Hogyan indult a pályája?
Üllésen születtem, de Szegeden jártam középiskolába és itt szereztem villanyszerelõ szakmunkás bizonyítványt. Ezután 1969-72-ig az akkor NDK-ban dolgoztam, majd amikor hazajöttem, nem vettek vissza a korábbi cégemhez, mert -mint késõbb megtudtam- a közvetlen fõnököm riválist látott bennem. Végül a Fõvárosi Szerelõipari Vállalatnál helyezkedtem el, ahol gyorsan kiderült, hogy a budapesti irányítással mûködõ dél-magyarországi egységnek nincs vezetõje, így nem volt akadály az elõrejutásom elõtt, de eléggé nagy kihívás is volt 22 évesként.
Gondolom, az új feladatokhoz új képzettségre is szükség volt.
A feladatok bõvülésével folyamatosan képeztem magam, mindig az adott munkakörnek igyekeztem megfelelni. Sokat foglalkoztam munkavállalással és mûszaki elõkészítéssel, így részt kellett vennem árszaki, majd egy két éves árkalkulátori és egy hat féléves árszakértõi képzésen. Szakmunkásként kezdtem a cégnél majd brigádvezetõ lettem, rá egy évre, 1973-ban mûvezetõnek neveztek ki.
Hogyan lett a szegedi részleg vezetõje?
A szegedi projektekhez Budapestrõl kértem mindig a tárgyalásokra megfelelõ embert, hiszen partnereink magasabb vezetõt vártak el. A vállalatok kineveztek kirendeltségvezetõnek, Budapest pedig a munkámat elõbb építésvezetõ, majd 1978-ban fõépítésvezetõi megbízatással ismerte el. Ekkor 70 emberrel dolgoztunk 3-4 megyében, elsõsorban az olajiparnak, de a szegedi Kábelgyárnak, Gumigyárnak, az Önödének és az Ikarusznak is. Szép feladatunk volt 1978-tól 1986-ig pedig a Szegedi Nemzeti Színház rekonstrukciója, ez referencia még ma is számunkra.
Nem csábították más cégekhez?
Több vállalattól is kaptam magasabb pozíciók betöltésére ajánlatot, így gondolkodni kellett hogyan tovább a jelenlegi céggel. Végül azt kérték, írjam le, hogyan képzelem a Fõszer jövõjét a következõ 5-10 évben. A javaslataimat elfogaták és 1984-ben kineveztek a szegedi üzemigazgatóság élére. A rendszerváltásig 170 emberrel dolgoztunk.
Hogyan vészelték át a rendszerváltást?
1989-után a teljes Fõszer az egykori 1500 helyett már csak 800 embernek adott munkát, mi pedig önprivatizációra jelentkeztünk, melynek végén Szegeden 46 fõ maradt, akik Kft-t alakítottak. Az állami idõszakban a Fõszernél a piackutatás volt -bár akkor még nem így nevezték- a feladatom, el kellett magunkat fogadtatni ott is, ahol nem ismertek. Bár ekkor tagadták a versenyhelyzetet, a többi, nálunk nagyobb vállalattal is konkurálnunk kellett, verseny-szerûen nõttünk fel.
Az 1989-92 közötti átalakulásban segítettek a 3-5 hónapos képzések is, jól rávilágítottak arra, mik a gondok. Fontosnak tartottuk megtartani a FÕSZER nevet, melyet aztán kiegészítettünk az akkori tevékenységünknek megfelelõ Elektroprofil-lal, de azóta számos más jellegû munkát is végzünk. Igyekeztünk olyan vállalatoknak dolgozni, akikrõl tudtuk, hogy a munkát ki is tudják fizetni, és mi is betartottuk a fizetési határidõket. Kerültük azokat a cégeket, melyek fizetésképtelenné válhattak, és igyekeztünk a szerzõdésekbe megfelelõ biztosítékokat építeni.
És Ön, személy szerint?
Látszott hogy a változások miatt újabb képzésekre van szükség, ezért az elsõ idõszakban manager tanfolyamokon vettem részt, majd beiratkoztam a fõiskolára a média-marketing szakra. Ekkor a munka mellett nem volt lehetõségem, hogy más városba, például Budapestre járjak tanulni. 1997-ben aztán a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem, ahol angol és magyar nyelvû NBI-t végeztem.
