Arcképcsarnok
Kovács Béla -generációk francia tanára
ImageKovács Béla a francia nyelv és kultúra terjesztésének szentelte életét, ezért is kaphatta meg a francia állam egyik legrangosabb kitüntetését, az Akadémiai Pálma Rendet és annak is a parancsnoki fokozatát.
A könyvtár közvetítsen kulturális értékeket
Nyugodt portré Vécsei professzorról
Varró Vince - Félszáz év a belgyógyászatban
Várkonyi Tamás: Egy orvos a cukorbetegekért
Etka anyó titkai
Könyv
Hírlevél
Hírlevél
Programajánló
�prilis 2024
H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Ebben a h�napban
Színikínálat
Gyüjtemény
WebKozmo
Égetõ Mária: örülök, hogy tehetem, ami a dolgom és amit szeretek
Kissné Novák Éva: Az ember nem magányra született
Relax
A férfi földrajza
Eltemette elefántja
Arcképcsarnok Arcképcsarnok
Beszélgetés Király Leventével
Munkatársunktól   2000 January 09, Sunday  

Király Levente negyven éve a Szegedi Nemzeti Színház színésze. Hosszú idő, különösen, ha hozzátesszük, annak idején friss diplomával a zsebében, ígéretes tehetségként csak a pályakezdőkre kimért kötelező kétéves vidéki száműzetést szerette volna itt letölteni. Aztán másként alakult. Prózistának szerződött, de amikor kiderült, hogy nem csupán fess fiatalember, hanem énekelni és táncolni is kiválóan tud, elhalmozták zenés feladatokkal. "Bájos Bóni gróf volt a Csárdáskirálynőben. Nem bornírt bolond. Sem viccszóró gépezet. Fiatal, szoknyától részegült, kedves fickó. A realista színészet érkezett személyében a monarchiabeli operett szeparéjába." - emlékezett nemrégiben a korai évekre a szakértő szemtanú, Molnár Gál Péter. Jól látható mérföldkövekként prózai szerepei jelezték színészi pályájának fejlődését: Mercutio, Figaro, Firsz a Cseresznyéskertből, Kean, a színész. És a zenés feladatok legnagyobbika, az egész művészetét összegző szerep: Tevje, a Hegedűs a háztetőn tejesembere. Amikor négy-öt éve Svejket játszotta a Kamaraszínházban, reklámfogásként hungarocellből szobrot mintáztak róla. Az emberek annyira megszerették a lábát lavórban áztató figurát, hogy felvetették, nem lehetne-e maradandóbb anyagból is kiönteni. Király Leventét sokszor hívták a legrangosabb színházak is, de legfeljebb csak röpke vendégszereplésekre hagyta elcsábítani magát. Két éve Willy Loman volt Az ügynök halálában, az előző szezonban pedig majd' másfél évtized múltán újra eljátszotta Falstaffot a Szegedi Nemzeti Színházban. Két nagy szerep, két kivételes alakítás, amire sokan felkapták a fejüket. Nem a helybeli nézők - ők ismerve alakításait, már régóta Szeged színészkirályaként tisztelik -, hanem a szakma, és az őt újra felfedező kritikusok.
  Hozzszlsok Nyomtat E-mail PDF
 

  

N É V J E G Y

Király Levente

1937. március 6-án született Budapesten. 1959-ben szerzett színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1959 szeptembere óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Kitüntetései: Jászai Mari-díj (1967), Juhász Gyula-díj (1969), Makó Lajos-díj (1984), érdemes művész (1986), SZOT-díj (1988).

Főbb szerepei: Mercutio, Lőrinc barát (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresnyéskert), Kikiáltó (Weiss: Marat halála), Méltóságos (Görgey: Komámasszony, hol a stukker), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Nestor (Breffart: Irma, te édes), Bob (Thomas: Charley nénje), Sancho (La Mancha lovagja), Konferanszié (Kabaré), Tevje (Hegedűs a háztetőn), Fagin (Oliver), Witkiewicz: Hőbörgő Mátyás János Károly, Dürrenmatt: A nagy Romulus, Doolittle (Loewe: My Fair Lady), Hašek-Bednár: Švejk, Sir Tóbiás (Shakespeare: Vízkereszt). 

