Amikor a dalai lĂĄmĂĄt, arrĂłl kĂŠrdeztĂŠk, mi az, ami leginkĂĄbb meglepi az emberisĂŠggel kapcsolatban ezt vĂĄlaszolta: Az ember. Mert felĂĄldozza az egĂŠszsĂŠgĂŠt, hogy pĂŠnzt keressen. AztĂĄn felĂĄldozza a pĂŠnzĂŠt, hogy visszaszerezze az egĂŠszsĂŠgĂŠt. És olyan izgatott a jĂśvõjĂŠvel kapcsolatban, hogy nem ĂŠl sem a jelenben, sem a jĂśvõben; Ăşgy ĂŠl, mintha soha nem halna meg, ĂŠs aztĂĄn Ăşgy hal meg, hogy soha nem is ĂŠlt igazĂĄn!

ElmĂşlĂĄs hangulatĂş õszi alkonyatok. A bĂşcsĂş ĂŠrintĂŠsĂŠhez ĂŠlned kellett sokat, lelkedbe befĂŠszkelni magĂĄt a HalĂĄlnak, Ă­gy immĂĄr sejtheted a hullĂł levelek elĂŠgiĂĄjĂĄt, a Temetõ feloldozĂł, megmentõ hĂ­vĂĄsĂĄt. Itt jĂĄrtĂĄl te is, tetted, amit lehetett, olykor fĂĄjt, mĂĄskor simogatott, ĂĄm fĂŠlelmed nem menthet meg sorsodtĂłl, kĂśvesd hĂĄt elĂľdeid...

Útravaló jótanács, mely hogy elhangzott is igaz: úgy látom Palikám, te nagyon érted a kortárs mûvészetet. Írsz, beszélsz róluk, nem fogod vissza magad. Mégis azt tanácsolom neked: inkább a halottakról beszélj, azokat minõsítsd.
Az ĂŠlõk bosszúållĂłk.