Volt egyszer a világon egy szegény öregember, annak a szegény öregembernek egy szép és erősen okos leánya. De olyan szegények voltak, mint a templom egere, talán még annál is szegényebbek. Mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. S amikor volt, akkor is csak hamuban sült kenyér volt.
Elmegy egyszer az öregember szántani, s amint kettőt-hármat térül-fordul a földön, nagyot csendül az ekevas, s kivet egy színarany mozsarat.
Hej, megörül az öregember, félbehagyja a szántást, indul haza, de meggondolja magát: ha mozsár van itt, törőnek is kell lenni, s turkálni kezdi az eke-vassal a földet, hátha megtalálja a mozsártörőt. De bizony hiába turkálta, nem találta meg. Hiszen, gondolta, sokat ér ez törő nélkül is. Azzal hazament, s mutatta a leányának nagy örvendezéssel, hogy mit talált.
- Na, édes leányom, többet nem éhezünk, viszem ezt a mozsarat a királynak. Tudom, megveszi jó drága pénzen.
Mondja a leány:
- Ne vigye el, édesapám, mert meglássa kegyelmed, hogy a király majd megkérdi, hol a mozsár törője. Még azt hiszi, hogy lopta kegyelmed, s tömlöcbe vetteti.
Beszélhetett a leány, elment az öreg, s meg sem állott, míg a királyhoz nem ért. Köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi:
- Mi járatban vagy, te szegény öregember?

- Én bizony, felséges királyom, amint a földecskémet szántottam, egy aranymozsarat találtam, s elhoztam felségednek ajándékba.
- Na, ez igazán szép portéka - mondja a király, s jól megnézte kívül-belül, hogy igazi színarany-e.
Az volt biz' az, igazi színarany.
- Hát a törő hol van? - kérdi a király.
Mondja az öregember:
- Kerestem én azt is eleget, felséges királyom, de nem találtam meg.
- Bezzeg, hogy nem találtad meg, ilyen-olyan teremtette - pattogott a király -, mert bizonyosan loptad a mozsarat is.
Hiába mondta a szegény öregember, hogy így meg úgy, hogy a világon való életében soha senkinek még egy kötejét sem lopta el, hívatta a király a katonákat, ezek közrefogták a szegény embert, s vitték a tömlöcbe.
Amint kísérték a katonák az öregembert, elkezdett sírni keservesen:
- Hej, édes leányom, lelkem leányom, miért nem hallgattam a te szavadra! Nem hiába mondtam mindig, hogy nincs több olyan okos leány a világon, mint te.
Hallotta ezt a király belső inasa, fut a királyhoz, s jelenti, hogy mit mondott az öregember.
Egyszeribe parancsolja a király, hogy hozzák fel az öreget.
Viszik az öreget a király színe elé, s kérdi a király:
- Miféle okos leányod van neked? Igaz-e, amit mondtál, hogy nincs több olyan okos leány a világon, mint a te leányod?
- Mondtam, felséges királyom, s meg sem is másolom.
- Na, jól van - mondja a király -, majd meglátjuk. Hozd ide a leányodat, s ha megteszi azt, amit mondok neki, feleségül veszem.
Hazamegy az öregember, a leánya után, mondja neki, hogy mi történt, s hogy mer-e szerencsét próbálni.
- Csak gyerünk, édesapám - mondja a leány -, majd megsegít az Isten.
Fölmennek a királyhoz, s a király azt mondja a leánynak:
- No te leány, hallottam, hogy a legokosabb leány vagy a világon. Hát ha úgy elmégy előttem, hogy se felöltözve, se levetkőzve, se kocsin, se gyalog ne légy, feleségül veszlek:
- Jól van - mondja a leány -, megpróbálom, felséges királyom.

Azzal elment haza az apjával. Otthon levetette a ruháját, s magára vett egy hálót. Ennek a hálónak négy sarkát szépen odakötötte a kocsisaroglyához. Így indult el a királyhoz.
Jött a király is hatlovas hintón, szemben a leánnyal, s amikor meglátta, felültette a hintajába, vitte a palotába, ottan felöltöztette szép aranyos ruhába. Mondta neki:
- Amit kívántam, megtetted: te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt papot hívtak, nagy lakodalmat csaptak. A cigányok húzták, a legények rúgták. Táncolt az öreg is, táncolni kellett nekem is.
Így volt, mese volt.

Továbbbi írásaink:

Mátyás király meg az igazmondó juhász | Az aranymozsár | A lyukas zokni |

Az öregek | Bundavásár | A búzaszem | Melyik ér többet? | A kisgömböc