Névjegy
Nyári Sándor 1947-ben született Szolnokon. Röplabdázott Szolnokon,
Budapesten, Kecskeméten és Szegeden. 1978-ban elvégezte a TF szakedző és
sportszervező szakát.
1980-ban került Szegedre és azóta is a szegedi röplabdasport kulcsfigurája.
1988-tól két éven keresztül volt a magyar röplabda válogatott másodedzője.
1996-ban lett szövetségi kapitány.
Háromszor is megválasztották az Év edzőjének: '92-ben, '95-ben és '96-ban.
Tagja a Magyar Röplabdaszövetség elnökségének.
|
Hogyan került kapcsolatba a
röplabdával? Mi volt a motiváció, az indíttatás? A sport indíttatását az
édesapámnak köszönhetem elsősorban.Ő szintén a TF-en végzett. 9 éves koromban
egy évig vízilabdáztam Szolnokon, aztán párbajtőr-vívó voltam egy évig. Minden
sportot kipróbáltam. 13-14 éves koromban ismerkedtem meg a labdajátékokkal.
Nagyon szimpatikus volt a kosárlabda. 17 éves koromban IFI válogatott kerettag
voltam. De mivel édesapám röplabdaedző volt, és az akkori NB II-es Szolnoki
csapat kinézte magának a magas középiskolás fiatal fiúkat, akiknek volt
valamennyi ladbaérzékük... Apám mondta: "Segíts nekem, fiam". Abban az időben
röplabdáztam és kosaraztam is egyszerre. De 18 éves koromban már a röplabda volt
a fő csapás az életemben. Ekkor a Budapest Honvéd egyszerűen bevonultatott,
kinéztek maguknak. Én pedig szerettem labdázni, csak tanulni ne kelljen. 2 évig
sportoltam itt főként a junior csapatban.
Szolnok és Budapest után mi volt a következő állomás?
Kecskemétre kerültem, mivel a katonaság közben felvettek a GAMF-ra. A
Kecskeméti Volánban röplabdáztam. Másfél év után matematika szigorlaton
meggyőztek a tanárok, hogy nem nekem való a műszaki pálya. Volt is benne valami.
Ezután hívott az akkori bajnokcsapat, a budapesti Csepel, melyet Buzek László
neve fémjelzett.
Itt olyan jó edzőkkel dolgoztam együtt mint Antal Péter
Tibor vagy Havasi Gyula. És ez döntötte el, hogy nekem a röplabdát kell
csinálnom. Egyik dolog az volt, hogy nem minden mérkőzésen inkább csak minden
másodikon, harmadikon kerültem pályára. Nagyon megtanultam küzdeni. Sok meccset
láttam belülről. A KEK-ben és BEK-ben egyaránt bronzérmesek voltunk. Olyan
csapatokat láthattam hol a cserepadról, hol a pályán testközelben játszani,
akiktől rengeteg lehetett tanulni. Én azt hiszem, hogy az ember milyen
indíttatásokat kap játékoskorában, az perdöntő.
Közben már jártam a TF-re
is, 1975-ben pedig az NB I-be készülő Szolnoki Dózsába hívtak játékos-edzőnek. A
TF-et 1978-ban - bár levelező tagozaton - fejezetem be. Szakedző és
sportszervező szakon végeztem.
Úgy érzem, hogy a Szolnokon töltött 4 év
alatt kezdett először kidomborodni a szakmai munka, saját megvalósulásomat
éreztem. A csapat egyébként az NB I alsó ágában játszott.
Aztán jött Szeged...
Nem véletlenül. Amikor Szolnokon abba
akartam hagyni, kaptam jobb ajánlatot is. A Vasashoz hívtak Pestre, és az NB
I-ben játszó Dunaújvárosba hívtak edzőnek. A Vasas akkoriban meghatározó volt a
magyar röplabdában. Szegedet választottam, még pedig azért, mert - bármennyire
is nevetséges - a feleségem szegedi, nagyon sokat volt a városban. Édesanyám
szegedi születésű, nagymamám Kiskundorozsmán él, rengeteget nyaraltam itt
gyerekkoromban. Nagyon szerettem ezt a várost. Született városi ember vagyok.
