Arcképcsarnok
Kovács Béla -generációk francia tanára
ImageKovács Béla a francia nyelv és kultúra terjesztésének szentelte életét, ezért is kaphatta meg a francia állam egyik legrangosabb kitüntetését, az Akadémiai Pálma Rendet és annak is a parancsnoki fokozatát.
A könyvtár közvetítsen kulturális értékeket
Nyugodt portré Vécsei professzorról
Varró Vince - Félszáz év a belgyógyászatban
Várkonyi Tamás: Egy orvos a cukorbetegekért
Etka anyó titkai
Könyv
Hírlevél
Hírlevél
Programajánló
Április 2021
H K S C P S V
2930311 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Ebben a hónapban
Színikínálat
Gyüjtemény
WebKozmo
Hetesi Erzsébet: Nem könnyű ma dékánnak lenni
Veresné Novák Katalin: Kellenek a nők a közéletbe
Relax
Vidám képek
A hőskor hősei 2
Arcképcsarnok Arcképcsarnok
Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal
Munkatársunktól   2004 September 30, Thursday  

Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal
  Hozzászólások Nyomtat E-mail PDF


 

- A kilencvenes évek kezdetén meglehetősen bohém és öntörvényű figurának ismertelek meg, mára ezek a jelzők inkább csak az írásaidra igazak...
- Azt hiszem, az az idő már elmúlt. Úgy érzem, a társadalmi, konvencionális eszetlenségek közepette és ellenére életemnek ez a külső része nyugvópontra talált: van egy párom és társam mindenben, egy egész családom. Talán ennek hiányában zuhantam éjszakáról éjszakára, és rúgkapáltam a szeretetlenségben. De kár lett volna kihagyni ezt az eszelős fílinget, mert most azt hinném, valamiről lemaradtam. Sokszor úgy jutott fel Pestre a hír, hogy én szabados performanszokat csinálok Szegeden. Tulajdonképpen az írás helyett akkoriban ilyesmire ment el rengeteg energiám. Nem volt semmi más célom az írással, minthogy leírjam, ezt a vad világiszonyt. Különösebben nem törődtem vele, hogy könyv lesz-e belőle. Mostanra valahogyan úgy alakultak a dolgaim, hogy be kellett látnom, ha filmet akarok csinálni, vagy - amire ösztöndíjat is kaptam - regényt akarok írni, akkor nem lehet csak úgy bele a vakvilágba, sokkal jobban meg kell terveznem az életemet. Annak is meg volt az esélye, hogy az a stíl egy idő után befullad. Valószínűleg épp jókor jött a váltás, mert legbelül éreztem, hogy így nem mehet tovább. Nem élveztem már az estéket, ültem az asztalnál, nem szóltam egy szót sem, nem érdekelt semmi, ugyanakkor mégis el kellett mennem a bevált helyekre, ha emberek között akartam lenni.

<><> <><> 

N É V J E G Y

Podmaniczky Szilárd

Podmaniczky Szilárd első szövegei a nyolcvanas évek második felében jelentek meg, amikor a szegedi tanárképző főiskola hallgatója volt; verseit, novelláit előbb a Szegedi Egyetem, majd országos lapok közölték. Tíz éve a szegedi napilap, a Délmagyarország munkatársa, ahol elsősorban tárcákat, jegyzeteket, filmkritikákat ír, és rendszeresen publikál a legrangosabb irodalmi folyóiratokban. Harmincéves korában, 1993-ban jelent meg kisregényét és válogatott prózáit tartalmazó első kötete, a Haggyatok lótuszülésben, három évvel később követte a második, Megyek egy kört az alvázon címmel, majd tavaly került a könyvesboltokba a harmadik, a Vastag Sapka. Az idei könyvhét újdonsága volt a Képlapok a barlangszájból című negyedik kötete, és a XXX. filmszemlén mutatták be a forgatókönyvéből készült Észak, Észak című filmet. A hajmeresztően abszurd és meghökkentő, jellegzetes Podmaniczky-szövegek nem hagyják nyugton az olvasót, gyakran szélsőséges reakciókat váltanak ki: sokan értelmezhetetlennek vélik és ingerülten elutasítják, mások épp ellenkezőleg, a kimeríthetetlen fantázia és az utánozhatatlan nyelvi invenció iránt rajonganak. 

