Arcképcsarnok
Kovács Béla -generációk francia tanára
ImageKovács Béla a francia nyelv és kultúra terjesztésének szentelte életét, ezért is kaphatta meg a francia állam egyik legrangosabb kitüntetését, az Akadémiai Pálma Rendet és annak is a parancsnoki fokozatát.
A könyvtár közvetítsen kulturális értékeket
Nyugodt portré Vécsei professzorról
Varró Vince - Félszáz év a belgyógyászatban
Várkonyi Tamás: Egy orvos a cukorbetegekért
Etka anyó titkai
Könyv
Hírlevél
Hírlevél
Programajánló
�prilis 2024
H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Ebben a h�napban
Színikínálat
Gyüjtemény
WebKozmo
Veresné Novák Katalin: Kellenek a nõk a közéletbe
Kissné Novák Éva: Az ember nem magányra született
Relax
Futballmeccsen
Eltemette elefántja
Arcképcsarnok Arcképcsarnok
Beszélgetés Varga Mátyás díszlettervezővel
Munkatársunktól   2004 September 29, Wednesday  

A magyar díszlettervezők doyenje, Varga Mátyás 89 esztendősen is mindennap dolgozik: szegedi otthona fölötti két parányi műtermében rajzol, fest és kerámiát formál. Beszélgetésünkben emlékei között kutatva mára színháztörténetté lett mozaikkockák felelevenítésére törekedtünk.
  Hozzszlsok Nyomtat E-mail PDF


 
 

- Matyi bácsi hogyan került pályakezdőként Budapestről Szegedre?

- 1926-tól az budapesti Iparművészeti Iskola díszítő festő szakára jártam, ahol Kürthy György vállalta a szcenikai osztály vezetését. Kürthy eredetileg építészmérnök volt, de mivel nagyon szép ember volt, Hevesi Sándor rábeszélte, hogy legyen színész. Nem volt rossz annak sem. 1930-ban Szegedre nevezték ki színigazgatónak. A növendékei közül én voltam a legügyesebb, ezért megkért, hogy jöjjek le vele Szegedre, és segítsek neki a díszletkészítésben. Örömmel jöttem, mert apám meséi révén - aki valamikor itt töltötte a katonaság éveit - meg voltam már fertőzve Szegeddel. A Kossuth Lajos sugárúton egy idős házaspárnál kaptam albérleti szobát. A férfi, aki nyugalmazott csendőr alhadnagy volt, roppant szigorú embernek bizonyult. Megkövetelte, hogy a színházból mindennap pontosan 12 órára hazamenjek ebédelni. 160 pengő volt az első havi fizetésem, abból fizettem nekik a lakbért és a kosztot. Úgy bántak velem, mint saját gyerekükkel. Este, amikor hazaértem a színházból, már várt a sütemény az asztalon. Nagyon jól éreztem magam náluk, igyekeztek mindenben a kedvemben járni.

  

N É V J E G Y

Varga Mátyás

Varga Mátyás 1930-ban kezdte díszlettervezői pályáját a szegedi teátrumban. 1935-ben elcsábította ugyan Budapestre a Nemzeti Színház, de nem szakított a Tisza-parti várossal sem, hiszen már 1936-ban három darab díszletét tervezte a Szegedi Szabadtéri Játékok számára. 1938-ban a mozgókép is megtalálta, s a következő hat évtizedben a Földindulástól a Liliomfin át a Honfoglalásig félszáz mozifilm és húsznál több tévéjáték díszlete készült el a tervei alapján. 1941-től 1944-ig a Kolozsvári Nemzeti Színházban tette le névjegyét. 1952 és 1956 között az Iparművészeti Főiskola tanszékvezető tanáraként mára elismert művésszé lett tervezők sorát tanította a színpadépítés tudományára. 1955-től 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig újból a budapesti Nemzeti Színház legtöbbet foglalkoztatott díszlettervezője volt. Fél évszázadon át a legnagyobb rendezőegyéniségek - Németh Antal, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Nádasdy Kálmán, Marton Endre, Mikó András - alkotótársaként dolgozott. A Szegedi Szabadtéri Játékok 1959-es újraindulásától a Dóm téri színpad legnagyobb szcenikai szakértője volt, mintegy harminc nagyszabású produkció díszlete fűződik a nevéhez. 1970-ben a Nemzeti Galéria rendezte meg életműkiállítását. 1987-ben Színháztörténeti Kiállítóházat létesített Szegeden, ahol díszletterveit, festményeit és kerámiáit tekintheti meg a közönség. Művészetét érdemes és kiváló művészi címmel, Bartók-Pásztory-díjjal, SZOT-díjjal valamint Kossuth-díjjal is elismerték, 1990-ben Szeged város díszpolgárává választották, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét vehette át. 1999 májusában elsőként vehette át életművéért a civil kezdeményezésre létrehozott Dömötör-díjat.