Szolnok egy kicsit kevés volt nekem. Bár soha nem tagadom meg a szülővárosom,
imádok hazamenni.
Amikor idejöttem NB II-ben volt a csapat 7. helyen,
salakon játszottak. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy újra salakos edző
legyek. De úgy éreztem, Szolnokon nem tudok igazán megújulni. Jó csapat volt,
elvoltunk. Egy jó baráti társaság volt inkább.
Itt Szegeden úgy kezdtünk el
dolgozni, hogy a Felsővárosi Általános Iskolában beindítottuk az utánpótlás
nevelését sportiskola rendszerben. Szegeden ma a röplabdasport a város egyik
legnépszerűbb sportága. Azt hiszem, nem túlzok, hogy a kézilabda mellett ez a
legelismertebb és legjobban szponzorált.
Itt Szegeden röplabdázott még?
Míg NB II-ben volt a csapat,
játszani akartam. 1980-ban a 3. helyen végeztünk az NB II-ben. Az első kettő
került fel az NB I-be. A végjátékban nem vehettem részt, mivel spirál bokatörést
szenvedtem. Felszedtem 6-8 kilót. 33 éves voltam. Nem így akartam abbahagyni.
Úgy akartam: följutunk, egy szép búcsúmeccs, és abbahagyom. A sors elintézte a
dolgot. Igazából én azt hiszem, onnantól lehet számítani a szegedi röplabdasport
megmozdulását. És nem azért, mert én vagyok a vezetőedző... rájöttem, hogy
kívülről sokkal használhatóbb vagyok. '82-ben NB I-be jutottak nélkülem, és
milyen jól játszottak nélkülem. Úgyhogy rájöttem nincs nélkülözhetetlen ember,
és többet tudok segíteni kívülről, mint belülről. Délép néven '84-ben már 6.
helyen voltunk, '86-ban pedig bronzérmesek lettünk a bajnokságban.
Háromszor volt az év edzője '92-ben, '95-ben és '96-ban.
Igen, de nem biztos, hogy ezekben az években voltam a legjobb,
inkább akkor volt a legeredményesebb a csapat. A műhelymunka a legértékesebb. Az
ember, amikor a csúcsra eljut, akkor el is várja, hogy elismerjék, de odáig
eljutni nehéz.
Az egyik ilyen évben, 1995-ben bajnok lett a Medikémia Szeged. Milyen
volt?
Röplabdamérkőzésen én 3000 embert még nem láttam, ez örök
emlék marad nekem. Azt pedig edzői csúcsnak tartom, hogy azzal a csapattal
bajnokságot tudtunk nyerni olyan Csepel ellen, ahol európai klasszisok
játszottak.
Hogyan lett szövetségi kapitány?
'88-ban felkértek, hogy legyek
a szövetségi kapitány. Egy hét után azt mondtam, hogy nem vállalom, mivel fel
kellett volna költöznöm Pestre. Nem akartam itthagyni a családot. Aztán
megkérdezték, hogy kit javasolnék, és mindenkire gondoltam csak az ott ülő
kollegára nem. Egy hét múlva kiderült, hogy ő lett a szövetségi kapitány. De
volt olyan úriember, aki egyből maga mellé hívott másodedzőnek, amit eltudtam
vállalni, havonta kellett csak feljárnom. '90-ben volt egy műtétem, ami 3-4 hét
kiesést jelentett egy nemzetközi torna előtt. Akkor elkéredzkedtem, igazolt
távolléten voltam. Utána pedig azt mondtam, hogy ez nem fér bele az időbe.