Hogyan tett szert külföldi kapcsolatokra?
Még az NDK-ban megtanultam németül, az elsõ export-import üzletünket is ennek köszönhetem. 1996-ban szembesültem azzal, hogy a német partnereink egy-egy nemzetközi találkozón angolul beszéltek, így ez számomra is elengedhetetlen volt a nyelvtanulás.
Mit hoztak haza külföldrõl, a munkabéren felül?
A külföldön végzett munkák során megismerkedtünk a minõségbiztosítás fontosságával, így amikor Magyarországon is kezdett tért hódítani, nem ért bennünket váratlanul. Fontos volt számunkra, hogy ne csak a vezetõk legyenek a megfelelõ minõség biztosításának elkötelezett hívei, hanem a szakmunkások is. Az ISO után jöttek a NATO minõsítések, majd a megújítás a kétezres rendszerekre.
Egy japán tanulmányi utam során pedig azt láttam, hogy õk a legkisebb helyen a legjobb, legszebb, leggazdaságosabb munka végzésére törekszenek, mindennel takarékoskodnak. Ott nem jellemzõek a Magyarországon látható hatalmas gyártócsarnokok, ahol lötyögnek a gépek és az emberek.
Nálunk mi valósítható meg a látottakból?
Magyarországra is át lehet ültetni a japán gyakorlatot, de ehhez nagycsomó változásra van szükség, és hogy elkötelezettek legyenek a vezetõk. Persze a takarékosságra is rá kell venni minden dolgozót, akikben -bár esetleg nem tanulták iskolában- a családi gazdálkodás miatt megvannak az ismeretek.
Mi kell ma egy sikeres vállalkozás mûködtetéséhez?
Fontos az alapos szakmai ismeret mellett a vezetõk alázata és a cég, a feladat iránti maximális elkötelezettsége. Kellenek hozzá nagyon megbízható munkatársak, jó szakmai képzettség. Akkor is a becsületességre és minõségre kell törekedni, ha azt nem is követelik meg -a rossz munkának ugyanis nagyon gyorsan híre megy. Fontos a folymatosság, és az hogy ne akarjunk egyszerre nagyot lépni, mert ezt a piac nem akceptálja.
Szeged megfelelõ környezet az Önök cége számára?
Megfelelõ, de nem elég. Szeged egy nagyon élhetõ, szép város kiváló oktatással. Beruházási szempontból viszont nagyon szegényes, a kapacitásunknak csak mintegy 10%-át tudja lekötni. Kiszorító politikával tudnánk több munkához jutni helyben, de nem ez a fejlõdésünk iránya.Mi már a 70-es években is dolgoztunk vidéken, ki kellet lépnünk az országos piacra, ma pedig a nemzetközi piacra.
Ez utóbbihoz megvannak feltételek?
Az irányítói feltételek adottak, mindenkitõl az az elvárásunk, hogy legalább egy világnyelvet beszéljen, a vállalatnál rendszeresen szervezünk tanfolyamokat. Ma már saját mû- és brigádvezetõinket, szakmunkásainkat is képezzük, vagy már a felvételnél megköveteljük a nyelvtudást. Probléma, hogy a szakmunkásképzõkben nincs megfelelõ szintû nyelvoktatás, vagy a diákok szükséges rossznak tekintik azt.
Szegeden építették fel a cég új székhelyét. Ebbõl az következik, hogy optimistán látják a város jövõjét?
Igen, de úgy is lehet fogalmazni, hogy Budapesti irodánk segít ez üzletek szerzésében, Szeged pedig ehhez a biztos háttér, ahol a gazdasági feldolgozás és a logisztika, a gyártás folyik. Sok szegedi cég viszont eljön velünk az ország más részeibe dolgozni.
Ha marad szabadideje, azt mivel tölti legszívesebben?
Valamikor régen a kispályás focit játszott a kollektíva, erre tornacsarnokokat béreltünk. Ma már a munka miatt sajnos erre sem a vezetõknek, sem a fizikai dolgozóknak nincsen lehetõsége, de a hétfõ és a szerda estémet igyekszem úgy alakítani, hogy este 7-kor kijussak a teniszpályára.
Koltay Miklós
,
Eko
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!