- Immár negyven éve a Szegedi Nemzeti Színház hűséges tagja, hogyan került a főiskola elvégzése után pesti létére Szegedre?

- Az '56-os forradalom után Meruk Vilmos került a művelődési tárca színházi főosztályának élére, aki - utólag már belátom - nagyon okos rendeletet hozott: minden pályakezdő diplomás színésznek vidéken kell eltöltenie két évet. A Fészek Klubban gyűltek össze a vidéki igazgatók és főrendezők. A szegedi színházat Vaszy Viktor és Komor István képviselték. Komor - aki korábban látott engem a Lumpáciusz Vagabundusz című tündérmesében a főiskolai vizsgaelőadáson - megkérdezte: "Lenne-e kedved Szegedre jönni?" Víz van? - kérdeztem. - Mert én víz mellett nőttem fel, csak olyan helyre megyek, ahol víz is van. "B... meg, hát ott folyik a Tisza!"- felelte az ő sajátos stílusában. Nem volt könnyű döntés Szegedre jönni, mert soha nem voltam hosszabb ideig Pesttől távol. Amikor a két kis bőröndömmel először leszálltam a gyorsvonatról, és megláttam a szegedi pályaudvar lepusztult épületét, azt mondtam: Atyaúristen! Ez is város? Bementem a színházba, ahol mindenki kedvesen fogadott. Amikor megkérdeztem a titkárnőt, hol fogok lakni, azt felelte: "Édes Leventém, ahol lakást talál magának." Nem találtam. Három hónapig a régi Hungária Szállodában laktam, a lakbért négy éven át fizettem vissza. Ahhoz képest, amilyen híre a szegedi színháznak Pesten volt, nagyon jó színészkollégákat találtam itt. Kátay Bandi, Kaló Flóri, Domján Edit, Lehoczky Zsuzsi voltak a társulat meghatározó tagjai.

- Mi volt az első szerepe?

- Nagy bukás! Calderon A zalameai bíró című romantikus drámájában a marcona őrmestert kellett játszanom, aki szét akarja verni a világot. A kezdő színészek összes betegsége elért, hiába erősítettem magamat hatalmas bajusszal. Azt az első szerepemet ismerem el egyedül bukásnak. Reménytelen feladat volt. Igazi szereposztási baklövés. Akkor szerződtették Szegedre Kiss Feri bácsit is, aki nem sokkal korábban szabadult a börtönből, és Székesfehérvárott éjjeliőrként dolgozott. ő volt a zalameai bíró. Komor Pista rendezte az előadást, aki egy csodálatos, reneszánsz ember volt. Úgy tudta elmesélni, hogyan deportálták, hogy a hallgatósága halálra nevette magát. őt nem is vitték volna el, csak a lányt, aki a szerelme volt. De felverekedte magát a vonatra. Komor azzal bíztatott, bírjam ki ezt a szerepet, később majd eljátszhatom Mercutiót. Erre csak a következő szezonban kerülhetett sor, amikor a Rómeó és Júlia címszerepeire kiszemelt frissen végzett Mécs Karcsit és Papp Évát Szegedre szerződtették.

- Prózai színésznek készült, hogyan találták meg mégis a zenés feladatok?

- Békés András megkérdezte, tudok-e táncolni és énekelni. Gellért azt tanította nekünk a főiskolán, hogy a színész sohasem mondhatja: nem tudom. Legfeljebb megkérdezheti: Hogyan? Akkoriban nagyon sok zenés vígjátékot játszott a szegedi színház, az egyik ilyenben, az Érdekházasságban rám bízták egy siheder szerepét. Domján Edittel, Kaló Flóriánnal, Földi Terivel és Kovács Jancsival játszottuk a darabot, óriási sikerünk volt. Azután sorra osztották rám a táncos komikus szerepeket.

