Marton Mária: Tájképre nincs idő : szocialista lányregény

K.u.K., 2008

Ajánlómban Mészáros Sándor fülszövegét idézném, mindent elmond. Egyetlen mondatot tennék hozzá: Női szemmel a szocializmusról.

Szocialista lányregény? Nocsak... De mielőtt még bárki legyintene vagy megmosolyogná, érdemes belelapoznia a könyvbe, majd végigolvasnia Marton Mária új regényét.

A Tájképre nincs idő ugyanis nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? kérdezhetnénk joggal. Talán nem többet, de nem is kevesebbet: úgy nézzen vissza egy korra - amit jobb híján szocializmusnak nevezünk- , hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek, akik... Nos, hogyan is? Ez derül ki a regényből, fájdalmasan és szomorúan, derűvel, és ha tetszik, a lányregények érzelmi sorsfordulataival, amelyek viszont soha nem jutnak el az érzelgősségig. Ettől megóv a regény elbeszélőjének önmegértő tárgyilagossága és részvéte. „Szemedben éles fény legyen a részvét..." talán e híres verssor lehetne a regény mottója: hangsúly az „éles fény"-en.