Amire számítunk, s ami történik! Olykor Ég és Föld. Nagyon ritkán ajándék, legtöbbször kudarc. Erre kellene fölkészíteni. De mire legalább kissé megsejtjük, vége világunknak. Mégis így élünk, ez a Törvény. Nem szól senki elõre, de ha mégis, siketek és vakok vagyunk a Figyelmeztetésre. Felhõk mögött a világ...
* * *
Igazán nem tudjuk senki következõrõl, meg nem is érdekel, de azért elmondjuk mindenkinek: ez valójában egy szemét, mocsok! Ami jön, az is egy szemét mocsok! Ami most van, az is csak Európa szégyene, ez folytatódik... Megélni keserves.
* * *
Az idén szeptemberben beöltött a 89-dik élettévét Professzor, ismét elmeséli perui meg bolíviai történetét, én pedig megint egyszer szájtátva hallgatom. Mint egy gyerek. Pedig hallottam már, és akár fölidézhetem a történetet, de mégis - ahogy õ meséli... Szóval tán a 80-as évek végén, a perui magas hegységben haladó német expedíció teherhordói egy reggel leültek az útszéli kövekre, és nem mozdultak egyetlen lépést sem. Kérték, kérlelték õket a kutatók, de nem.
Moccanatlan ültek a köveken és némán fújták a füstöt. Végül vezetõjük, aki valamelyest tudott németül, azt mondta a nem szûnõ sürgetésre: mi ugyan itt vagyunk, de a Lelkünk lemaradt valahol. Most erre várunk. A Professzor (Diczfalusy Egon) így összegezte az elmondottakat: mi, mai emberek is így vagyunk ezzel. Le kellene ülni az útszéli kövekre, és megvárni a lelkünket, amely mintegy két évezredet késlekedik... Ennél többet ki tudna mondani?
,
Szines
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!