- Hosszú ideig ilyeneket játszani komoly veszélyeket rejthet egy színész számára...

- Nem tudom, másnál hogy működött ez, én boldog voltam, hogy sokfélét játszhatok. Azt mondtam, mindenre hajlandó vagyok, ha prózai szerepeket is kapok. őrülten sokat játszottam akkoriban. Elsősorban az érdekelt, hogy olyan feladatokat adjanak, amelyekben meg tudom mutatni magam. Kedves szerepem volt A vágy villamosában Mitch, de jobban izgattak azok a feladatok, amelyekben szélesebb érzelmi palettát lehetett megmutatni. Borzasztóan nehéz, mégis csodálatos feladat volt Kean. Rettentően izgatott, hogyan tudok megoldani egy olyan szerepet, ami olyan távol áll tőlem, mint ide Alsó-Dabas. Kean egy nagyképű, beképzelt, zseniális színész, márpedig én se zseniális, se nagyképű nem vagyok. Mégis, állítólag jól el tudtam játszani. Sokkal korábban, 1961-ben Ábrahám Pál operettjében, a Viktóriában a Jancsi cigányt kellett életre keltenem. Színészileg jól akartam megoldani, mert sohasem hittem abban, hogy az operett csak brettli. Ha esetleg mégis az volt, akkor is belemagyaráztam, hogy mitől olyan az a táncos komikus. Mitől olyan lökött Bóni gróf? Mert az agyában valami másként működik. Ha ezt fel tudom vállalni, ha azonosulni tudok vele, akkor rögtön érthetőek lesznek a poénok. Férfiasan bevallom, sohasem tudtam vicceket mesélni, mert poénok az életben is csak szituációkból erednek. Aki ismeri a színházi világot, tudja, vannak úgynevezett büfészínészek, akik a fröccs mellett roppant humorosnak tűnnek, de ha felmennek a színpadra, akkor sehol semmi...

- Amikor elkezdte a pályáját Szegeden, hosszabb távra tervezett, vagy csak a kötelező vidéki száműzetést akarta itt kibekkelni?

- Egyáltalán nem akartam itt ragadni! Azt gondoltam, gyorsan eltelik ez a két év, és utána elfelejtem Szegedet. Egy év után is csak ezerhatszáz forint volt a fizetésem. Az is csak úgy, hogy Vaszy Viktorral kellett megküzdenem érte. Vaszy, mint a színház igazgatója és kiváló karmester, csalt, lopott, hazudott az operajátszás érdekében. Először ezernégyszáz forintban állapította meg a kezdő fizetésemet. Amikor megkérdeztem tőle, miért kapnak máshol ezerhatszázat a kollégák, mellébeszélt. Azt mondtam neki, rendben van, akkor írok a minisztériumnak. Erre rögtön felemelte ezerhatszázra. Egy év után venni akartam egy motorbiciklit, hogy minél hamarabb rohanhassak haza Pestre. De nem tudtam venni, mert a fizetésem olyan kicsi volt, hogy OTP-hitelre sem adtak. Végül nagy tranzakcióval Földi Teri nevére vettük meg a motorkerékpárt, és neki fizettem a részleteket. A Danuviával hat óra alatt zötyögtem fel Pestre. Időközben kiderült, hogy nagy szükség van rám Szegeden. Akkoriban forgattam még néhány filmet, de olyan sok volt itt a munkám, hogy később már nem is hívtak. Amikor például Révész György hívott, akinek több filmjében is szerepeltem, a titkárságon letagadtak, és át sem adták az üzenetét. Úgy gondolták, minek idegesítsenek vele, amikor úgysem érek rá. Hosszú folyamat eredménye volt, amíg azt mondtam: szegedi vagyok. Sőt, ma már jobban szegedi vagyok, mint sok tősgyökeres szegedi, aki nem is tudja, hogy hol él.

