Futtában leesett a lépcsõn a kisfiú, bokája megdagadt, majdnem sírva érkezett a Mamához. Kamasz bátyja a sérülés kapcsán fölidézi, hogy egyik osztálytársa minap törött lábbal érkezett az iskolába, amire õ lehülyézte, bár szerinte öccse csak szimulál. A kisfiú fájós lábáról leveszi a cipõt és hallgat.
Bátyja fölteszi a kemény kérdést: de remélem, nem bõgtél? Csönd. Különben máskor vigyázz, mert a lépcsõn a nyakad is kitörheted! Majd ismét elhangzik a kérdés, bõgtél? Alig hallható felelet: nem. Jól van öcsém, legalább a becsület megmaradt.
***
Lehet, hogy a világzene csak elõszele volt a kultúrák egyre teljesebb bekeverésének a nagy kondérba, amit nevezhetünk éppen globalizációnak is, de bármi más is megteszi. Lehet, hogy a kínaiaknak nincs egységes kultúrájuk, de Homérosz, Plutarkhos, Petrarca, Boccaccio, Dante, Leonardo, Cervantes, Goethe, Petõfi, Madách, Tolsztoj, Th Mann, Ottlik, Márai már aligha lesz örökség Pekingben. Halhatatlanjaink visszahúzódnak az európai elit tulajdonába, amíg õrzik azok is...
***
Talán Bach, Mozart zenéjét, a Leonardóhoz mérhetõ festõk mûveit átveszi a már formálódó új világ, bár ne feledjük "a nagy kulturális forradalom" idején, a 60-as évek végén megalázták és meggyötörték a kínai zongora-mûvészeszeket! Kezét törték nem egynek.
A legújabb újvilág ázsiai fõbérlõi számbeli fölényüknél fogva is meghatározók. Nem õk õrzik a régi európai mûvészek örökségét. De mind jobban érzõdik: tömegeknek itt se kell! A Világ persze véget nem ér, csak új korszakanyílik. Útja ezúttal is Isten titka.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!