Elõzmények 1952-ben az ENSZ mellett mûködõ Tudományos Társaságok Nemzetközi Tanácsa (ICSU - International Council of Scientific Unions), melynek az 1957. július 1. és 1958. december 31. közötti idõszakot Nemzetközi Geofizikai Évvé (IGY) nyilvánította. Az ICSU egyik mai utódja a COSPAR (Committee on Space Research, az Ûrkutatók Nemzetközi Tudományos Szövetsége), melyet 1958-ban speciális interdiszciplináris bizottságként hozták létre azzal a céllal, hogy folytassa a Nemzetközi Geofizikai Év sikeres programját. 1954. októberében az ICSU úgy határozott, hogy az IGY folyamán mûholdak fellövését kezdeményezi, a Föld felületének feltérképezése érdekében. 1955. júliusában az Egyesült Államok elnöke, Dwight D. Eisenhower bejelentette, hogy az USA ebbõl az alkalomból tudományos célú mesterséges holdat kíván Föld körüli pályára állítani. Különbözõ állami szervek kutatási pályázatát várták a feladat kivitelezésére. 1955 szeptemberében a Vanguard Ûrkutató Laboratórium pályázatát fogadták el. A Vanguard mûhold tervezett súlya: 1,6 kg. Egy hónappal korábban, 1955. augusztus 2.-án a szovjetek hivatalosan is bejelentették, hogy két évvel késõbb fel fognak lõni az ûrbe egy mûholdat: elárulták méreteit, s azt, hogy még milyen problémák elõtt állnak.
Maga az úgynevezett Szputnyik-sokk két hónap alatt lezajló három, amerikai szemszögbõl sorscsapásszerû esemény, s az azt követõ politikai és sajtóvisszhang eredménye.
Az elsõ sokk: a Szputnyik 1.
A Szovjetunió - a hidegháborús állapotában megosztott világban elsõként - 1957. október 4.-én sikeresen az ûrbe juttatta a Szputnyik 1 mûholdat. A mûhold hatására Amerika presztízse és túlélése egy csapásra a figyelem középpontjába került. A Szputnyik nem csupán egy demoralizáló technológiai fegyvertény volt, hanem potenciális katonai eszköz. Az Egyesült Államokat ugyanis jogosan aggasztotta a szovjetek világûrbeli sikere és az abból fakadó elõny: ha a Szovjetunió képes a világûrbe juttatni egy objektumot, az azt jelenti, hogy rakétáit ugyanúgy képes felhasználni az Egyesült Államok megtámadására is. Széles körben elterjedt az az érzés, hogy "az Egyesült Államok többé nem képes önmagát megvédeni". Ebben igazuk is volt, hiszen a Szputnyik-1 hordozórakétája nem volt más, mint az elsõ szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a zseniális Szergej Pavlovics Koroljov által tervezett R-7 "Szemjorka".
Bár támadó fegyverként nem vált be, máig ez a konstrukció az orosz ûrkutatás legmegbízhatóbb hordozórakétája.
A Szputnyik 1. fellövésére 1957. október 4-én, moszkvai idõ szerint 22:26 órakor került sor. 1957. október 5-én hajnali 1:22 órakor a moszkvai rádió bejelentette, hogy a Földnek van egy új, a Szovjetunió által készített holdja, mely 1 óra 35 perc alatt járja körbe a Földet, vagyis egy nap alatt legalább tizenötször kerüli meg bolygónkat. A Szputnyik ("útitárs") valójában egy 83,6 kilogrammos, 58 cm átmérõjû felmûszerezett, rádiójeleket sugárzó alumínium gömb volt, amely 22 napot töltött az ûrben. Nem a Vaguard lett tehát a világ elsõ mûholdja.
A válság megoldása gyors intézkedést követelt, ezért elnöki rendelettel egyetlen év leforgása alatt létrehozták a NASA-t (National Aeronautics and Space Administration), azaz az USA Nemzeti Légügyi és Ûrhajózási Hivatalát. Eisenhower ezen intézkedése késõbb döntõnek bizonyult az ûrversenyben. A szervezetnek kezdetben 8000 alkalmazottja és 100 millió dolláros költségvetése volt. Három nagy laboratórium és két kisebb rakétakísérleti telep tartozott a kezelésébe. Késõbb fokozatosan olvasztotta magába szerte az országban azokat a nagy intézményeket, amelyek a ma mûködtetett tíz nagy ûrközpontból álló hálózat alapját képezték. Ma a NASA csaknem húszezer alkalmazottat foglalkoztat, éves költségvetése pedig 13,5 milliárd dollár. Ezzel a világ legnagyobb ûrkutatási intézménye. Ma az USA állami tudományos kutatási szervezetével, a Lawrence Livermore National Laboratory-val szoros együttmûködésben a világ meghatározó technológiai fejlesztési központja.