 

 

 

- Milyen volt akkoriban a szegedi színház?

- Nagyon sokat dolgoztunk, de nem volt az a görcsös hangulat, ami ma jellemző. Akkoriban teli volt derűvel a színház, sokat mulattunk, mentünk kuglizni, vendéglőbe jártunk, szerenádot adtunk. Egy szál rózsa két fillér volt, azaz két pengőért száz szálat lehetett venni. Amikor szerenádoztunk, mindig hatalmas csokrokat dobtunk fel az erkélyre a hölgynek. Két pengőt nem lehetett elkölteni egy ebédre, s abban már benne volt a leves, a sült és a bor is. Nagyon jól éltünk akkoriban. Patkós Irma volt a színház szubrettje, Bilicsi Tivadar a táncos komikus, Kiss Manyi is itt játszott. Nagyon jó volt az operatagozat, már az első évben bemutattuk többek között a Hunyadi Lászlót, a Bajazzókat és a Sába királynőjét.

- Más volt a közönség?

- Jobban magáénak érezte a színházat. Vasárnaponként három előadást is tarthattunk: délelőtt 11 órától, délután 3-tól és este 7-től. A díszleteket is úgy terveztük, hogy könnyen mozgathatók, jól felhasználhatók, egymásra építhetők legyenek. A mai tervezők mindig remekműveket szeretnének alkotni, kielégítve vele a rendezőt vagy saját magukat, holott fontosabb a színház működésének biztonsága. Márkus László - nem a színész, hanem az Operaház egykori igazgatója - mindig azt mondta: Ha van egy templomod, tervezz bele egy oltárt; ha van egy oltárod, tervezz köré egy templomot. Manapság gyakran összerombolják a régi díszletelemeket, a praktikummal nem törődnek. Akkoriban nem lehetett össze-vissza dolgozni, mindig fel kellett használni az új díszlethez a már meglévő elemeket is. Eleve úgy terveztünk, hogy arra gondoltunk, miként növeszthetjük majd egymásba a következő daraboknál a díszleteket. Nagyon praktikus gondolkodásra neveltek bennünket. 1929 és 1931 között a szegedi színház rendezője volt Németh Antal, a nagyon komoly felkészültségű színházi szakember, aki a berlini egyetemen irodalmat és művészettörténetet tanult, majd ösztöndíjasként Bécsben, Münchenben, Párizsban és Kölnben színháztudományi tanulmányokat folytatott. Ő modernebb szellemet hozott Szegedre, csináltunk például olyan Bohéméletet, amelynek fekete horizontja volt, jobb oldalon állt a kocsma, bal oldalon a vámház és a bódék, a zsinórpadlásról pedig fekete cérnaszálak lógtak le fehér vattacsomókkal, mintha hó esne. Egészen modern megoldásnak számított akkoriban. Emlékszem Harsányi Zsolt 1931-ben bemutatott Család című drámájára, amihez érdekes léckonstrukciót csináltunk, nem voltak ajtók, helyettük kilincseket függesztettünk fel zsinórral, s azzal nyitották az ajtót. Nem voltunk elmaradva a legfrissebb, legmodernebb nyugati irányzatoktól sem, nem kellett szégyenkeznünk. Megcsináltuk József Ferenc főherceg és fia darabját, a Colombust, amelynek óriási sikere volt. Később megismételték az előadást a Tisza-parton is, ahol egy uszályra tették a díszletet.

- Díszlettervezői pályáján már a harmincas évek második felében hatalmas sikereket aratott. Akkoriban a Nemzeti Színház tervezője volt, amelynek ma örökös tagja. Emlékszik, ki volt akkoriban a színház legnagyobb sztárja?