Megtaláltam az indokot, hogy lemondjam a válogatottat. Nem tudtam azonosulni sok
minden szakmai dologgal, ami ott volt. Az akkori edzőkollegámmal sok mindenben
nem értettem egyet. Szakmailag egyébként nem éreztem magamat gyengébbnek nála.
Legutolsó felkérés tavaly előtt, '96-ban ért. Először Garamvölgyi Mátyás
kollegámmal együtt csináltuk, ő volt a vezetőedző. Őt egyébként nagyon jó
szakembernek tartom. Én úgy érzem, hogy akkor talán az ország két
legtapasztaltabb edzője csinálta a válogatottat. Fél év után a Garamvölgyi
kollega kapott egy nagyon előkelő és pénzes edzői meghívást Törökországba. Az ő
távozásával kérdezték, elvállalom-e. Én egy nap gondolkodási időt kértem. Két
kollegát - Demeter Gyurit, a Kaposvár edzőjét és a csepeli Oláh Jancsit -
kérdeztem meg, hogy vállalják-e velem hármasban, pályaedzőként. Azonnal igent
mondtak, és így elvállaltam. Azóta csináljuk.
Miben más a válogatottban zajló munka?
Nehéz úgy kezelni
embereket, hogy nemcsak a saját klubodbeli játékosokat kezeled. Azt hiszem, a
magyar sportoló kudarckerülő típus. A magyar labdajátékosok lásd vízilabdások
megbotlottak a cél előtt, és előtte ragyogóan játszottak; kézilabdások állandóan
ott vannak a világbajnoki tűzközelben. A magyar sportoló nem sikerorientált,
hanem kudarckerülő típus. Amikor igazán nagy a feladat, akkor mindenki egy picit
a másikra vár, elkerülik a felelősséget, nem vállalják az éles helyzeteket. És
ebből kéne felrázna a magyar röplabdásokat is, részben ez sikerült is az
enyémekkel, és ezt szeretném elérni a válogatottal is. Értsük meg, hogy a magyar
férfi röplabda válogatottnak Európa 12-jében ott van a helye. Állítom, hogy ott
van a helye játéktudásban, csak szemléletben, mentalitásban még mindig nyuszik
vagyunk. Nagyon szeretném megélni a válogatottal azt, amit most sikerült a
klubcsapatommal, Európa elitjébe jutottunk és ott játszhattunk, és nem is
szerepeltünk rosszul.
Mit szeret csinálni szabadidejében?
Imádom a színházat.
Rengeteget jártam színházba abban a 10 évben, míg Pesten éltem. Szeretem a
színházat a ma napig is, hogyha fennvagyok edzői továbbképzésen, amiket már
általában én tartok a TF-en, és ha ott tudok aludni Pesten, egy Madách Kamara
mindig benne van. Ez az, ami egy kicsit hiányzik.
Ha több időm lenne és nem
szólítana haza a lelkiismeretem, akkor minden vízilabda, kézilabda és
kosárlabdameccsen ott lennék. A labdarúgást egy kicsit megutáltatták velem
mostanában a magyar labdarúgók. De nemcsak velem, mindenkivel. Sajnálom, mert a
jó futballt nagyon szerettem. Bízom benne, ez is változni fog.
Családra hogy van idő?
Nagyfiam 24 éves, nem igényli annyira,
hogy babusgassam, inkább a tanácsaimat kéri ki. A lányom otthon van, felvételire
készül, tanul. Azt hiszem, nagyon szeretnek engem, én is nagyon szeretem őket,
túlságosan is. A feleségem azt mondja: majomszeretet. Nem tudod őket büntetni,
csak dajkálni. - mondja. Én ilyen vagyok. Édesanyám így nevelt. Ő még él hála
Istennek, édesapám 60 éves korában elhunyt. Az édesanyám Szolnokon él, és
minden Karácsonyt és Húsvétot itt tölti. Úgy teljes a család, hogy mindenki, aki
él, együtt van.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!