- Most Lőrinc barátot játssza a Rómeó és Júliában, amiben pályakezdőként Mercutio volt...

- Akkoriban a Rómeó és Júliában általában idősebb, tapasztaltabb színészekre bízták a fiatalok szerepeit is. Az idősebb korosztály biztosan emlékszik arra az 1936-os klasszikus angol filmre, amelyben John Barrymore abszolút filozofikus figuraként keltette életre Mercutiót. Semmi mozgékonyság, frissesség nem volt benne. Akkor úgy éreztem, Mercutio ugyanolyan fiatal, mint mi, azaz csak az életet akarta élni. Szendrő József rendezte az előadást, szerettem, mert hagyott bennünket játszani. Nem ellenezte, hogy az én Mercutióm egészen más legyen. A Mab-monológ és a vívójelenet volt a meghatározó epizód. Az összes többi, ami közte van, az az élet olyan szeretete és reneszánsz élése, ahogyan minden fiatal a mai napig is élni akar. Ami persze nem azonos az önpusztítással. A vívás jelenetét úgy csináltuk meg, hogy Tybalt dühből vívott, Mercutio pedig csak játszani akart vele. Amikor Rómeó beleavatkozott a játékba, véletlenül szaladt be a szúrás. Mercutio el sem akarta hinni: "Nem olyan mély, mint egy kút, nem olyan tág, mint a dóm kapuja, de azért megjárja." "A szentségit, hogy egy kutya, egy macska, egy patkány, egy pocok karmolja az embert halálra!" Itt kell megdögleni, mert Tybalt véletlenül átszúrt Rómeó hóna alatt? - ezt gondolhatja Mercutio, és ezt próbáltam eljátszani. Abból indultam ki, hogy mi a véletlen halál egy olyan embernek, aki nem halálra készült, nem is akart halált adni, csak jól akart élni, de megérti, már nem lehet. Amikor később láttam Zeffirelli híres filmjét, csak ámultam és dühöngtem: ha nincs ilyen nagy földrajzi távolság köztünk, azt mondtam volna, ellopták a tíz évvel korábbi Mercutiómat.

- Mit gondol, mi történt volna önnel, hogy alakult volna a pályája, ha nem áll ellen a csábításoknak, és elszerződik valamelyik fővárosi teátrumhoz?

- Biztosan rossz lett volna! Én örömszínész vagyok. Nem tudnám azt csinálni, hogy reggel hattól a rádióban vagyok, tíztől kettőig próbálok, utána rohanok a szinkronba. Nekem ma is minden bemutatóm hihetetlenül nagy stresszt jelent. Majd összecsinálom magam. Sokan nem is hiszik el, azt mondják, úgyis megoldom. A pesti hajtásban valami biztosan csorbulna. De nem is kerülhettem volna ilyen helyzetbe, mert nem vagyok az a típus. Csak úgy szeretek dolgozni, ha kiveséznek. Vállalom azt is, hogy esetleg nem sikerül. Nem érte volna meg az utazgatás csak azért, hogy elmondhassam, hol mindenütt játszom. Ezért szoktam mondani, hogy örömszínész vagyok. Szeged egy élhető város számomra, ahol jól érzem magam, mert mindig megkapom a nagy lehetőségeket. Keant, Tevjét, Falstaffot nem játszhattam volna el Budapesten.

- Melyik volt az a szerep, ami után úgy érezte, végképp sikerült a szegedi közönséget meghódítania?