- Vitathatatlanul Bajor Gizi! Amikor a Kaméliás hölgyet csináltuk, nagyon szép díszletet terveztem neki: a második felvonásban egy nagyon előkelő barokk szalont találtam ki gyönyörű kariatidákkal. Amikor Bajor először bejött és körülnézett, nem tetszett neki, azt mondta, szinte semmi ne legyen a színpadon, hogy csak őt nézzék. Végül egy francia gobelinszobát terveztem visszafogott színekkel. Bajor Gizi roppant igényes volt a munkájára, és nagyon értette a mesterségét. Mindig autóval jött a színházba. A Corvin Áruház előtt megállt, a sofőrje előre bejött, szólt a portásnak, hogy jön a méltóságos asszony. A portás - zsinóros magyar kabátban - az ajtónyitás után mélyen meghajolva fogadta Bajor Gizit, aki úgy vonult be, mint egy királynő. A pengős világban háromezer pengő volt a havi fizetése, és minden este, amikor játszott, jelenléti díjat kapott. Ez persze nem csak neki járt, a díszítők is kaptak négy-öt pengőt, sőt mi is, akik a festőteremben dolgoztunk. Akkoriban szinte minden díszítőnek Mátyásföldön vagy Sashalmon volt villája. Perzsagalléros kabátban és kalapban jártak, mint az urak. Nem olyan toprongyosan, mint a maiak. Rangja volt a színháznak, ezért igyekeztek a munkatársakat is méltó módon megfizetni.

- Hogyan került kapcsolatba a filmezéssel?

- Az 1938-as évfordulóra készítettek egy Szent Istvánról szóló kisfilmet, de akkor már az első zsidó törvény életbe lépése miatt kiváló tehetségű kollégám, Pán József nem csinálhatta meg hozzá a díszletet. Ő javasolt maga helyett engem. Egy hatalmas koronázó termet kellett terveznem. A filmnek, s benne az én díszletemnek is nagy sikere lett. Utána gyakran hívtak, nagyon szerettem például a Kodolányi-drámából készült Földindulás című filmet, amelynek Páger Antal volt a főszereplője. Akkoriban rengeteget dolgoztam a filmesekkel, én csináltam többek között a Tóparti látomás, A tanítónő, később az Ének a búzamezőkről és a Beszterce ostroma díszleteit. A legkedvesebb filmes munkám az 1955-ben forgatott Liliomfi volt, de nagyon szerettem a Budapesti tavaszt is. Nem értem azt a mérhetetlen tehetetlenséget, ami ma a filmgyártásban tapasztalható. A negyvenes évek elején néhány nap alatt összeállt egy stáb, néhány kereskedő, gyáros összedobta a szükséges pénzt, s már forgathattunk is. Most pedig minden olyan körülményesen megy. Előfordult, hogy nem volt helyünk a nagy stúdiókban, ezért Muráti Lilivel és Kiss Ferenccel hét nap alatt forgattunk le egy kémtörténetet a nagy vetítőben.

- A díszlettervezőnek olykor különleges feladatokat is meg kell oldania. 1993-ban is kapott egy váratlan megbízást.

- Amikor meghalt Antall József miniszterelnök, kaptam Budapestről egy telefont, hogy azonnal üljek taxiba és menjek be a Parlamentbe. Ott már vártak, felkísértek a miniszterelnöki hivatalba, ahol a temetést szervezték. Meg kellett terveznem a búcsúztatás parlamenti és temetői helyszínét. Ma is megvannak valahol ezek a rajzok. Antall Józseffel egy-két évvel korábban a szegedi szabadtéri fogadásán beszélgettem. Kicsit talán modortalanul kérdeztem tőle, hogy tudott ilyen híg embereket összeszedni, amikor megalakította a kormányát. Erre ő nagyot nyelt, s azt mondta, a politikában sokszor megalkuvásra van szükség. Később is találkoztunk egyszer, amikor a halála előtti nyáron az Atillát csináltuk a Margitszigeten, és eljött megnézni az előadást.

- Kilencvenhez közeledve sok évet letagadhatna. Mi a titka?

- Mindig normálisan éltem. Ma is rendesen étkezem. Ezt még otthon szoktam meg. Édesanyám mindig úgy engedett el bennünket az iskolába, hogy előtte reggeliznünk kellett. Nagyon fontosnak tartom a rendszerességre szoktató családi indíttatást. Amikor évekkel ezelőtt a Honfoglalás című filmet forgattuk, a főszerepet játszó olasz világsztárral, Franco Neróval utaztam vissza vidékről Budapestre. Ő is arról faggatott, hogyan élek. Tetszett neki, mennyire mozgékony vagyok, ezért részletesen el kellett mondanom, mit és mennyit szoktam enni.

- Hogyan telnek a napjai?

- Mindennap dolgozom. Magam vásárolok be, ami kicsit már fárasztó, de a múltkor megvizsgált egyik régi professzor ismerősöm, aki azt mondta, még tíz-tizenöt évet ad. Annyi már biztosan nem lesz, de remélem, sok elkezdett munkát be tudok még fejezni.

 

Hollósi Zsolt



Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!



Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban!:Hírek arrow Gyûjtemény



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player