(MTI) - Kövér László szerint Gyurcsány Ferenc nem a kormánnyal szemben folytat kampányt, hanem a saját baloldali szövetségeseivel szemben.
Az Országgyûlés elnöke az Echo TV szombat esti Heti mérleg címû mûsorának adott interjúban azt mondta, Gyurcsány Ferenc "valamilyen eszközökkel" rákényszerítette Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont az együttmûködésre. Hozzátette: azt kevésbé tartja hihetõnek, hogy a jobb idõket látott liberális értelmiségiek kényszerítették õket erre Bajnai Gordonon keresztül. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc nem a kormánnyal szemben folytat kampányt, hanem a saját baloldali szövetségeseivel szemben. Nem a következõ választás, annak eredménye érdekli, hanem, hogy mi lesz utána, négy év múlva. "Már ágaskodik miniszterelnöki ambíciója" 2018-ra vagy 2022-re - mondta Kövér László.
Hozzátette: némi megnyugvással figyelik ami zajlik, de nem szeretné, ha bárki azt gondolná a jobboldalon, hogy Gyurcsány Ferenc már megnyerte a jelenlegi kormányoldalnak a választásokat. Ezt õk maguk tudják megtenni, úgy ha minden választópolgárt meg tudnak szólítani, akiben még kétely van, hogy a következõ négy évben merre kellene vinni az ország szekerét, és el tudnak vinni április 6-án szavazni - fejtette ki. Kövér László szerint a baloldali összefogás "egy brancs", ha a konc és az elkövetett bûnök kerülnek elõ, akkor mindig nagy az összetartás. Ha nem így lenne, akkor ez a furcsa baloldali együttmûködés sem jött volna létre. A gyûlölet a polgári oldallal szemben, és a közös bûnök összetartó ereje erõsebb volt, mint a józan felfogás - fejtette ki.
Az Országgyûlés elnöke a parlament utolsó napján történteket úgy értékelte: "normálisnak nem mondanám, azokat sem, akik ilyeneket csinálnak". A házelnök reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az ilyen akciókhoz nem kell hozzászokniuk. Megjegyezte: azok a korlátok, szankciók, amiket meghatároztak ezen esetekre, nem váltak be, mert "a kedv megmaradt". Ugyanakkor reméli az ilyen akciókkal nem nõtt, hanem csökkent azoknak a szimpatizánsoknak a száma, akiknek kedvük lesz "Bajnai csapatára" szavazni. A keleti nyitásról és arról, hogy ez marad-e, ha folytatják a kormányzást, kifejtette: akkor is megmaradna, ha nem õk maradnának kormányon, hanem azok jönnének, akik most a legjobban támadják õket. 2010 elõtt is volt az akkori kormánynak nem csak Oroszországgal, hanem Kínával is valamilyen kapcsolata, bár tevékenységük sokszor ötletszerû volt.
Az antiszemitizmus kampánytémává válását firtató felvetésre és arra a kérdésre, hogy szerencsés-e ha egy vallási szervezet, felekezet ilyen egyértelmûen a kampány részesévé szegõdik, kifejtette: "egyáltalán nem szerencsés, sõt kifejezetten szerencsétlen". Szerinte a magyarországi zsidó közösség tagoltabb, mint amilyen politikai beállítottságú a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése. Rámutatott: a szervezet elmúlt 20 éves politikájából kiolvasható, kikkel érzik együtt jól magukat. "Ez szívük joga, az más kérdés, hogy akiket képviselnek lehet, hogy másként gondolkodnak a politikáról, mint ahogy egyébként a Mazsihisz vezetõi ezt elõadják" - fogalmazott.
Kövér László még sajnálatosabbnak tartja, hogy megpróbálnak megakadályozni politikai rövidtávú megfontolásból olyan akciókat, amelyek szerinte hozzájárulhatnának a megbékéléshez, a kölcsönös kiengesztelõdéshez, és egymás jobb megértéséhez. Azokkal a zsidó vezetõkkel, illetve a nagykövettel ért egyet, akik azt mondják, hogy az ultimátumok és az "elhatárolósdi" nem szolgálják azt a célt, hogy jobban megértsék egymást. Arról, hogy lehet-e a választások után bármi változás a témában, azt mondta: szerinte ez nem a külföldi politikai, gazdasági érdekcsoportok döntésén múlik, hanem a magyar baloldalon. Ha õk nem akarják az antiszemitizmust témává tenni a Magyarországról folyó nemzetközi közbeszédben, akkor ez nem lesz téma 2014 után - fejtette ki, hozzátéve: ez azért téma, mert odaerõltették az elmúlt esztendõkben is.
Rengeteg kárt lehet ezzel okozni, nem a Fidesznek, meg a Fidesz-kormánynak, hanem Magyarországnak - hangsúlyozta, hozzátéve: azt már megtanulhatta volna mindenki, hogy sem a miniszterelnök, sem a kollégái, sem a Fidesz nem megzsarolható. Ha valamirõl meg vannak gyõzõdve, hogy igazuk van, abban eltökéltek, és vállalják a konfliktusokat - rögzítette. Nemzetpolitikai témákra térve kiemelte: a mostani választásnak elsõsorban erkölcsi jelentõsége van a külhoni magyarok szempontjából, akik, ha hosszú távon tényezõk lesznek, egy idõ után a baloldal is kénytelen lesz ehhez igazodni, és nem lesz érdeke nemzetellenes politikát folytatni.
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!