- Nincs ilyen! Nem lehet meghódítani a közönséget, mert az ember mindig pontosan érzi, ha valamelyik szerepe nincs egészen rendben, és ezért sohasem lehet tökéletesen biztos önmagában. Csak a szeretetet érzem. Annak nagyon örülök, hogy általában nem szerepekhez kötnek az emberek. Miután már unokák is nőnek fel rajtam, etalonnak tartanak, ami nagyon jó érzés. Ugyanakkor sohasem éreztem még, hogy kész lennék. Sőt, egyre rosszabbul érzem magam, mert egyre élesebben látom, mi az, amit még mindig nem tudok megcsinálni. Tudom, hogy jó színész vagyok. Álszerénység lenne tagadnom. De ez nem jelent megnyugvást! Örök kételyeim vannak. Ma is órákig tudok rágódni például egy Shakespeare-mondaton. Hogy lehetne úgy elmondani, hogy a nézők biztosan megértsék. Lehet, hogy egyszer majd a pályát is azért kell abbahagynom, mert nem bírja az idegrendszerem az egyre fokozódó elvárást.

- Érdekes, hogy miközben alapvetően naturalista színésznek tartja önmagát, az utóbbi években Zsótér Sándor abszurd, már-már szélsőségesen modernnek ítélt produkcióiban több szerepet is látható élvezettel játszott, és nagy sikert aratott velük. Hogy van ez?

- Változik a világ, tudomásul kell venni, hogy új rendezőgenerációk jönnek. Nem biztos, hogy mindig követendő utat kínálnak. Ennyi tapasztalattal ma már azt mondom: nem akarok alulmaradni. Azt gondolom, ha valamit jól eljátszanak, és a darabot játsszák el, akkor nem kell - már bocsánat - finggal tojást festeni. Sohasem vagyok a rendezővel szemben ellenálló. Ha új dolgokat kérnek - amit megértek, hiszen nyilvánvaló, hogy nem akarják ugyanazt, amit valaki már megcsinált -, egyetlen kérésem van: adjanak szituációt. Elsősorban ebben vagyok naturalista: szükségem van arra, hogy szituációba tegyenek, vagy lehetőséget adjanak, hogy magamat elhelyezzem. Ha ez megvan, akkor kész vagyok az eget is zöldre, feketére vagy lilára festeni. Ha nincs szituáció, ha csak azért történik valami, hogy öncélúan lila legyen, képtelen vagyok jól játszani. Zsótér Sanyival nagyon szeretek dolgozni, mert minden kérdésemre van jó válasza, azaz mindig tudom a miérteket. A legtipikusabb munkánk Az ügynök halála volt. Amikor felvetette, hogy megcsinálná velem, azt mondtam neki, én már nem akarok minden áron játszani. Csak abban az esetben gondoljon rám, ha eljátszhatom benne azt, amit gondolok. Megkérdezte, mi lenne az. Elmondtam. Számomra Willy Loman szerepében az a legfontosabb, hogy egy ember mit hisz sikernek és mit nem, ebben mi a hazugsága; mit képzel a gyerekeiről és az életről; és végül milyen a valódi Amerika. Egy olyan rendezővel, aki mögött van gondolat, érdemes megkínlódni egy jó szerepért. Egy ilyen típusú színésznek, mint én vagyok, nagyon nehéz megemésztenie, hogy amikor Willy Lomant játssza, bejön a feleségét, Lindát alakító színésznő Toto kutyának maszkírozva. De ha az van mögötte, hogy ez az amerikai álomvilág, a hamis highlife paródiája, ami jelzi a felszín alatti borzalmakat, tragédiákat, akkor képes vagyok elfogadni. Ebbe kapaszkodtam bele. És mindig van valami, amibe bele lehet kapaszkodni. Ha nem találok kapaszkodót, nem sikerül a szerep. És akkor elsősorban magam előtt bukom meg. Kesserling bűnügyi bohózatában, az Arzén és levendulában Abby Brewstert, a gazdag, öreg New York-i hölgyet játszottam, ami már önmagában olyan abszurd volt, hogy kíváncsivá tett, működhet-e így az előadás. A próbaidőszak végén már azt mondtam, lehettünk volna még abszurdabbak, már teljesen mindegy volt.