- Nagyon sokan rajongva szeretik az írásaidat, és keveslik amit tőled a lapban olvashatnak, ugyanakkor legalább ilyen népes a másik tábor is, amelyik tiltakozik, kikéri magának ezeket a szövegeket, és az eltávolításodat követeli. Hogy éled meg, hogy ennyire megosztod a Délmagyarország olvasótáborát?
- Sokféleképpen lehet ezt megélni, de főleg úgy: legalább van valamilyen hatása annak, amit csinálok. Talán azokat a rétegeket érem el, amelyek valamiképpen megérintik az olvasókat, de főképp engem. Tudom, hogy jó néhányan vannak, akik legszívesebben agyonütnének, de az azért megnyugtató, hogy a kezek sohasem lendültek el. Kérdezték már páran: sötétedés után is ki merek menni az utcára? A szélsőséges megnyilatkozások általában mindig megszűnnek, amikor személyesen találkozom valakivel. Sőt, ez nemcsak az olvasókra, hanem a kritikusokra is érvényes. Előfordult, hogy valaki már leadta a kritikáját a könyvemről az egyik folyóiratnak, majd véletlenül összefutottunk valahol, és öt percnyi beszélgetés után azt mondta, vissza kell kérnie és át kell írnia, mert félreértett. Vannak olyanok, akiknek a gondolkodására, világfelfogására rímel az én nyelvi logikám, és vannak, akiket iszonyúan irritál. őket is megértem, de hozzá kell tennem, egy-két esetet kivéve, sohasem ilyen szándékkal írok. Kivétel volt, amikor annyira felbosszantottak valami hülyeséggel, hogy direkt polgárpukkasztásból az egyik tárcámba valamelyik nyelvkönyvből bemásoltam egy lehetetlen párbeszédet.

- Tudsz-e valamiféle használati utasítást adni az írásaidhoz azoknak, akik egyszerűen nem tudják elkezdeni a befogadásukat? Hogyan kell olvasni őket?
- Filmes példát hoznék. Nagyon sok olyan filmet láttam, ami először idegesített. Sok idő eltelt, amíg megértettem: ezeket a filmeket nem jól nézem. Hátra kell dőlnöm, el kell engednem magam, és nem értenem kell, hanem éreznem, hogy egy nem konkrét síkon mi történik bennük. Mindenkinek megadatik az életében, hogy bizonyos dolgokat csak esztétikai szemszögből nézzen. Nem egy kisbabát, nem egy tanyafestményt, hanem valami különleges dolgot egyszerűen csak szépnek talál, és nem tud rá magyarázatot. Tulajdonképpen ennek kellene működnie a szövegeim esetén is. Megpróbálom a nyelvi-esztétikai világomat úgy "lekódolni", hogy a szövegeim visszaadják az olvasónak azt a fajta többnyire pusztán esztétikai belső érzést, ami engem írás közben vezet. Gyakran mondják: nem értik, amit írok. Amikor egyszerű történeteket írok, azokat persze lehet érteni, de az esetek többségében nem az értelem, hanem az érzelem vezeti a beszédem. Nagyon sokszor egészen váratlanul bukkannak fel a fejemben a mondatok. Nem tudom, honnan, mert engem is meglepnek, és akkor el kell döntenem, illenek-e a szöveghez. Olykor másodpercenként öt-hat ilyen mondat, tagmondat is megjelenik, ezek között szelektálva haladok tovább abszolút csak esztétikai mérce szerint. Ez teljesen másfajta olvasói gyakorlatot kíván, mint például egy klasszikus regény. Ha valaki a klasszikus regények világát szereti, abban tud az elméje elmélyedni, tegye azt! Olvasóim azt szokták mondani, ha egyszer sikerül rákapniuk a szövegeim ízére, utána már valamennyit élvezni tudják. Imádom az ilyen olvasókat!





Hozzászólások Kedves Olvasó! Jelentkezzen be és akkor hozzászólhat a témához!



Webradio.hu - Szegedi, országos és sport hírek a nap 24 órájában!:Hírek arrow Gyűjtemény



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player