választások a szerbek integrációja szempontjából voltak jelentõsek.
Kiemelte, hogy a brüsszeli megállapodás a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolat normalizálását, az alkotmányosság és a törvényesség tiszteletben tartását és a "törvénytelen intézmények felszámolását" célozta meg. Szerinte a szerb települések közössége a gazdaság, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a környezetvédelem és az infrastruktúra kiépítésének területén tevékenykedik majd.
Hangsúlyozta, hogy Koszovó függetlensége már lezárt kérdés, és nem változtatnak a határokon. Nyomatékosította azt is, hogy "Koszovó és Szerbia kapcsolatában nincs szó a területek felosztásáról vagy elszakításáról, nincs területcsere, és nem költöztetik el a lakosságot". Újra felhívta a szerb vezetõk figyelmét arra, hogy ismerjék el Koszovó önállóságát, mert ez "a jó regionális kapcsolatok alapja".
Ugyanakkor a szerbiai köztelevízió reggeli híradójában Aleksandar Vulin, a Koszovóért felelõs tárca nélküli szerb miniszter azt mondta, hogy a koszovói szerb települések megalakulásával létrejön egy olyan szerb érdekképviselet Koszovóban, amelyet Brüsszel, Pristina és Belgrád is elismer. Hozzátette: azzal, hogy a tíz, többségében szerbek lakta település közül kilencben a végleges választási eredmények szerint a Szerb Polgári Kezdeményezés gyõzött, biztosítottá vált, hogy az ott élõ szerbek véleménye is hangot kapjon ezentúl az ottani döntésekben.
Krstimir Pantic, Kosovska Mitrovica északi részének új szerb polgármestere hétfõi gyõzelmi beszédében azt mondta: "Kilenc olyan polgármestert kaptunk, akik a szerb kormányt támogatják, és akik munkájuk során folyamatosan bizonyítani fogják: nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Mostantól nem csak Észak-Koszovó lesz kavics Hashim Thaci cipõjében, hanem az ország egyéb területein fekvõ szerb települések is. Így már nehezebben tüntetheti fel Koszovót önálló államként."
A koszovói helyhatósági választások második fordulóját vasárnap tartották, a helyi médiában közölt eredmények szerint az albán pártok voltak a voksolás legnagyobb vesztesei, a lakosság ugyanis szinte mindenhol leváltotta az eddigi hatalmat. A többségében szerbek lakta településeken viszont a szerb kormány értékelése szerint "történelmi gyõzelem" született.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. Belgrád azóta sem hajlandó elismerni egykori déli tartománya önállóságát. A világon azonban több mint 100 ország, köztük az Egyesült Államok és 23 európai uniós tagállam már elismerte független országként. Más országok, így az EU-tagok közül Szlovákia, Görögország, Románia, Spanyolország, Ciprus, az unión kívüliek közül pedig például Kína és Oroszország szerint viszont Koszovó nem önálló állam.
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!