- Az előző évad végén Zsótér Sándor Falstaff címmel állította színpadra Shakespeare IV. Henrik című drámáját. A több szempontból is rendhagyó előadást, és az ön alakítását kritikák sora méltatta. A rettegett ítész, Molnár Gál Péter a következőket írta a Népszabadságban: "Király Falstaffja nem történelmi múltban játszódó ripacskövér. Kilép a színpadi sablonok kényelmességéből. A nehezebb úton vezeti végig roppant belső mérettel hősét. Nehezebb, önlemondásos próbamunka vezetett Király Levente művészi eredményéhez. El kellett vetnie mindazt a színészi szakismeretet, amit négy évtized alatt begyűjtött. Újrakezdte a Shakespeare-szerep tanultával a teljes színészetet. Mozgósította szakmai ismeretei helyett emberi ismereteit. Az eredmény nem annak a fölszikráztatása, hogy mit tud a színész a mesterségéről, hanem, hogy mit tud az emberi fajról. (...) Az önmaga korábbi sikereivel hősiesen megbirkózó színész diadalmaskodik." Idézhetnék más kritikákat is, amelyekből úgy tűnt, mintha sokan most fedezték volna fel Király Leventében a nagy színészt...

- Lehet. Idővel rájön az ember arra, teljesen mindegy, hogy mit írnak a kritikusok. Nagyon sokan gratuláltak, mondván, Molnár Gál Péter soha, senkiről nem szokott így írni. Bevallom, egyáltalán nem ájultam el a kritikájától, bár azt hiszem, megérzett az előadásból valamit, amit csak én tudok megcsinálni. A színészi életem egy fejlődési folyamat: hullámzó, azaz hol ilyen, hol olyan. Szegedre sokáig nem nagyon jártak úgynevezett nagy kritikusok, ezért hosszú idő múlva újra látni valakit, felfedezésszámba mehet. Molnár Gál Pétert nagyon becsülöm, mert azon kevesek közé tartozik, akik kemény, elemző kritikákat írnak, és mindig vállalják a véleményüket. De soha nem felejtem el, hogy a kritika mindig csak egy ember véleménye. Lehet, hogy más egészen másként látja. Soha nem érdekelt, hogy épp ki ül a nézőtéren, eljött-e valamelyik kritikus, mert ez a játékomat úgysem befolyásolja. Zsótér Sándor Falstaff-előadásában az izgatott, hogy Falstaff mitől olyan, amilyen, mitől gonosz vagy nem gonosz. Fastaff én vagyok! Átengedtem a zsigereimen, megszenvedtem érte, benne van a fél életem. Vagy talán az egész is. Persze jobb lett volna, ha mindezt előbb észreveszik, akkor talán többször írtak volna rólam, ami egy vidéken játszó színész számára mégiscsak nagyon fontos. Annak ellenére is, hogy a színházi egy nagyon szűk szakma, amelyben az emberek tudnak egymásról. Pécsett, Győrött és Kaposvárott is bemutatták Az ügynök halálát, én is nyomon követtem, hogy milyen előadások voltak. Magunk között számon tartjuk, ki hol tart, mit csinál. Én nem vagyok igazi színésztípus, azaz nem akarom magam mindig megmutatni. Vannak kihegyezett pillanataim: az előadásaim. Amíg bírom, ezekbe mindenem, az életem is beleadom. De ha lejöttem a színpadról, már nem akarok folyamatosan színész lenni. Nem intézem sem a pályámat, sem a hírverésemet. Jólesik, ha azt mondja egy kolléga - legutóbb például Kovács Lajos -, hogy hallott a sikeremről. Ugyan rosszul esik, ha rosszat írnak rólam, az csak egy vélemény, attól még ugyanaz vagyok. Elsősorban ember, csak másodsorban színész. Kétségek közt aggódva, hogy a következő szerepet meg tudom-e majd csinálni.

Hollósi Zsolt



Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!



Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban!:Hírek arrow Gyûjtemény



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player