Létrejötte az oroszok legnagyobb öngólja lett.
A második sokkoló esemény:
az 508,3 kg-ot (1000 fontot) nyomó Szputnyik 2 fellövése 1957. november 3.-án, moszkvai idõ szerint 22:28 órakor Lajka kutyával a fedélzetén.
A hivatalos szovjet jelentések azt közölték, hogy Lajka a fellövést követõen egy hétig még élt, majd az utolsó ételadagjába kevert fájdalommentes méreg hatására kimúlt
Negyven évvel késõbb a houstoni Világ Ûrkonferencián a szovjet ûrprogram egyik korai tanúja, Dr. Dmitrij Malasenko elõadásában az hangzott el, hogy Lajkától öt órával a kilövést követõen nem érkeztek életjelek - halálát túlhevülés és stressz okozta. A halott Lajka még 2570-szer kerülte meg a Földet, majd 1958. április 4.-én a légkörbe lépve, izzó koporsójával, a Szputnyik 2-vel együtt porrá égett.
A hivatalos változat ismeretében annak idején mindenki az emberes ûrutazás elõkészítésének tekintette a kísérletet. Lajkának valójában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom miatt kellett kínhalált szenvednie. Október közepén az elsõ mûhold ünneplését kísérõ fogadáson Hruscsov bejelentette, hogy a Forradalom tiszteletére újabb mûholdat lõnek fel. A mérnököknek így mindössze négy hetük volt, az alkatrészeket vázlatok alapján készítették, a munkásoknak a gyártósor mellett álló mérnökök magyarázták a részleteket.
A Szputnyik 2 fellövése után az Egyesült Államok Szenátusa Katonai Készültségi Albizottsága, Lyndon B. Johnson szenátor elnökletével, 20 napig tartó meghallgatás-sorozatot tartott a mûholdak és rakéták témájában. Ezt követõen 1957. november 8.-án az Dwight D. Eisenhower elnök által alig egy hónapja kinevezett Neil H. McElroy védelmi miniszter arra utasította a hadsereget, hogy bármi áron lõjön fel egy IGY tudományos mûholdat.
A harmadik sokkoló esemény:
1957. december 6.-án (egy hónappal a Szputnyik 2. fellövése után) válogatott közönség és a média képviselõi gyûltek össze Cape Canaveralnál, hogy megnézzék az elsõ amerikai mûhold, a Vanguard TV-3 fellövését. Ez lett volna az elsõ olyan teszt, amelyben mindhárom Vanguard rakétafokozat mûködött volna, egyben pályára állított volna egy 1,36 kg tömegû kis mûholdat is. Azonban a start után közvetlenül, még az indítóállásban felrobbant a hordozóeszköz.
A Vanguard-felbocsátások az amerikai ûrtörténelem legsikertelenebb sorozatát produkálták és nagyban járultak hozzá ahhoz a képzethez, amit az amerikai közvélemény társított saját rakétaindításaikhoz, miszerint: "A mi rakétáink mindig felrobbannak, ugye?"
A szovjetek az ûrkorszakba vezették a világot, és az amerikaiak még csak nem is tudták követni õket. Még Pearl Harbor során sem szenvedett az amerikai büszkeség és tekintély ekkora csorbát.
A két sikeres Szputnyik fellövés és a sikertelen Vanguard fellövés megmozgatta az amerikai tudományos és politikai köröket, s még az amerikai adófizetõk is hajlandóságot mutattak arra, hogy fizessenek a szovjetek legyõzéséhez szükséges technikai feltételek megteremtéséért. Ha a Vanguard decemberi kilövése sikeres lett volna, akkor a hisztéria a karácsonyi szünet ideje alatt talán megszûnt volna - de nem így történt.
Források:
Mezõ Ferenc: Végszó a kezdetekrõl: Ami a holdra szállást megelõzte: a szputnyik-sokk, ÚJ GALAXIS 4. szám - (Kódex Kiadó, Pécs, 2004, 201-204. o.)
Horvai Ferenc: A szovjet holdprogram. 1.-2., Meteor 2000. 3.-4. sz.
Képek: Google LIFE photo archive
,
Gyûjtemény
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!