(MTI) - Lesz alkalma az amerikai és a kínai first ladynek bepótolnia Amerikában elmaradt találkozóját: édesanyjával és két lányával Kínába utazik Michelle Obama, az amerikai elnök felesége március második felében - errõl a South China Morning Post címû lap számolt be szerdán.
Michelle Obama egyhetes látogatásának idõzítését (március 19-26.) megfigyelõk máris szeretnék valamivel magyarázni, s úgy vélik, akár az Ukrajna miatti amerikai-orosz feszültség is indokolhatja a "firstlady-diplomácia" elindítását Washington részérõl.
Egy másik lehetséges okként felmerült, hogy mivel Barack Obama elnök a következõ hónapban ázsiai körútra indul, amelynek során Tokióban is megáll, de Pekinget nem ejti útba, a kínai vezetés számára ily módon jelzik, hogy nincs szó demonstratív "elhatárolódásról". Obamára egyébként számítanak az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttmûködés (APEC) Pekingben rendezendõ õszi csúcsértekezletén.
Más megfigyelõk szerint az újfajta kapcsolattal mindkét fél csak jelezni kívánja nyitottságát. Úgy vélik, kis eséllyel akár segítheti is a kétoldalú kapcsolatokat. Tény, hogy Michelle Obama látogatása mindenképpen különlegességnek számít majd a kínai diplomáciában.
Michelle Obama és a kínai elnökfeleség, Peng Li-jüan, aki népszerû kínai énekmûvész, tavaly júniusban találkozott volna azon a kaliforniai birtokon, amelyen az amerikai elnök nem hivatalos látogatáson fogadta kínai kollégáját, de akkor - a Fehér Ház közlése szerint az egyik Obama-lány születésnapja miatt - Michelle a fõvárosban kívánt maradni.
A washingtoni bejelentés alkalmával azt is közölték, hogy Michelle Obama útja során az oktatással kapcsolatos területen kíván tapasztalatot szerezni, illetve megosztani, továbbá történelmi, kulturális nevezetességekkel ismerkedik majd. Az utazás elõtt Washingtonban a felkészülés jegyében fel kíván keresni egy nagy múltú kínai iskolát. A túra állomásai között lesz Peking mellett az agyaghadseregérõl híres Hszian és Szecsuan székvárosa, Csengtu is.
Az amerikai first ladyk közül Kínában járt a történelmi 1972-es látogatás alkalmával Pat Nixon, a néhai Richard Nixon elnök felesége. Mivel a hivatalos tárgyalások akkor zárt ajtók mögött folytak, a beszámolók szerint a kamerák inkább Nixonné nyomában jártak, aki rikítóan vörös kabátjában találkozott a hétköznapi emberekkel, munkásokkal, diákokkal, táncosokkal és földmûvesekkel.
Nancy Reagan szintén férje, Ronald Reagan oldalán járt Pekingben 1984-ben. Laura Bush három alkalommal is megfordult a kínai fõvárosban. 2002-ben, 2005-ben és a pekingi nyári olimpia megnyitóján, 2008-ban.
Hillary Rodham Clinton first ladyként 1995-ben lépett elõször kínai földre. Részt vett a nõk negyedik világkonferenciáján, és ott hangzott el emlékezetes kijelentése: "A nõk jogai emberi jogok."
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!